Mezőtúron született 1859. február 2-án. A középiskolát ugyanott, majd Kassán végezte. Egyetemi tanulmányait Pesten folytatta, ahol Hunfalvy János kedvelt tanítványa volt. Huszonegy éves korában doktorált földrajzból. Ezután Eötvös Károly családjánál, majd a Sívó családnál nevelősködött. 1887-ben nevezte ki a közoktatásügyi miniszter szolnoki gimnáziumi tanárrá. (A Verseghy Ferenc Gimnázium előde akkor vált állami tanintézetté, addig ferences szerzetesek nevelték városunk ifjait.)

Szülei és nővérei korábban Szolnokra költöztek, így rendszeres kapcsolata volt már városunkkal. Itt nyomtatták 1880-ban „Melanézia etnografiája, különös tekintettel a lakosok szellemi, erkölcsi életére és nyelveire. Rövid összehasonlító melanéziai grammatikával” című tudori értekezését. 1879-től több tucat cikke jelent meg a Jász-Nagykun-Szolnok című lapban. A gimnázium 1887–88. évi értesítője közölte Szolnok vidékének természetrajzi ismertetése című tanulmányát.

Legfőbb és számunkra legfontosabb alkotása az az 1892 kéziratos oldalból álló, hatalmas mennyiségű forrásanyagot feldolgozó műve, mely legnagyobb helytörténészünkké teszi. Az első kötet 1739-ig, a második 1880-ig tárgyalja Szolnok történetét, a harmadik a város iparát, kereskedelmét, közoktatási és egészségügyi állapotát, lakóinak életmódját, foglalkozási megoszlását, vallási és erkölcsi életét mutatta be az 1741. és az 1887. év közötti időszakra vonatkozóan.

A szerző és főműve egyaránt tragikus sorsra jutott. Somogyi Ignác másfél tanévet taníthatott végig, majd hosszú betegeskedés után 1889. október 26-án egy budapesti kórházban elhunyt. Szolnoki síremléke 1944-ben az angolszász bombák áldozata lett, kéziratos monográfiájának két kötete ugyanígy semmisült meg.

A hálátlan utókor egyetlen utcanévvel, szoborral, vagy emléktáblával sem emlékezik „Szolnok történetírójá”-ra.