1898. szeptember 1-én született Szolnokon. Édesapja Biró Mátyás vármegyei jegyző, fegyverneki földbirtokos, édesanyja Szeidenleider Lenke.

Tanulmányait az örményesi elemi népiskolában kezdte, majd a szolnoki Verseghy Gimnáziumban folytatta. Hatodik osztályba járt, amikor a magyar királyi szabadalmi hivatal 1915. március 15-iki dátummal elfogadta „csuklós kapcsolás” című találmányát.

1923-ban kapott jogi diplomát Budapesten, majd két évvel később államtudományból doktorált. Művészeti tanulmányokat folytatott Szolnokon, Budapesten és Salzburgban, s a budapesti Nemzeti Szalonban állította ki alkotásait.

Egy életrajzi adattár fegyverneki földbirtokosként említi: „1928-ban vette kezelésbe 288 holdas öröklött birtokát, gazdasági épületei a legmodernebbül vannak berendezve, csatornázással, vízvezetékkel, villanyvilágítással. Yorkshirei sertései országszerte híresek és keresettek. Különlegessége, hogy 20 holdon napraforgót termel, ezt külföldre szállítja”.

1928-ban részt vett a New York-i Kossuth-szobor avatására szervezett utazáson, s élményeit az „Amerika – magyarok a modern csodák világában” című, csaknem háromszáz oldalas könyvben tette közzé. A számos saját készítésű rajzot és fotót tartalmazó mű népszerűségét jelzi, hogy három kiadásban került a könyvespolcokra. (Egy különös részletét lásd itt!)

1934 októberében Tiszamenti Szemle címen folyóirat indult Fegyverneken, melynek 1938 februárjáig főmunkatársa volt. A lap 1936. évi számaiban megjelent szerkesztőségi cikkben így méltatta Prókay Miklós főszerkesztő: „Az Erdélyi Helikon br. Kemény János marosvécsi várkastélyában talált otthont. A Tiszamenti Szemle pedig dr. Biró Zoltán főszolgabíró, földbirtokos fegyverneki tornyos kastélyában kapott hajlékot. Hisszük, hogy a fegyverneki kastély is vár lesz nemsokára: az Alföld irodalmi életének fellegvára.” (Az utóbbi években szépen felújított kúria az 1950-ben önálló községgé alakult Örményes büszkesége.)

1935-ben a Bibliotéka Kiadónál és a Pantheon frontregény-sorozatában is megjelent „Fények és árnyak” című regénye, melyet a következő — sajnos valóban bekövetkezett — világháború halálraítéltjeinek ajánlott. (Ezt a művét a könyvtári katalógusok és lexikonok geleji Bíró Zoltánnak "ajándékozták".)

1944-ben került nyomdába „Tűnő Európa” című útleírása 49 rajzával és 116 fényképével. Ebben három évtized tizenöt utazásának színes leírását adja alapos kultúrtörténeti háttérrel. Egyik itáliai utazását — édesapja mellett — négy festőművész, Pólya Tibor, Pólya Iván, Chiovíni Ferenc és Korda Béla társaságában tette meg.

Útlevelének tanúsága szerint 1945-ben elhagyta az országot — földbirtokosként nem sok jóra számíthatott —, majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le.

1966-ban Ramon Torres-Martin bevezetőjével és dr. Che Ke-Ly angol, német és magyar nyelvű kommentárjával Madridban tették közzé egy „B. Z.” című könyvecskében a II. világháború után Európa különféle országaiban készült grafikáit. Ebből tudjuk, hogy 1958-ban nyolc hónapos európai körutat tett.

1967 májusában Madridból érkezett a burgenlandi Pinkafőre, utolsó lakóhelyére. Tagja volt az Osztrák Képzőművészek Szövetségének és a Külföldi Magyar Képzőművészek Világszövetségének.

Az 1970-es években újabb — az 1966-os madridi füzetre emlékeztető — kiadványt terveztek, melynek azonban csak néhány, 1972-ben készült rajzokat tartalmazó lapját ismerjük.

Kétszer házasodott, ám mindkét feleségét elveszítette, s utód nélkül hunyt el Felsőőrött (Oberwart) 1979. augusztus 23-án. Porhüvelyét Pinkafőn (Pinkafeld) hantolták el, majd sírját 1997-ben felszámolták.

Csaknem minden művében fontos szerepet játszottak az álmok. Bízom abban, hogy Biró Zoltán eredményekben és hányattatásokban gazdag élete nem marad tűnő álom, alkotásai kilépnek a feledés homályából, s a szerző elfoglalja méltó helyét a szolnoki — s talán az összmagyar — panteonban.

A Biró Zoltánt bemutató kiállítás 2006-ban, a Verseghy Könyvtár Művészeti Szalonjában.