Vezéry Ödön A lengyel menekült A szabadságharc utáni korrajz |
||
3. rész Alig telt néhány perc, Atyám visszatért. Menjünk, nincs veszteni való idő. Wir géhen — Glück auf! Ezzel a zsákot a lengyel vállára adta, s az esteli szürkületben sebes léptekkel megindultak. A házunktól alig párszáz lépésnyire levő pénzverdébe siettek, hol Urbán Generális nagy kíséretével volt elszállásolva. A kapubejáratnál 4 muszka állott őrt, kik mellett Bartha Zsigmond kincstári hajdú, régi Koburg-huszár állott. Ez atyámat meglátva azonnal tisztelgett és intett a muszkáknak, hogy oda tartozik. Passirt! Az első és legveszedelmesebb akadályon ezzel túl voltak. Atyám a lengyellel az épület baloldali részén, hol az emeleten a hivatalok, a földszinten a raktárak voltak, egyik Geléth kamara előtt állott meg, s ajtaját felnyitotta, észrevétlenül, gyorsan beléptek, mire bezárta a raktárt maguk után. E geléth raktárban voltak elhelyezve a téli eltartásra szánt válogatott szép gyümölcseink, de az idő nem volt alkalmas arra, hogy azok felett szemlét tartsanak, hanem Atyám sietve nyitotta ki a raktár hátsó ajtaját, melyből a megapadt nagyobb-kisebb kövek közt hömpölygő Szaszár folyamra volt kilátás.
— Erre most szabad az út! Ha az 5–600 lépésnyire levő hídról az őrök nem vesznek észre bennünket az esti homályban, akkor keresztüljutottunk a kordonon. Úgy látszik, már egészen besötétedett. A csomagot, amelyben az eleség van, vedd magadhoz és induljunk. — Mivel köszönhetem meg ezt neked. — Ne hálálkodj, mindketten megtettük kötelességünket, te híven szolgáltad nemzetünk szent ügyet, én csak kötelességet teljesítek a lengyel testvér iránt. Jerünk! Megindultak lassú, óvatos léptekkel, majd a folyóhoz érve a meredek parton leereszkedtek, és a sekély vízen keresztül, kőről-kőre óvatosan lépdelve átjutottak a Szaszár folyón. Így azután a hidat elkerülve a református temetőn keresztül, a Mária-ligeten át az alsó „veresvíz" bányaakna és a csatornai szőlők felett óvatosan haladtak, míg Borpatakra értek, hol a nagyapánknak nagy kiterjesztésű szőlője felett a meredek hegytetőn lakó Légenyi István volt vincellérünkhöz beköszöntöttek. Már hajnalodott. — Jó reggelt kellene kívánnunk, de az idő még kissé korai. Ugye meg van lepetve? Gondolkozik azon, hogy mit kereshetünk itt e vadregényes helyen, ebben a háborús világban ily rendkívüli időben? — Majd megmondja a tekintetes úr. Légenyi bácsi, mindenre készen áll. — Tudom, megbízható, hűséges embere a családnak, másként nem is bízhatnám magára e becsület és életbe vágó ügyet. Ennek az előkelő lengyel úrnak, Bem apó hűséges katonájának megmentéséről van szó. A lengyel legionistát halálra keresik, ha megtalálják, agyonlövik. Eddig szerencsésen elkerültük a veszedelmet, ha eljuthat hazájába bujdosva, ott a veszélytől könnyebben menekül. Maga itt az erdőségeket, a hegyszirteket jól ismeri Légenyi bácsi, magának kell őtet a lengyel gránicra kalauzolnia, ha kell tovább, addig, míg megbízható vezetőre talál. Gondolja meg, hogy nagy és szent kötelesség teljesítésével bízzuk meg. Gondolja meg, mintha csak családunk egyik tagjának lenne segítségére. Mert azt úgy is jól tudja, hogy jóban, rosszban reánk mindig számíthat. — Az ügy el van intézve. Ha hétfejű sárkányok őriznék is a gránicot, Légenyi bácsi túljár az eszükön. Sokszor megjártam én már pojákországot, sok szép vadbőrt elhoztam onnan. Mikor induljunk? — Az éjjeli út és izgalom kifárasztotta, pihenjen egy kissé, délután útra kelhetnek. Légenyi bácsi! még egyszer figyelmeztetem a magyar becsületre. — Én e bizalmat, ha meghálálhatom, az lesz legnagyobb boldogságom. A lengyel a folytatott beszélgetésből igen sokat megértett, és bizalmasan kezet szorított leendő vezetőjével: — Keszenem, Légenyi bácsi! Atyám érzékeny búcsút vett Zaleskitől. Megölelték, megcsókolták egymást meleg kézszorítással. — Köszönöm! — A boldogabb viszontlátásra! — Adja Isten! — vettek végbúcsút egymástól. * Légenyi több mint egy hét múlva került haza és Nagybányán beszámolt szerencsés utazásukról. Többé soha hírt sem hallottunk Zaleski Antalról. Lehet azért, nehogy atyámat esetleg kompromittálja. Absolut korszakban éltünk. | ||
| Tovább a "Függelék"-hez! |
| Kezdőlap | Vendégoldal |
