1. rész

Szolnok városmagja egykor a Tisza és a Zagyva találkozásánál volt. Itt épült az első ispánsági templom, a mai Vártemplom előde. Őseink sokáig a templomok körül, a „cinterem”-ben temetkeztek, Vártemplomunk körül mégis kevés temetkezésre utaló jelet találtak. (A vár vízikapuja mellett a Rákóczi szabadságharc idejére keltezhető férfi és női sírokat fedeztek fel 1973-ban.) Kicsit keletebbre (a Verseghy út és Városmajor út találkozásánál) azonban sorosan elhelyezett középkori sírokat ástak ki 1952-ben, a TITÁSZ telepének építésekor. A szűk területű vár katonái és civil lakói itt kaphatták meg a végtisztességet. Evlia Cselebi, török utazó 1665 táján csaknem ugyanitt, tehát a régi Zagyva-torkolat közelében, a MÁV Kórház telke és a Tisza között írja le a törökök temetkezési helyét: „a vár melletti szigetkert sétahely; ennek négy oldalát a Zagyva folyó keríti be. Itt van a vértanúk temetője is. Onnan a hídon átmenve, a Zagyva átelleni oldalán megszámlálhatatlan kert és liget van.” (A Zagyva jelenlegi medrét várároknak ásták. Eredeti medre már csak a régi térképeken látható. Cselebi idejében volt egy harmadik, valószínűleg szintén ásott ága is.)

A többi adat már mind a város terjeszkedésének fő irányába, nyugatra mutat. Az 1552. évi török ostromot ábrázoló Siebmacher-metszet a mai Tisza Szálló közelében is templomot ábrázol. A szálló építésekor XII-XIII. századból való körmeneti keresztet, illetve keletelt sírokat tártak fel a régészek.

A török kiűzése után német katonák laktak a városban. Ők a Katonaváros északi szélén, a mai Móra Ferenc utca (a későbbi DOMUS áruház épülete) környékén helyezték nyugovóra halottaikat.

A Szentháromság (1950-ig ferences, a köznyelvben belvárosi nagy-) templom mellett, a Belvárosi Általános Iskola helyén is sírkert volt 1770-ig, amikor a törvény előírta, hogy településeken belül nem állhat temető.

Ekkor már egy évtizede temetkeztek a ma Gábor Áron nevét viselő téren is. A terület később búzapiacul szolgált. Az 1920-as években már így panaszkodott Vörös István: „Itt volt a régi város temetője. Az esti órákban ott footballozó lármás suhancok nem is gondolják, hogy a tér közepén álló vörösmárvány kereszt körül jó száz év előtt elhalt, sok viszontagságot átélt öreg szolnokiak alusszák örök álmukat. Még egy évtizeddel ezelőtt is bekerített, fás, árnyékos liget volt ott. Nincs ott ma se fa, se árnyék, se kegyelet.”

A ferences templom hajója alatt 1752-ben kripta készült. 1780-ban négy folyosót építettek benne, melyekben fülkék sorakoztak egymás mellett a koporsók befogadására. Az itt pihenő lelkipásztorok és híveik földi maradványai közé helyezték el 1849. január 9-én Meszlényi Rudolf és Kossuth Zsuzsanna egy éves fiát, Rudolfot is. Apja Fehér vármegye 1848. évi országgyűlési követe, édesanyja pedig Kossuth Lajos legifjabb nővére, Zsuzsanna volt. Mivel nem volt ajánlatos Pesten maradniuk, ezért Windischgräetz bosszúja elől a már elkészült vasúton Szolnokig utaztak, s Debrecenbe, a kijelölt ideiglenes fővárosba készültek. A kis Rudolf a hideg tél áldozata lett, s őt temették utolsóként a nagytemplom kriptájába. A lejáratot 1874-ben földdel tömték be. Azután csak 1947  augusztusában nyitották ki, amikor Sípos István építész a nagytemplom lábazati és oldalfalát renoválta. Ennek ellenére a kripta 1993. évi felnyitásakor a sírokat kirabolva, a csontokat feldúlva találták. Ezután a kriptát felújították, a csontokat osszáriumban helyezték el, s 1995-től újra kezdték a temetéseket is.

