Az 1956-ban elkészült szolnoki szabadtéri színpadon – a helyi lap beharangozója szerint – 1960. július 6-án tartották az első nemzetközi hangversenyt az Országos Rendező Iroda szervezésében: »A világhírű Jan Walasek dixieland zenekar ad műsort a spanyol Carmen Moreno és a francia René Glaneau táncdalénekesek közreműködésével. A hangszeres szólisták lengyelek. Az előadást a szolnokiak által ismert, külföldi útjáról hazaérkezett Csengery Judit konferálja. Az együttes első magyarországi előadását, amely Budapesten ma este lesz, óriási érdeklődés előzte meg. A jegyeket a szeszélyes időjárás ellenére elővételben vásárolta meg a közönség.« (A rendezvény szórólapját lásd itt!) [Az előző részben említett szovjet művészcsoport fellépéséről nem tudtak, vagy a Szovjetúniót nem tekintették külföldnek?]

»Tavaly nyáron valahogy így kezdődött egy előadás – idézzük teljes terjedelmében a Szolnok Megyei Néplap 1961. július 15-én megjelent írását -ht-, azaz Hernádi Tibor tollából – a szolnoki szabadtéri színpadon: a két reflektor-toronyba felmászott egy-egy kezelő és várta, mikor oltja el a harmadik világosító az úgynevezett fényfüggönyt, amely viszont a színpad oldalán egy vasládában volt található. Ha minden jól ment, sikerült nagyobb zavar nélkül összedolgozniuk.
Ez a „kisipari” módszer már a múlté. — Többhetes megfeszített munkával oldotta meg a korszerű kapcsolós világítási berendezés problémáját Wahl Ferenc villamosmérnök. Szorgalmas és ügyes beosztottjaival olyan világítási, berendezést teremtett, amelyet egy ember a színpad háta mögött elhelyezett kapcsolófülkéből néhány kézikapcsoló segítségével irányíthat. Az egész berendezés lelke, a kezelőasztal még akkora sincs, mint egy kisebbfajta íróasztal. A kis kapcsolók és ellenőrzőlámpák megfigyelése és kezelése olyan egyszerű, hogy öröm velük dolgozni. Hozzátehetjük még, hogy körülbelül 35 ezer forintos költséggel létesült „házilag”. Megtakarítottak ezzel mintegy 200 ezer forintot.
Most a park rendbehozatalával foglalkoznak, hogy a június 17-i megnyitásra megújhódott színpad és nézőtér várja a látogatókat. A Ságvári Endre Művelődési Ház vezetősége gazdag programmot állított össze erre a nyárra. Most szombaton az Állami Népi Együttes mutatja be műsorát. 21-én a Román Néphadsereg világjáró művészegyüttese mutatkozik be Szolnokon. Július 8-án a „Furfangosok bajnokságá”-ban Feleky Kamill, Fónai Márta és többek felléptével Pálos Miklós játékvezető irányításával dől majd el, ki lesz az a szolnoki szerencsés. aki kétszemélyes lipcsei utazást nyer majd. Július 15–16-án ismét országos esemény színhelye lesz majd a szabadtéri színpad. A vasutasok és a közlekedési dolgozók szakszervezetének kórusai tartanak bemutatót. Július 29-én a Duna Együttes lép színpadra, augusztus 9-én Kálmán–Lehár estnek örvendhetnek az operettek kedvelői, 19-én esztrád-együttes lép fel moszkvai útja előtt Szolnokon.
A tervek nagyon biztatóak, mindössze csak a Meteorológiai Intézet hozzájárulását kell most már megszerezniük a műsorok szervezőinek...« (A tervek megvalósulását nem áll módunkban ellenőrizni.)

Szolnok Megyei Néplap, 1962. júl. 7.

1962. augusztus 15-én Baróti Géza és Garai Tamás zenés vígjátéka, az Álomkastély előadását láthatták a szolnokiak. Domján Edit, ifj. Latabár Kálmán és például Kaló Flórián kiváló játéka ellenére elégedetlen volt a helyi lap tudósítója: »Mindent összevetve, csalódtunk ebben a nyári műsorban. Reméljük, hogy a vasárnap este bemutatásra kerülő Divatos divatok című összeállítás végre  meghozza az igazi, színvonalas nyári szórakozást.« Ám ez az előadás még keményebb kritikát kapott. (Lásd: Divatos Divatok és az ORI.)

