Vezéry Ödön


A lengyel menekült
A szabadságharc utáni korrajz


Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok,
XLIV/90. 1934. nov. 11. p. 1-2.,
XLIV/91. 1934. nov. 15. p. 1-2.,
XLIV/92. 1934. nov. 18. p. 1-2.


1. rész

Borús és szomorú őszi délután volt. Nagybányára is elérkezett már a lesújtó hír, hogy a magyar hadsereg Világosnál letette a fegyvert. A városban a nap délelőttjén élénk mozgalom volt a polgárok között, Stand Pál a város főbírája kora reggel kidoboltatta: »Délelőtti 10 órakor mindenki a piacon, legyen, kőtőfékkel lássák el magukat a polgárok, a városháza gazdasági udvarán a magyar hadsereg számára beszerzett 200 darab ló előtt megnyittatik a kapu — miután az árva csikóknak gazdájuk nincs — szerezzenek gazdát maguknak«.

Úgy is történt, a sok szép remuda csikónak egytől-egyig akadt gazdája. Délfelé hírmondó sem akadt a szép lóállományból, de annál szomorúbb hírek érkeztek a szomszédos Erdélyi határról. Urbán generális, kinek az egész szabadságharc alatt nem valósulhatott meg azon törekvése, hogy Nagybányát elfoglalhassa, nagy hadsereggel: osztrák granicsárokkal és kegyetlen kozák muszka hadsereggel, mintegy 12000 emberrel gyorsmenetben útban van Nagybánya felé. De még nagyobb izgalmat és általános rémületet keltett, azon hír elterjedése, hogy a felbőszült ellenséges seregek könyört nem ismerve a rebellis hírben álló hazafias érzelmű Nagybányát ki fogják rabolni. Nagy forrongás uralkodott az egész városban, a lakosság kétségbeesetten iparkodott minden értékes holmiját elrejteni a házatáján vagy a szöllőkben, hol azokat nagyobb biztonságban megmenthetőnek gondolta. Az öreg Hell János a bányatisztség főinspektora — e hivatal azelőtt bányagrófi címet is viselt — magához hívatta a bányatiszteket, s azok előtt ünnepélyesen kijelentette:

— Uraim, a bányatisztség és lakosság érdekében valamit tenni kell, nehogy a város a durva katonai erőszak és a kiraboltatásnak legyen áldozata. Alig tud kigondolni valamit az ember e fenyegető helyzetben, a bányatisztség is a legrosszabb rebellis hírben áll; íme itt vagyunk: Seichenstuhl Széki, Hammerschmied Hámory, Brucklerger Hidváry, Leitner Vezéry, Koffler Korányi, Breier Bercsey, Hertzinger Szivesdi, Koffler. Korányi és Isten tudja most, miféle i-k és y-ok lettek. Mit beszéljek én, hogy mutassam be önöket a generálisnak és Grüne őexellenciájának, ha ide érkezik?

A bányatisztség komoly gondolatokba merült, amidőn a legidősebb bányatanácsos, Seichentuhl Tóni állott elő:

— Tudja mit, Méltóságos uram; azt hiszem, legokosabb lesz, ha bennünket régi nevünkön presentál a generálisnak és Grüne Ő exellenciájának, mint az udvar iránti hűségben rendületlenül megmaradt bányatisztséget.

Bár némelyek vonakodtak, de közérdekből ez elhatározással végződött az értekezlet.

Amidőn édesatyám, Laitner Nátzi az értekezletről hazaérkezett, otthon nagy meglepetés várakozott reá, mert a néhány perc előtt beköszöntött Zaleski Antal őrnagy, Bem egyik legbizalmasabb embere, a lengyel légió parancsnoka fogadta, ki az elmenekült tábornoktól elválva faluról-falura bujkált, míg Nagybányára, már ismerős vendégszerető házigazdájához eljutott, hol a szabadságharc alatt párszor megfordulva mindig szívesen látott vendég volt. Zaleski nem menekült a tábornokkal, visszavágyott Lengyelországba, családjához.

A házigazdát a váratlan vendég megjelenése csaknem rémületbe ejtette, de zavarát leplezte, nem akarta előtte feltárni a veszélyes helyzetet. Bár jelezte Urbán küszöbön álló bevonulását, de a minden áron távozni akaró lengyel nemest visszatartva megnyugtatta és maradásra kényszerítette azzal, hogy majd valami okos dolgot kitalálnak menekülésre.

