Temesváron született 1889. június 22-én. Egy újságcikk így szólt róla: „élete valóban regénybeillő. A háború előtt a kolozsvári Nemzeti Színház drámai hőse volt, abból a színészfajtából, amelyik az élgárdát adta a magyar színművészetnek. Mindenki nagy karriert jósolt a kitűnő fiatal színésznek s talán ez a karrier meg is valósult volna, ha közbe nem jön annyi sok szép megsemmisítője, a nagy világégés, a háború. Thiery Péter bevonult katonának. Átélte az orosz harctér poklának minden szenvedését, többször megsebesült s végül fogságba került. A háború végén jött haza valahonnan a kínai határról. Betegen, megöregedve, súlyos sebekkel érkezett egykori sikereinek színhelyére, Kolozsvárra.”

1920-ban Budán szerepelt társulatával s kedvező ajánlatot kapott a Kecskemét-szolnoki színháztól. Ugyanebben az évben kötött házasságot Bencze Erzsébettel, aki színésznő volt, s akivel német városokban (Dortmund, Hamburg) is játszottak. Később — egészségi állapota miatt — mégis el kellett hagynia a világot jelentő deszkákat, és szabómester lett Szolnokon. Műhelye a Madách, lakásuk a Baross, majd a Zrínyi, végül a Konstantin utcában volt.

Egy másik cikkből tudjuk, hogy „különös események zökkentették ki egyhangú, csendes életéből. Híre jött, hogy egyik ősének több millió frankkal tartozott a francia állam, s ennek a hatalmas összegnek a behajtására akcióba kezdtek az örökösök. A Thiery Péterre eső követelés közel járt az egymillió pengőhöz.”

A mesés örökséghez azonban már nem juthatott hozzá a színészből lett szabómester. A halotti anyakönyv tanúsága szerint 1939. február 23-ika óta a szolnoki temetőben nyugszik.

Emléke régen elenyészett volna, ha íróvá lett fia, Thiery Árpád nem állított volna örök emléket a családnak regénytrilógiájában (Freytágék, Freytág testvérek, A Freytág lány), valamint Az örökség legendája című regényben.