1963. augusztus 7-re finn vendégeket vártak: »Először szerepel hazánkban a városunkba érkező Riihimäki Népi Táncegyüttes. A ma este vendégszereplő finn együttes Helsinki mellett egy kis faluban alakult, Riihimäkiben M. Sarnama pedagógusnő vezetésével. Az ezer tó országának lírai, számunkra idilli hangulata érződik műsorukban... A Tisza táncegyüttesnek nagyjelentőségű a finnországi együttes szolnoki vendégjátéka. Ugyanis első, igazán nagy külföldi sikerüket Finnországban, Riihimäkiben aratták. Ma este ismerősként, barátként üdvözölhetik a finn együttes tagjait.« A beharangozót Várhelyi Lajos (becenevén: Kuka) írta, aki több éven át volt az Tisza Táncegyüttes együttes művészeti vezetője. Egyébként innen ered a két település között 1969-ben létrejött testvérvárosi kapcsolat.

Egy 1964-es Néplap-cikk részlete: »Szolnokon van egy szemet gyönyörködtető környezetben épült, másfélezer ember elhelyezésére alkalmas szabadtéri színpad, ahol ezen a nyáron a kultúrát egyedül egy ORI-rendezvény, a Nevető vendégszolgálat jelentette. A művelődési ház vezetője annakidején látta ezt a műsort és színvonaltalannak tartotta (mint ahogy mi is annak tartjuk), ezért nem is kötötte le,  ugyanakkor azonban ahhoz hozzájárult, hogy az ORI saját költségén lehozza Szolnokra. A következmény: a műsor bemutatásával semmit sem nyert a kultúra...«

1965-ben már alapos felújításra szorult a szórakozóhely. A Néplapból tudjuk: »Százezer forintos költségvetéssel megkezdődött a szabadtéri színpad felújítása, és a május 23-i szabadtéri idény-nyitó előadáson remélhetően a szabadtéri színpad már felfrissített külsővel fogadja a közönséget.«

»Idefigyeljenek nyaralók! címmel vidám, zenés, műsoros est lesz [1965.] augusztus 8-án este 8 órakor a szolnoki Szabadtéri Színpadon. Az esten a közismert Metró tánczenekar játszik. Fellépnek: Alfonzó, Sárosi Katalin, Majláth Jenő. Koós János, Szántó Erzsi és még sokan mások.«
A hír után beszámolót is közölt a megyei lap. Ebből egy mondatot érdemes idézni: »Zorán Sztevanovity zenekara jó volt a maga nemében, azoknak, akik ezt a zenét élvezni tudják.«

1965 őszén (S. B.) [Simon Béla?] írását közölte a lap: »... Ismételten felvetődött ez a gondolat [egy szolnoki ifjúsági park szükségessége] a városi tanács vb legutóbbi ülésén. Csak egyet lehet érteni Sípos Károly elvtárssal, a városi pártbizottság első titkárával, aki javasolta: már most munkálkodjanak azért, hogy a kellően ki nem használt szabadtéri színpad területén a nyárra ifjúsági parkot hozzanak létre. Közismert, hogy Szolnokon a fiataloknak kevés a szórakozási lehetőségük. A városnak alig-alig van kerthelyisége. Mindenképpen hasznos volna tehát, ha az ifjúsági park megnyitná kapuit. Igen kellemes környezetben, kultúrált szórakozási lehetőségeket lehetne ezáltal biztosítani, s ezzel nem zárnák ki a különböző előadások, rendezvények lehetőségét sem, sőt, a törzsközönség kialakulásával könnyebb volna telt házat biztosítani. Mindehhez szükséges: pontosan meghatározni, milyen legyen az ifjúsági park, ki legyen a kialakítási munka gazdája, honnan vegyék az anyagi fedezetet ehhez. A tervezés időszaka most következik, nem érünk rá a jövő tavaszig!« (A megvalósulásig mégis eltelt csaknem egy évtized.)

Időnként politikai rendezvényeket is tartottak itt. 1966. április 24-én – írta a Néplap – »... este nyolc órára megtelt a szolnoki szabadtéri színpad nézőtere fiatalokkal. A hangulat emelkedett volt. A több mint kétezer főnyi fiatalság soraiból hol itt, hol ott hangzott fel egy-egy mozgalmi dal, Vietnamot éltető és imperializmus-ellenes jelszavak kórusa...«

A Checkmates és a Szolnokon is fellépett Jo Baker a pécsi szabadtéri színpadon – (Dunántúli Napló)

