Szolnok városmagja a Zagyva és a Tisza találkozásánál volt. Csak fokozatosan terjeszkedett nyugat felé. Az 1739. március 12-i tűzvész az egész várost elhamvasztotta, sőt a viharos szél által repített zsarátnok még a Tisza-hidat s a folyón lévő tutajok egy részét is felgyújtotta. Csak a ferences (a mai „belvárosi”) templom és rendház maradt meg, mert akkor még nagyobb szabad terület választotta el őket a várostól.

Akkor már temettek a templom tornya melletti kicsiny területre. A város azonban terjeszkedett, a temető is megtelt, s lezárták. (1760-ban nyitottak újat a mai Gábor Áron tér helyén.)

Néhány évtized eltelte után, mikor már nem gondozták a régi sírokat, ligetté varázsolták az egykori temetőt. A régi okmányokban „séta-tér” néven szerepel, de a város népe „promenád”-nak nevezte. A Vasárnapi Újság egy 1857. évi cikke szerint ez „oly kicsiny, hogy alig több egy lugasnál”.

A liget sarkában volt egy díszes kerítéssel övezett kerek kápolnácska, mely a Szent Rozália-oltárképről kapta a nevét. Ebben állt a tövissel koronázott üdvözítő szobra, mellette két imádkozó angyal, előtte pedig egy lámpa égett. A szobor eredetéről kevés ismerettel rendelkezünk, de Szolnok város tanácsának 1800. május 3-án kelt jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy »Némely Istenes adakozásokból a régi temető helyén egy Keő statuát fájdalmas megváltónk tiszteletére szándékozván fölemelttetni Lakossaink. Annak jövendőbeli reparátióját a B.Tanáts magára vállalva és arrul a Mságos Váczy Püspökségnek a kívánt reverzális is kiadatott.«

A "promenád" 1881. évi kataszteri térképen (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár).

Itt állt tehát az 1800-ban állított késő barokk „Ecce Homo” névvel is illetett szobor 1855-ig. Ekkor a császári és királyi megyefőnök felszólította a gvárdiánt, a rendház főnökét, hogy távolítsa el a kertből a szobrot, mert ott megbecstelenítésnek van kitéve.

A váci püspök engedélyezte a szobor kitelepítését, s a város költségén költöztették új helyére. Most is ott áll egy akkor kialakított eklektikus védőépítménnyel, de most „Szomorú Jézus” a közkeletű neve. (1894 előtt a mai Mészáros Lőrinc utca déli szakaszát és a Madách utcát Szomorú Jézus utcának nevezték.) Ezen a néven szerepel az 1961-ben kiadott, Ülő Krisztus néven az 1988-ban, Merengő Krisztus néven a 2005-ben kiadott műemlékjegyzékben. Az úrnapi körmenet első oltárát évtizedekig itt állították fel.

A passió eme jelenetének ábrázolása Máté evangéliumának soraira (27, 27-29) vezethető vissza: »A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!”« (A szolnoki szoborról ma már hiányzik a töviskoszorú és a nád.)

1903-ban »két derék, buzgó, vallásos és szorgalmas fiatal iparos, u. m. Szabó József mázoló mester és Bede Antal építész«, 1923-ban Magyary István mázolómester renoválta saját költségén. Egy 1937. évi újsághír szerint »a szolnoki hívek adományaiból befejeződött a Szomorú Jézus elnevezésű szobor és kápolna [rendbetétele], amely így ismét áhitatos és szép dísze a Szent Ferenc-utcának«. Utoljára az Épületdíszítő Kft újította fel a szobrot és építményét 1995-ben az önkormányzat megrendelésére.

A „sétatéri” kápolnácskából pavilon lett, melybe egy cukrász költözött. Szükség is volt itt a cukrászra, mert — a Tiszavidéki Újság szerint — Bonyhádi Imre, „a megyefőnök néha apró mécsesekkel kivilágíttatta a kertet, szólt a zene és a közönség be volt rendelve a kötelező sétára”. Említésre érdemes, hogy Bonyhádi Perczel Mór 1848-as honvéd tábornok fivére volt, miatta cserélte fel családi nevét birtokuk nevével. A Bach-korszak kiszolgálójaként népszerűtlenné tette magát a városban. Az idézett cikk írója ezért említi ilyen elítélően a császári és királyi megyefőnök hasznos cselekedetét is.

Később a köznyelven „Májszter János”-nak ismert keresztfaragó költözött be a pavilonba, aki árgus szemekkel figyelte a kert bokrait és fáit. Ebben az időben volt talán legszebb és leggondozottabb a liget. Az ő halálával haldoklott a kert is 1899-ig, amikor „Erzsébet-kert”-té alakították a boldog emlékű királyné tiszteletére. Eötvös Károly Lajos, a szomszédos polgári leányiskola igazgatójának megkeresésére a környékbeli birtokosok virág- és fű-magvakat, díszfákat és -cserjéket, futórózsákat küldtek a kert feldíszítésére. Szolnok város pedig, mint iskolafenntartó, meghordatta a szükséges földmennyiséget és fizette a dologi kiadásokat.

A szép fiatal csemeték azonban gondozás híján elszáradtak. Azután a feliratos táblát ellopta valaki tűzrevalónak, s a kerítés léceit is elhordták egyenként az újvárosra menő, vagy onnan befelé jövő suhancok.

A századéves kertet 1913-ban kiirtották. (Egy későbbi újságcikkben elpanaszolták: a nagyapák porladó csontjait az utca sarába szórták.) A helyén építették fel a Polgári Leányiskola új, Rerrich Béla által tervezett kétemeletes, szecessziós stílusú épületét. A két vállalkozó, Ehrlich és Dömény által kivitelezett, szép iskolába az I. világháború miatt mégsem költözhettek be a tanulók, mert a Vörös Kereszt Egyesület alakított ki benne katonai kórházat. A román ostrom idején feldúlt, majd rendbehozott épületben 1920. október 4-én kezdődhetett a tanítás. 1943. február 1-én ismét hadikórház céljára vették igénybe, s csak a háború után kapták vissza a tanulók.

A szép épület ma is ott áll, s a középkorúak Koltói úti, a fiatalabbak pedig Belvárosi, a legfiatalabbak Szegő Gábor Általános Iskola néven ismerik. Arra pedig, hogy ott egykor temető, vagy sétatér volt, ma már csak elsárgult papírok, s a bennük búvárkodók emlékeztetnek.