Zaleski sok érdekes dolgot beszélt el az erdélyi hadjárat viszontagságairól. Végre is anyám jelentette: Tálalva van. Az éhségtől, fáradtságtól meggyötört menekült jóízűn megebédelt, kijelentvén, hogy alig emlékszik már, mikor részesült ily kitűnő jó ebédben.

Ebéd után atyám a hivatalba ment, én pedig a piacra; nekem mindenütt ott kellett lennem, ahol valami látnivaló volt Ekkor már jelezve volt, hogy Urbán generális hadtestével közeledik, félóra alatt a városban lesz. Szilágyi Gyula unokatestvérem, a Boros Bálint-féle szabadcsapat volt hadnagya a piacon nyakoncsípett, piros szalagos és tollas kalapját fejembe nyomta s kalapomat elvéve rám kiáltott:

— Dugd el a kalapomat, eredj, siess haza és mond meg az anyádnak, hogy itt vannak az muszkák!

Nekem sem kellett több, nyargaltam hazafelé, de alig telt néhány perc, ismét a piacon voltam, ott ácsorogtam az urak közt Gyula bátyámmal, a Csausz Jani boltja előtt. Rövid várakozás után messziről felhangzott a dob, síp és az ének: Care! Care! Nikolare! ... Care! Care! Nikolare! — mellyel a muszkák bevonultak.

A magyar utca felől csakhamar feltűnt az előcsapat. Ezután egy pikákkal felfegyverzett muszka ulánus század vonult be elsőnek, egyszínű fekete lovakon dob és sípszó mellett. Azután jött egy másik század csupa szürke lovon, ezt követte a General stab Urbán generális, muszka és német dragonyos tisztekkel körülvéve.

Nagybánya főtere. Képeslap, 1909.

A szabályos négyszögű nagybányai piac közepén a bányatisztség Hell János főinspektor vezetése alatt már ott várakozott. Az öregúr arannyal hímzett stats frakban, schapapavál oldalán gyíklesővel, némelyek bányásztiszti uniformisban. A generál stab a díszes küldöttséget látva megállott. A kis zömök alak lováról leszállva a küldöttséghez közeledett:

— Itt vagyok, Urbán generális vagyok, köszöntöm az urakat!

— Méltóságos Tábornok úr! Nagybánya szabad királyi bányaváros bányatisztsége s a város polgársága, főbírája és polgármestere nevében üdvözlöm Tábornok urat, kijelentvén, hogy e szabad királyi bányaváros bányatisztsége a háború alatt sem szűnt meg hűséggel viseltetni a felséges uralkodóház és királya iránt, miért is reméljük, hogy Tábornok úr e hűséget méltányolva, forradalmi megtorlásokat nem alkalmaz a város békés lakosságával szemben, mert azon elterjedt hírek után, hogy Tábornok úr e várost kiraboltatja, a hűséges bányatisztség, bányamunkásság és békés lakosság nevében tiltakozom. Isten hozta Méltóságodat!

Erre Urbán katonás rövidséggel válaszolt:

— Méltóságos uram! Kijelentése örömömre szolgál, itt sem vagyonra, sem személyére nézve senkinek nem lesz bántódása. Hanem, mint hallottam, itt a lengyel és a bécsi halálfejes légió tagjai többen tartózkodtak. Ha tehát ezek közül még valaki a városban volna, azonnal jelentsék be, mert ha ezt a házigazda elmulasztaná, a rejtezkedővel együtt irgalom nélkül kivégeztetem. Főbe lövetem. Pulver und Blei.

— Ezt a polgármester úr azonnal juttassa a lakosság tudomására.

Ezzel a főinspektorhoz fordult:

— Hol lesz az én kvártélyom?

— A pénzverde épületében lakosztály van berendezve Tábornok úr részére — volt a válasz.

Ezután megtörtént a bevonulás, az elhelyezkedés, a város közlekedési vonalait, a hidakat erős őrcsapatok elzárták. A katonaságot elhelyezték.

Tovább a 2. részhez!
 
Kezdőlap Vezéry Ödön, az utolsó szolnoki várnagy Vendégoldal