1. rész
A RÉGI TEMETŐK Szolnok városmagja egykor a
Tisza és a Zagyva találkozásánál volt. Itt épült az első ispánsági
templom, a mai Vártemplom előde. Őseink sokáig a templomok körül, a „cinterem”-ben temetkeztek, Vártemplomunk körül mégis kevés
temetkezésre utaló jelet találtak. (A vár vízikapuja mellett a Rákóczi
szabadságharc idejére keltezhető férfi és női sírokat fedeztek fel
1973-ban.) Kicsit keletebbre (a Verseghy út és Városmajor út
találkozásánál) azonban sorosan elhelyezett középkori sírokat ástak ki
1952-ben, a TITÁSZ telepének építésekor. A szűk területű vár katonái és
civil lakói itt kaphatták meg a végtisztességet. Evlia Cselebi, török
utazó 1665 táján csaknem ugyanitt, tehát a régi Zagyva-torkolat
közelében, a MÁV Kórház telke és a Tisza között írja le a törökök
temetkezési helyét: „a vár melletti szigetkert sétahely; ennek négy
oldalát a Zagyva folyó keríti be. Itt van a vértanúk temetője is. Onnan
a hídon átmenve, a Zagyva átelleni oldalán megszámlálhatatlan kert és
liget van.” (A Zagyva jelenlegi medrét várároknak ásták. Eredeti medre
már csak a régi térképeken látható. Cselebi idejében volt egy harmadik,
valószínűleg szintén ásott ága is.)
A többi adat már mind a város
terjeszkedésének fő irányába, nyugatra mutat. Az 1552. évi török
ostromot ábrázoló Siebmacher-metszet a mai Tisza Szálló közelében is
templomot ábrázol. A szálló építésekor XII-XIII. századból való
körmeneti keresztet, illetve keletelt sírokat tártak fel a régészek.
A török kiűzése után német
katonák laktak a városban. Ők a Katonaváros északi szélén, a mai Móra
Ferenc utca (a későbbi DOMUS áruház épülete) környékén helyezték nyugovóra
halottaikat.
Az Eötvös tér közelében állt a Szolnokon élő görögök kápolnája, melyet elhunytjaik nyughelye övezett. A Szentháromság (1950-ig
ferences, a köznyelvben belvárosi nagy-) templom mellett, a Belvárosi
Általános Iskola helyén is sírkert volt 1770-ig, amikor a törvény
előírta, hogy településeken belül nem állhat temető.
Ekkor már egy évtizede
temetkeztek a ma Gábor Áron nevét viselő téren is. A terület később
búzapiacul szolgált. Az 1920-as években már így panaszkodott Vörös
István: „Itt volt a régi város temetője. Az esti órákban ott
footballozó lármás suhancok nem is gondolják, hogy a tér közepén álló
vörösmárvány kereszt körül jó száz év előtt elhalt, sok viszontagságot
átélt öreg szolnokiak alusszák örök álmukat. Még egy évtizeddel ezelőtt
is bekerített, fás, árnyékos liget volt ott. Nincs ott ma se fa, se
árnyék, se kegyelet.”
A ferences templom hajója alatt
1752-ben kripta készült. 1780-ban négy folyosót építettek benne,
melyekben fülkék sorakoztak egymás mellett a koporsók befogadására. Az
itt pihenő lelkipásztorok és híveik földi maradványai közé helyezték el
1849. január 9-én Meszlényi Rudolf és Kossuth Zsuzsanna egy éves fiát,
Rudolfot is. Apja Fehér vármegye 1848. évi országgyűlési követe,
édesanyja pedig Kossuth Lajos legifjabb nővére, Zsuzsanna volt. Mivel
nem volt ajánlatos Pesten maradniuk, ezért Windischgräetz bosszúja elől
a már elkészült vasúton Szolnokig utaztak, s Debrecenbe, a kijelölt
ideiglenes fővárosba készültek. A kis Rudolf a hideg tél áldozata lett,
s őt temették utolsóként a nagytemplom kriptájába. A lejáratot 1874-ben
földdel tömték be. Azután csak 1947 augusztusában nyitották ki,
amikor Sípos István építész a nagytemplom lábazati és oldalfalát
renoválta. Ennek ellenére a kripta 1993. évi felnyitásakor a sírokat
kirabolva, a csontokat feldúlva találták. Ezután a kriptát
felújították, a csontokat osszáriumban helyezték el, s 1995-től újra
kezdték a temetéseket is.
