|
||||||||||||||||||||
»Szentháromság-oszlop: szabadtéren álló oszlopra helyezett Szentháromság-szobor. Legelterjedtebb formájában kegyelem trónusa (12. sz.): trónszéken ül a tiarás Atya, ölében a keresztrefeszített Fiú, fölöttük galamb képében a Szentlélek. Szép példája a kassai Szentháromság-oszlop (1722). A Szenthármság-oszlopokat általában járványok után, fogadalomból állították. Az Immaculata és Nepomuki Szt János szobraival hozzátartoznak a közép-európai barokk városkép ünnepélyes reprezentációjához, szakrális atmoszférájához. Bajorországban, de különösen az egykori Habsburg-monarchia területén alig van város, falu, ahol ne lenne.« Magyar Katolikus Lexikon |
||||||||||||||||||||
Természetesen Szolnok városban
is volt Szentháromság-oszlop, melynek első ismert ábrázolása Lenhardt Sámuel 1824 és 1827 között készült rézmetszetén látható.
Török Sándor másodbíró és városi tanácsos állíttatta 1821-ben a piactéren (ma Kossuth tér), a Városházával szemben. Az oszlop tetején késő-barokk Szentháromság-ábrázolás állt, míg a talapzaton Szent Péter, Szent Pál, Szent Ferenc és Szent Antal szobra és egy felirat volt: ÁLDASSÉK ÉS MAGASZTALTASSÉK A TELJES SZENTHÁROMSAG EMELTETTE TÖRÖK SÁNDOR SZOLNOK VÁROS TANÁCSOSA FELSZENTELTE NAGY MÁTYÁS TÓSZEGI ESPERES Ma már sajnos a még meglévő
talapzatról nem olvasható le a felirat, csak régebbi írások
hagyományozták ránk szövegét. Nagy József biztosan, Balyi János valószínúleg még
az elmosódott eredeti alapján rekonstruálta a feliratot, vagy annak egy
részét. (A felszentelő esperes vezetéknevét én helyesbítettem a tószegi
papok névsora alapján.)
A Szolnokról több cikket
publikáló Hőke Lajos így említi a szobrot egyik, az 1849. március 5-én
lezajlott szolnoki csatáról szóló írásában:
»Jani bácsi is beszélt e csatáról csodadolgokat: — Egy huszár két kezében két pisztolyt, a harmadikban pedig a kantárt tartva, úgy vágtatott be a piac felé, hogy a szentháromság szobra ijedten ugrott előle félre. — Ej, ej, Jani bácsi, — bátorkodik valaki megjegyezni, — hisz a huszárnak is, mint más ember fiának, csak két keze van! — No hát a kantárt a szájával fogta. Aztán a szobor sem állott éppen a huszár útjában, hanem az úttól belebb. De ha ott állott volna, bizonyosan félreugrik előle.«
A 19. században szinte minden
hazai és külföldi művész megfestette a teret, s ékességét, az oszlopot.
1882-ben Huszár Imre írt a Fővárosi Lapokban egy párizsi kiállításra küldött
képekről: Deák-Ébner Lajos »második képének tárgyát is Szolnokon
találta, hol annyi tömérdek anyag van a tanulmányozásra, hogy a híres
Pettenkoffen évek óta minden nyáron egy pár hetet tölt ama vidéken,
sőt tavaly Thoren is leutazott Párisból s nem győzé magasztalni, milyen
kincsesbánya a Tiszavidék tájkép- és genre-festők számára. Ébner
második képében a szolnoki zöldségpiac egy részletét mutatja be, a
háttérben a szentháromság szoborral, melyet talán a világ valamennyi
szentháromság szobra közül leggyakrabban örökítettek meg, és a nagy
vendégfogadóval, mely szintén érdeme felett lett halhatatlanná. Egy kék
ruhás csinos, takaros szakácsnő egy kofával alkuszik zöldségre,
távolabb egy másik kofa rakosgatja áruit, a háttérben egy kocsi
várakozik. Körülbelül ezek kiválóbb részletei Ébner képének, melyet
sajnálatomra, nem láthattam befejezve, mert már pár nap előtt
beküldetett a Salonba, de mely kétségkívül épp oly lelkiismeretes
művészettel van kidolgozva, mint mindaz, a mi Ebner ecsete alól
kikerül.«
Valószínűleg ezt a
népszerűséget is August von Pettenkofennek köszönhetjük, hiszen — mint Végvári
Lajos írta az 1952-ben kiadott Szolnoki művészet című könyvében —
»1854-ben új témát fedezett fel Pettenkofen, a vásári jelenetet. Az
első festmények a szolnoki Szentháromság-emlék körüli piaci eseményeket
örökítették meg.«
Szolnok ékessége 1880-ban némi gondoskodásban részesült, ám — miként a
Jász-Nagykun-Szolnok című lap tudatta — a környéke nem volt méltó egy
főtérhez: »... a Szt-háromság piaczon lévő szobra is fehér mezbe
bújt! ... Egész üdén — ifjan néz ki ... hanem csak azért, hogy
pillanatnyi tisztasága által annál szembeszökőbbé tegye a lába — s
körülötte felhalmozódott gaz s szemét rondaságát. Vajjon hát ez
eléri-e valaha a tisztaságban leendő boldog feltámadást?«
Dr. Somogyi Ignác
gimnáziumi tanár, „Szolnok történetírója” 1887-ben a
szobornak helyet adó teret is bemutatta egy írásában: »Ha a vasúttól a [régi] Nerfeld ház előtt
egyenesen elhaladunk, a piacra érünk, amelyen különösen hetivásár
napján, csütörtökön alig mozoghatni a sok embertől s vidéki kocsiktól,
melyek száma néha 500-ra is rúg. Piacát a Szentháromság bemeszelt
szobrán kívül az 1866. évi porosz háborúban elesett helybeli
honfitársaink neveinek felírásával ellátott szobor díszíti. Ez előtt
van balra a Magyar Király szálló [ma a Damjanich Múzeum otthona], melyben a Külső-Szolnoki
Takarékpénztár, a távíró hivatal és jobb igényeknek is megfelelő
kávéház van. Mellette egy emeletes házban a Tiszavidéki Takarék, velök
szemben, a piac másik oldalán az újonnan épült egyemeletes városháza.
Földszinti helyiségeiben boltok s az állami főposta hivatal vannak.«
|
||||||||||||||||||||
Tovább a 2. részhez! |
Kezdőlap | Irományok |