A mai sírkert megnyitási idejének megállapításához Somogyi Ignác kéziratának egy részlete áll rendelkezésünkre. A városi jegyzőköny 1786. augusztus 5-iki sorait így foglalja össze Somogyi 1887-ben: „Az mostani temetőhely, mely még 1760-ban állíttatott fel, annyira megtelvén, hogy a mostani felsőbb parancsolatok szerint beléje temetkezni nem is lehetne, másikrúl kellene gondoskodni a kerteken kívül, a fenyűfák állása körül a közönséges legelő mezőből egy darabot, hogy felárkoljanak, az tanács abban megegyezett, [... hogy] a város szélén más új temetőhely, a hol most Sándor József, Bihari Mihály, Kollár András, Kertész János lakosok kertyei vannak, [...] a jövő tavaszon felállíttasson...”

Egy 1810-ben készült térkép a mai Szentlélek (köznyelven: temetői) templom környékén jelöli ezt a helyet. A XIX. század első éveiben tehát már a jelenlegi temető észak-keleti részébe is helyeztek elhunytakat. Ezt többször bővítették, de a város lakosságának rohamos növekedése következtében újabb, nagyobb területre volt szükség.

1883-ban 27 darab kisföldet vásároltak a Thököly út és a vasút által bezárt sarokban, a későbbi Liget utca északi részén. A város mérnöke felmérte, körülárkoltatta és beosztotta a területet, kijelölte az építendő kápolna helyét. Az alispán is jóváhagyta a szabályzatot. A megnyitást 1886. augusztus 20-ra tervezték. Időközben a város tovább terjeszkedett, s — annak ellenére, hogy 1883-ban még többen távolinak találták a kiválasztott földeket — a használatbavétel elmaradt, mert addigra felismerték, hogy a holtak kertje ott akadályozta volna a város fejlődését.

1892-ben a régi temető melletti földek megvásárlásáról döntöttek, s „hogy ezen kiadások súlya a város közönségét, illetve ennek nem római katolikus hitfelekezetben lévő tagjait ne terhelje: határozza továbbá a közgyűlés, hogy a vétel, ill. a kisajátítás eszközlésére szükséges összegek kizárólag a rom. kath. temetőalapból, ill. a vásártér mellett fekvő, s a város által r. k. temetőül megvásárolt kisföldek jövőben befolyó eladási árából fedeztessenek”. A Liget utcai „temetőföldek”-et szintén katolikus pénzből vásárolták. Ez az egyik oka annak, hogy a mai napig sincs Szolnokon jogi értelemben vett köztemető!

A kisajátítás azonban lassan haladt, s az 1896. év végén azzal a gonddal fordult a polgármesterhez Karkecz Alajos plébános, hogy a következő évi január 15-e után már nem halhat meg katolikus ember Szolnokon, mert nem lesz hová temetni. Ezután felgyorsultak a munkálatok, s a plébános 1897. január 1-én felszentelhette az új temetőt. A hivatalos átadásra azonban csak később került sor. Az új temetőrész — melynek középpontjában fekszik Verseghy Ferenc síremléke — bejáratánál ekkor helyezték el a táblát: "Ezen róm. kath. temető megnyittatott 1897. évi augusztus 8. Főt. Karkecz Alajos rendtartományi főnök, plébános, tek. Kludik Gyula polgármester, temetőbizottsági elnök, tek. Barbur László kir. járásbíró, temető felügyelő működése alatt."

Ezzel kialakult a katolikus sírkert mai területe, melyet azonban — mint látni fogjuk — csak évtizedekkel később tekintenek egységes egésznek.

Az új (nyugati) temetőrész megnyitásával egy időben ugyanis lezárták a régit, mely a 6. számú útig terjed. A város közönsége úgy határozott, hogy ezt 30 évig érintetlenül hagyja. Ennek ellenére már 5 év múlva így panaszkodtak: „A régi temető, hol még ma is látunk igen sok be nem gyöpesedett sírhalmot, úgy látszik, föl van szabadítva. Ember s állat szabadon jár azon keresztül, kasul. No, hát ez nem járja, mert a lakosságnak 90 százaléka nincs abban a helyzetben, hogy ott nyugvó kedvesei földi maradványait exhumáltathassa, de érző szívök azoknak is van, s nem szívesen látják, hogy a kegyelet helyét a temetőcsősz és mások csordajárásnak használják.”