A KATOLIKUS TEMETŐ TÖRTÉNETE A mai sírkert megnyitási
idejének megállapításához Somogyi Ignác kéziratának egy részlete áll
rendelkezésünkre. A városi jegyzőköny 1786. augusztus 5-iki sorait így
foglalja össze Somogyi 1887-ben: „Az mostani temetőhely, mely még
1760-ban állíttatott fel, annyira megtelvén, hogy a mostani felsőbb
parancsolatok szerint beléje temetkezni nem is lehetne, másikrúl
kellene gondoskodni a kerteken kívül, a fenyűfák állása körül a
közönséges legelő mezőből egy darabot, hogy felárkoljanak, az tanács
abban megegyezett, [... hogy] a város szélén más új temetőhely, a hol
most Sándor József, Bihari Mihály, Kollár András, Kertész János lakosok
kertyei vannak, [...] a jövő tavaszon felállíttasson...”
Egy 1810-ben készült térkép
a mai Szentlélek (köznyelven: temetői) templom környékén jelöli ezt a
helyet. A XIX. század első éveiben tehát már a jelenlegi temető
észak-keleti részébe is helyeztek elhunytakat. Ezt többször bővítették,
de a város lakosságának rohamos növekedése következtében újabb, nagyobb
területre volt szükség.
1883-ban 27 darab kisföldet
vásároltak a Thököly út és a vasút által bezárt sarokban, a későbbi
Liget utca északi részén. A város mérnöke felmérte, körülárkoltatta és
beosztotta a területet, kijelölte az építendő kápolna helyét. Az
alispán is jóváhagyta a szabályzatot. A megnyitást 1886. augusztus
20-ra tervezték. Időközben a város tovább terjeszkedett, s — annak
ellenére, hogy 1883-ban még többen távolinak találták a kiválasztott
földeket — a használatbavétel elmaradt, mert addigra felismerték, hogy
a holtak kertje ott akadályozta volna a város fejlődését.
1892-ben a régi temető melletti
földek megvásárlásáról döntöttek, s „hogy ezen kiadások súlya a város
közönségét, illetve ennek nem római katolikus hitfelekezetben lévő
tagjait ne terhelje: határozza továbbá a közgyűlés, hogy a vétel, ill.
a kisajátítás eszközlésére szükséges összegek kizárólag a rom. kath.
temetőalapból, ill. a vásártér mellett fekvő, s a város által r. k.
temetőül megvásárolt kisföldek jövőben befolyó eladási árából
fedeztessenek”. A Liget utcai „temetőföldek”-et szintén katolikus
pénzből vásárolták. Ez az egyik oka annak, hogy a mai napig sincs
Szolnokon jogi értelemben vett köztemető!
A kisajátítás azonban lassan
haladt, s az 1896. év végén azzal a gonddal fordult a polgármesterhez
Karkecz Alajos plébános, hogy a következő évi január 15-e után már nem
halhat meg katolikus ember Szolnokon, mert nem lesz hová temetni.
Ezután felgyorsultak a munkálatok, s a plébános 1897. január 1-én
felszentelhette az új temetőt. A hivatalos átadásra azonban csak később
került sor. Az új temetőrész — melynek középpontjában fekszik Verseghy
Ferenc síremléke — bejáratánál ekkor helyezték el a táblát: "Ezen róm.
kath. temető megnyittatott 1897. évi augusztus 8. Főt. Karkecz Alajos
rendtartományi főnök, plébános, tek. Kludik Gyula polgármester,
temetőbizottsági elnök, tek. Barbur László kir. járásbíró, temető
felügyelő működése alatt."
Ezzel kialakult a katolikus
sírkert mai területe, melyet azonban — mint látni fogjuk — csak
évtizedekkel később tekintenek egységes egésznek.
Az új (nyugati) temetőrész
megnyitásával egy időben ugyanis lezárták a régit, mely a 6. számú útig
terjed. A város közönsége úgy határozott, hogy ezt 30 évig érintetlenül
hagyja. Ennek ellenére már 5 év múlva így panaszkodtak: „A régi temető,
hol még ma is látunk igen sok be nem gyöpesedett sírhalmot, úgy
látszik, föl van szabadítva. Ember s állat szabadon jár azon keresztül,
kasul. No, hát ez nem járja, mert a lakosságnak 90 százaléka nincs
abban a helyzetben, hogy ott nyugvó kedvesei földi maradványait
exhumáltathassa, de érző szívök azoknak is van, s nem szívesen látják,
hogy a kegyelet helyét a temetőcsősz és mások csordajárásnak
használják.”