1966. július 20-án ismét külföldi vendége volt a színpadnak.  »Tegnap este eszményi időben, élvezetes és kellemes órákat töltött a több mint ezer főből álló közönség a szabadtéri színpadon, természetesen főleg fiatalok – a magyar teeneagerek – de szép számmal foglaltak helyet a nézőtéren a kíváncsiskodva érdeklődő idősebbek is. Nos, a gálaest egyiküknek sem okozhatott csalódást; a gazdag, változatos, tartalmában és megformálásában egyaránt igen színes és ízléses programban ki-ki megtalálhatta a magánakvalót. Az est sikere elsősorban a beatlesek nyomában haladó rendkívül rokonszenves Checkmates-együttes érdeme. A ködös Albion fiaiból alakult társaság kiegészülve az indiai származású Ford-testvérekkel olyan zenei és színészi kvalitásokkal rendelkezik, amelynek ma egyetlenegy közönség sem tud ellenállni. Vezetőjük, a nyurga, vöröshajú Alan Hawkshaw nem csak az orgona varázsos megszólaltatója, de az előadott számok finom, teljes harmóniájú hangszerelője is. Egyénisége szinte rányomja bélyegét az egész együttesre. Fanyar, groteszk humora át meg átszövi muzsikálásukat... – a részleteket V. M. [valószínűleg Valkó Mihály] kritikájából idézzük – Az est igen kellemes meglepetése a Hamlet szülőhazájából, Dániából érkezett Aranylányok műsora. Szereplésük valóban aranyat ért, csillogása nem volt talmi, minden egyes számuk fényesre csiszolt remekmű. De közülük is különösen magával ragadó volt a dán nyelven előadott népdaluk, mert benne a kis északi nép különös érzelmi világának legfinomabb rezdülései jutottak el hozzánk.«

1969. nyarán ismét nyugati vendég szerepléséről számolt be a Néplapban -ti- [Tiszai Lajos]: »Rokonszenves angol beat együttes – a Unit four plus two – adott műsort [...] a szolnoki Szabadtéri Színpadon. Világjáró körútjuk során jöttek hazánkba. Hangversenyeztek már Amerikában, Ausztráliában és Európa számos országában, annak ellenére, hogy elég fiatalok. Russ Ballard (szóló gitár) még 17 éves sincs, maga az együttes is mindössze három éve alakult. Még nem jegyzik őket a nemzetközi „beat tőzsde” legnagyobb tétjei között, egyéni, nagyon sajátos stílusuk most van kiforróban. Érdekes, néha-néha felemásnak tűnő, de összességében igen frappáns irányzatot képviselnek...«

1970. július 5-én, »Vasárnap este ismét megteltek a Tisza-parti nézőtér széksorai, illetve padjai. Zsúfolt nézőtér várta a nyitányt, amely stílusosan az évszakhoz igazodva könnyűzenei csemegét ígért: az Illés-együttes és a rangos énekes, Koncz Zsuzsa közös estjét. Az idő azonban nem alkalmazkodott a kellemesnek ígérkező eseményhez: a szokásosnál is jóval hűvösebb maradt. S talán ez is magyarázza, hogy a többnyire fiatalokból álló nézősereg is nehezen oldódott ezen az estén. Pedig bemelegítésként az Illés-rádió műsorát is hallhatták. Az est mégis dermedt hangulatban kezdődött. Maga az együttes is kissé enerváltan, rutinnal muzsikált az első részben. Jól ismert dalaik nem váltottak ki ujjongó örvendezést. Koncz Zsuzsának köszönhető, hogy az első rész valamelyest mégis élettel telt meg: rossz kifejezéssel, ő „dobta fel” a műsort. Nagy kedvvel, szépen és egyéniségének legjobb erejéről is híres Illés-együttes kezdetben nem tudta igazán megragadni közönségét, abban Bródy János feltűnő indiszponáltsága is közrejátszhatott: műsorközlő szerepében csak botladozott. Kisebb technikai hibák – erősítő – is rontották a muzsika hatását. A második részben azután az együttes is magára talált, s a kritikusan rajongó közönség dicséretét tükrözi, hogy csak ekkor jutalmazta a zenekar teljesítményét kitörő tapssal.« A Néplap kritikusával szemben a mai krónikásnak szebb emlékei vannak: a Szörényi Levente hajrázását értékelő lányok vísítása, az Illés együttes tagjainak egyenkénti „eltűnését”, az egyedül maradt dobos szólóját, majd a többiek egyenkénti visszatérését díjazó vastaps... Vagy ez egy másik koncerten történt?

