Dr. Elek István
„a legtöbbet dolgozó és a legkülönfélébb munkát
végző szolnoki” |
|
|
Szolnokon
született 1883. augusztus 29-én, s ugyanitt végezte el a középiskolát
is. Tanulmányait a budapesti tudományegyetem orvosi karán folytatta,
ahol 1906-ban orvosdoktorrá avatták. Kórházi gyakorlatot budapesti
klinikákon szerzett.
1909-ben szülővárosában nyitott magánorvosi
rendelőt, s ebben az évben megválasztották városi tiszti orvosnak. A
háború elején bevonult, és tartalékos főorvosként szerelt le. 1919-ben,
a tiszai front harcai idején élete kockáztatásával mentette az utcákon
a polgári áldozatokat és a katonai kórházban a harcok sebesültjeit.
1944 őszén sem hagyta el a csaknem néptelenné vált Szolnokot, s a
Városháza földszintjén lévő Szele-féle patikában látta el szolgálatát.
A koalíciós években megyei tisztiorvosként segítette a kórház
építésének befejezését.
Tevékenysége sosem szorítkozott
egyébként egész embert kívánó hivatására. Cikkeket, tanulmányokat írt,
ismeretterjesztő előadásokat tartott, verseket fordított. Agitált a
szolnoki torkolattal építendő Duna-Tisza csatorna érdekében.
Ismertette
az itt alkotó művészek munkásságát, gyűjtötte alkotásaikat. A II.
világháború után a Szolnoki Művészeti Egyesület ügyvezető
igazgatójaként tevékenykedett a művészeti élet újraélesztéséért és
felvirágoztatásáért. Jelentős művészeti gyűjteményét a helyi múzeumnak
adományozta.
A „munkáshatalom” beköszöntével idegeneket
költöztettek lakásába. Ezután városunk elhagyására kényszerült, s csak
röviddel 1958. március 23-án bekövetkezett halála előtt költözhetett
vissza Szapári utcai lakásának egyik szobájába.
A város lakói —
köztük az őt betegeihez szállító fiákeresek — már a temetésen
kifejezték hálájukat. 1990-ben utcát neveztek el róla.
|
Nyomtatásban: Panel, XI/5. 2008. május, p. 8.
|
|