A hatalmas új temető is csak egy negyedszázadra tudta megoldani a gondokat. 1923-ban már egy temetés céljára kijelölt Alcsi-beli terület kisebb részének használatba adását kéri a felügyelőbizottság. A teljes igénybevételt 1924. október 1-re tervezték. 1926-ban „az ugari részen, a zagyvarékasi út mellett, a katonai gyakorlótérből” vásárolni kívánt földről is szó volt, de mindkét lehetőséget elvetették a vasútvonal által okozott megközelítési nehézség, ill. a talajvíz és a szikesség miatt.

Ezért újra a lezárt régi temetőrészt nyitották meg 1927. március 1-én. Ezt a lehetőséget a teljesen új hely megnyitásával járó beruházások megtakarítása is alátámasztotta, mégis sokan tiltakoztak. Danczák József városi képviselő pl. 288 aláírással nyomatékosított levélben fellebbezett a belügyminiszternél — eredménytelenül. A levélírók indoka az volt, hogy a régi temető helyén lakásokat építhetnének a közeli, lendületesen fejlődő gyárváros munkásai számára.

Már akkor is tudták, hogy a temetőkérdést nem sikerült véglegesen megoldani. Ezért 1928-ban vásároltak Szandaszőlősön egy 1398 négyszögöl nagyságú földdarabot, melyet később kerítéssel is elláttak, s a sírhelyek eladásából tervezett bevétel évekig szerepelt a város költségvetésében.

Ennek ellenére 1938-ban az egyházközség beadvánnyal fordult a város képviselőtestületéhez, amelyben kérte a szandai temető megnyitását, s hogy „bocsássa a város az egyházközség rendelkezésére a város tulajdonát képező, a Zagyvaparton, a városi kertészet és az állami facsemete iskola között fekvő mintegy tíz holdnyi területet. Esetleg alkalmas lenne még temető céljaira az új tüzérlaktanya és a vasúti töltés között fekvő mintegy 14 holdnyi városi ingatlan is”. (A Zagyván túli területekről esik szó!)

Akkor egyik terv sem valósult meg. A második világháború után azonban született egy másik elképzelés. A Zagyván túl — a Besenyszögi úttól északra, az azóta áthelyezett vasútvonaltól keletre — kijelöltek egy 20 holdnyi négyszöget, s 1951-ben megszületett a kisajátítási terv. 1959-ben teljes tervdokumentációt készíttettek a több mint 40 000 halott elhelyezését megoldó köztemető beosztására, a ravatalozó, az úrnatermek és a kiszolgáló létesítmények felépítésére. 1973-ban újabb tervdokumentáció készült, de ez sem valósult meg. Ismereteink szerint a talajt minősítették alkalmatlannak. Eme évtizedekig tartó huzavona egyetlen eredménye, a Besenyszögi útra merőlegesen felépített több száz méternyi hosszúságú kerítéspár ma is látható.

Közben — 1956, ill. 1957 — a városi és megyei hatóságok zárolták a működő sírkert Temető- és Kőrösi (akkor Vörös Hadsereg, ill. Munkásőr) úttal párhuzamosan húzódó 50 m-es sávját. Az évtized végén azonban „további temetkezések biztosítása céljából” engedélyezték a nyugati rész évtizedek óta lezárt, s 1945-1946-ban kiürített két táblájának igénybevételét.

1973-ban — bár újabb tervdokumentáció készült az alcsii temető létesítményeire — munkásmozgalmi díszsírhelyek kialakítására szolgáló területet igényelt a város a katolikus temetőben. A Városi Tanács VB Igazgatási és Műszaki Osztályának előterjesztése szerint: „a Római Katolikus Egyházközség hozzájárul ahhoz, hogy a szolnoki köztemető A/III. számú parcellájából — központi fekvésű, — a kolumbárium mellett lévő 400 m² területet a Szolnok Városi Tanács VB. munkásmozgalmi temetőként használjon”.

1984-ben már az egységes egészként kezelt Kőrösi úti temetőbe készült egy kétalternatívás terv, de az 1991. március 27-én átadott ravatalozó egy későbbi tervrajz alapján épült fel. A tervezett köztemető létrehozása végül elmaradt, s a katolikus temető tölti be szerepét. (A protestánsok és az izraeliták temetőjéről a következő oldalon szólok.)

Tovább a 2. részhez!