1971. augusztus 21-én »Impozáns operaelőadásra került sor ... a szabadtéri színpadon. A debreceni színház operatársulata Puccini Toscájával mutatkozott be a szolnoki közönségnek. Igényes, jó előadás élvezői lehettünk...

1972. augusztus 8-án »Három együttes mutatkozott be ... a szolnoki szabadtéri színpad főként fiatalokból álló, közönségének... természetesen a könnyűzenének is megvannak a maga konzervatív és úttörő irányzatai. A Syrius együttes, a Rákfogó s a maga módján a Pop zenekar is ez utóbbihoz tartozik... A három kitűnő együttes izgalmas, valamennyiünk számára érdekes programot mutatott be. A pálma kétségkívül a Syriusé, mely Baronits Zsolt vezetésével rendkívül magas technikai szinten dolgozik. Igen élvezetes volt a befejezésül bemutatott közös produkció.« (Molnár László cikkének teljes szövegét lásd: Syrius – Rákfogó – Pop.)

Az 1973. évi tervekről: »Nem panaszkodhatnak a szolnoki beatkedvelők. A hagyományos „szolnoki nyár” rendezvénysorozat idén szinte valamennyi hazai könnyűzenei kedvencet felvonultat. Az öt előadásból álló sorozat az LGT-cirkusz bemutatójával kezdődik. Halló, itt Balaton! a címe az Express együttes, Kovács Kati és Koós János műsorának. A Zalatnay-shaw kísérő együttesei a Mini, a Generál és a Mikrolid. Korda György, Psota Irén, Shöck Ottó és a Corvina együttes szerepel többek közt a Slágerszínpadon. A legnagyobb érdeklődésre viszont minden bizonnyal a KITT egylet – Koncz Zsuzsa, az Illés-együttes, Tolcsvayék és a Trió produkciója tarthat számot. Valamennyi rendezvény színhelye az ifjúsági parkká bővülő szolnoki szabadtéri színpad.« (A KITT egylet estje megvalósult, a Zalatnay-show elmaradt...)

A Tisza Táncegyüttes gyakori vendég volt a színpadon. Itt az 1973. szeptember 15-én lezajlott estjük ismertetését idézzük, csaknem teljes terjedelemben (Néplap, H. D.): »Pattogó ritmusú csárdások dallamai csábították az érdeklődőket szombaton este Szolnokon, a Tisza Táncegyüttes szabadtéri műsorára. Szinte hihetetlen, de a városi szabadtéri színpad beatkoncerteken üresen ásítozó széksorai szinte zsúfolásig megteltek...
Szolnokon közel egy esztendeje szerepelt önálló műsorral az együttes. Szombat esti, több mint kétórás bemutatójuk a közelmúlt legsikeresebb produkcióit gyűjtötte csokorba. A nyitótánc a „Pántlikázó” volt. Bizonyára a véletlen játéka, hogy az első színpadra lépő táncos az együttes egyik legrégibb szólistája, F. Bede Ferenc volt. Körötte az elmúlt évben megváltoztak, megfiatalodtak az arcok. S hogy az utánpótlás mennyire ígéretes, azt a „Corvinka” együttes, a Tiszának a Mátyás király úti általános iskolából toborzott „óvodája” bizonyította.
Draskóczy–Sajti Három magyarországi eszközök tánca [!?] és Grabócz–Várhelyi Jász verbunkja a legfrissebb sikerszámuk közé tartozik. Ezt táncolták a szolnoki néptáncfesztiválon, és Debrecenben a virágkameválon is. Mint ismeretes, szolnoki jutalmuk különdíj, a debreceni pedig harmadik helyezés.
Sajti Sándor egyébként maga is régi Tisza táncos. Molnár Lajos, Liszt-díjas társával együtt koreográfiákkal segíti az együttest. Sikert arattak a kamaratáncok, így a bravúros pásztortánc és a derűs „Kimenő”. Nem véletlen viszont, hogy az igazi vastapsot Vujicsics–Várhelyi Kunsági szvitje kapta. A közel tizenöt éve műsoron szereplő tánckompozíció szinte a „Tisza” nyelvén íródott, s az elismerés egy kicsit az elmúlt évek közreműködőinek is szólt...
A Kállai János vezette népi együttes újra, már ki tudja hányadszor bizonyított. A debreceni különdíjat nem érdemtelenül kapták. A vendég Bojtor Imre dalénekes kicsit már az együtteshez tartozik...
Mindent egybevetve: a „Tisza” bemutatója nagy siker volt. Ez a nagy siker további jó folytatást ígér...«