A hatalmas új temető is csak
egy negyedszázadra tudta megoldani a gondokat. 1923-ban már egy temetés
céljára kijelölt Alcsi-beli terület kisebb részének használatba adását
kéri a felügyelőbizottság. A teljes igénybevételt 1924. október 1-re
tervezték. 1926-ban „az ugari részen, a zagyvarékasi út mellett, a
katonai gyakorlótérből” vásárolni kívánt földről is szó volt, de
mindkét lehetőséget elvetették a vasútvonal által okozott megközelítési
nehézség, ill. a talajvíz és a szikesség miatt.
Ezért újra a lezárt régi
temetőrészt nyitották meg 1927. március 1-én. Ezt a lehetőséget a
teljesen új hely megnyitásával járó beruházások megtakarítása is
alátámasztotta, mégis sokan tiltakoztak. Danczák József városi
képviselő pl. 288 aláírással nyomatékosított levélben fellebbezett a
belügyminiszternél — eredménytelenül. A levélírók indoka az volt, hogy
a régi temető helyén lakásokat építhetnének a közeli, lendületesen
fejlődő gyárváros munkásai számára.
Már akkor is tudták, hogy a
temetőkérdést nem sikerült véglegesen megoldani. Ezért 1928-ban
vásároltak Szandaszőlősön egy 1398 négyszögöl nagyságú földdarabot,
melyet később kerítéssel is elláttak, s a sírhelyek eladásából
tervezett bevétel évekig szerepelt a város költségvetésében.
Ennek ellenére 1938-ban az
egyházközség beadvánnyal fordult a város képviselőtestületéhez,
amelyben kérte a szandai temető megnyitását, s hogy „bocsássa a város
az egyházközség rendelkezésére a város tulajdonát képező, a
Zagyvaparton, a városi kertészet és az állami facsemete iskola között
fekvő mintegy tíz holdnyi területet. Esetleg alkalmas lenne még temető
céljaira az új tüzérlaktanya és a vasúti töltés között fekvő mintegy 14
holdnyi városi ingatlan is”. (A Zagyván túli területekről esik szó!)
Akkor egyik terv sem valósult
meg. A második világháború után azonban született egy másik elképzelés.
A Zagyván túl — a Besenyszögi úttól északra, az azóta áthelyezett
vasútvonaltól keletre — kijelöltek egy 20 holdnyi négyszöget, s
1951-ben megszületett a kisajátítási terv. 1959-ben teljes
tervdokumentációt készíttettek a több mint 40 000 halott elhelyezését
megoldó köztemető beosztására, a ravatalozó, az úrnatermek és a
kiszolgáló létesítmények felépítésére. 1973-ban újabb tervdokumentáció
készült, de ez sem valósult meg. Ismereteink szerint a talajt
minősítették alkalmatlannak. Eme évtizedekig tartó huzavona egyetlen
eredménye, a Besenyszögi útra merőlegesen felépített több száz méternyi
hosszúságú kerítéspár ma is látható.
Közben — 1956, ill. 1957 — a
városi és megyei hatóságok zárolták a működő sírkert Temető- és Kőrösi
(akkor Vörös Hadsereg, ill. Munkásőr) úttal párhuzamosan húzódó 50 m-es
sávját. Az évtized végén azonban „további temetkezések biztosítása
céljából” engedélyezték a nyugati rész évtizedek óta lezárt, s
1945-1946-ban kiürített két táblájának igénybevételét.
1973-ban — bár újabb
tervdokumentáció készült az alcsii temető létesítményeire —
munkásmozgalmi díszsírhelyek kialakítására szolgáló területet igényelt a város
a katolikus temetőben. A Városi Tanács VB Igazgatási és Műszaki
Osztályának előterjesztése szerint: „a Római Katolikus Egyházközség
hozzájárul ahhoz, hogy a szolnoki köztemető A/III. számú parcellájából
— központi fekvésű, — a kolumbárium mellett lévő 400 m2 területet a Szolnok Városi Tanács VB. munkásmozgalmi temetőként használjon”.
1984-ben már az egységes
egészként kezelt Kőrösi úti temetőbe készült egy kétalternatívás terv,
de az 1991. március 27-én átadott ravatalozó egy későbbi tervrajz
alapján épült fel. A tervezett köztemető létrehozása végül elmaradt, s
a katolikus temető tölti be szerepét. (A protestánsok és az izraeliták
temetőjéről a következő oldalon szólok.)
|
A Nemzeti Panteon Alapítvány 1998/8/21. számú, „Jeles személyiségek sírjának, emlékművének felkutatása” címen meghirdetett pályázatára készült, díjazott pályamunka részleges, digitalizált változata. |
Kezdőlap | Irományok |