Vajda Péter Madarászati kirándulás a Tiszához (Athenaeum, IV. évf. /1840/, I. félév, I. rész: 44. sz., máj. 31., 695-699 hasáb, II. rész: 45. sz., jún. 4., 708-712 hasáb) |
||
Én, mint felföldi ’s még közelebbről bakonyi ember , elégtétellel tartozom az Alföldnek, mellyet igen soká húzék már, de egészen elmulasztani nem tudok. Örömömre szolgált ott lennem, a’ magyarság’ vegytelen fészkében, örömömre szolgál visszaemlékeznem olly sok derék magyar emberre, kik a’ szívességben, barátságban annyira kitűnnek, hogy nem-európaiaknak gondolnád őket, hanem most szakadtaknak Ázsia’ kellő közepéből, melly a’ vendégszeretet’ bölcsője volt és hihetőleg marad is. Ezen tapasztalás pedig egy más örvendetes következtetésnek ad helyet, hogy t. i. nekünk magyaroknak nem olly igen bajos és elriasztó dolog hazánkat megismerni, mint rendesen gondoljuk, sőt mihelyt egy kis előkészülettel látunk a’ dologhoz, azt könnyen és mulatságosan végezhetjük. És okoskodásomat mindjárt eleinte kikerekítendő, azt mondom: hogy hazánkat igen középszerű pénzbeli tehetséggel beutazhatja, megvizsgálhatja minden olly magyar, ki a’ dologhoz ért; s bizonyos lehet, hogy mihelyt némi ismeretsége van nevének a’ hazában, ’s talán a’ literatúrában, nem ő neki kell ismerkedés után esengnie, hanem két kézzel, tárt karokkal fogadtatik, akárhova lép be. Innen pedig az következik, hogy igen középszerű tehetség mellett neki bocsátkozhatni hazánk’ akármelly tekintetbeli megvizsgálásához; hogy a’ magyar vizsgálódónak, ha maga költségén utazik, éppen nem szükséges dúsgazdagnak lenni; hogy mind egyes Maecenások könnyen indíthatnak meg pályázókat, mind az academia csekély pénzzel végrehajthatja azt, a’ mi rendszabásainak 10-kében áll: "a’ hazai nyelv’ természete s’ különbözése’ bővebb megismerése végett ’s egyéb tudományos tekintetekre nézve is, benn és a’ külföldön utazásokat tétet.” — Egy pár száz pengő forint, a’ mi olly könnyen kidobatik gazdag egyesek és testületek által fölösleges, haszontalan dolgokra, elegendő volna egy tanult ifjúnak körülforgására a’ hazában az év’ kedvesebb szaka alatt, miből a’ haszon ezerekkel érne föl. Az az egy megjegyzendő itten, hogy a’ kiválasztott egyedeknek sem szemtelen tolakodóknak, sem kényelmes pazarlóknak nem szabadna lenniek. Ezen előzmények után röviden és gyorsan a’ dolog lényegéhez. — Pestről a’ Tiszához szándékozánk: Imre barátom, hogy Gődény kisasszonyának birtokába juthasson; én mulatni ‘s Dalhonba merült fejemet kiszellőztetni; Pista öcsénk hogy tömési mesterségét gyakorolhassa. Volt két rossz lovunk, egy nem hintáló hintónk ‘s kocsisunkat Pálnak hívták, ki azonban a’ meg-, vagy inkább a fölfordulásnak csak egyszer volt barátja, Kisújszálláson, hol pinczetokunkat magunkkal együtt becsületesen és nagy szerencsével földönté úgy, hogy sem üvegünk, sem lábunk nem törött. Nyárutó (augustus’) 28-kán 1839-b. indulánk, meleg napon; ‘s magunk is, de lovaink annál inkább izzadtak az üllő-feléi homokon. Üllőn rossz és drága ebéddel vendégelteténk meg, erénye a’ magyar országutaknak. Monoron bedinnyéztünk; Bényén ingadozó kerekünket és patkóvesztett lovainkat helyre hozattuk; Tápió-Bicskére szép holdvilágnál, későn értünk, az egész falu’ kutya-ezredétől zenével köszöntetve. Szent-Mártonon túl elkezdők a’ vadászatot, és zsákmányul partikát, bíborgémet, vedricset, kacsákat raktunk a’ kocsira. Szelén M......éknál üténk félnapi tanyát ‘s a’ szikesföld’ tócsáin szalonkáztunk, kacsáztunk és szárcsázánk. Másnap a’ kocsit az úton bocsátva el, magunk a’ Tápió, mentében vadászánk, kacsákat verve le, egy törpe gémecskét elszalasztva, ‘s egy nyírott szárnyú vércsét lelőve. A’ györgyei tónál nagy vitézek valánk; sok szárcsánk, ruczánk és halászmadarunk lőn. A’ faluba menvén, kocsinkat keresendők, ezt A...i úr’ udvarában lelők, hol ebéden maradni kényszerítteténk, ‘s Bachusnak és Parádnak egészségére jókat ivánk. Györgyét elhagyva, Jánoshida és Szent-György felé tartánk a’ jászberényi tanyák között. A’ fél ég be volt fenyegető felhőkkel borulva; jó lett volna a’ lakok közé elvonulnunk, de bízván gyorsaságunkban, ‘s Jánoshidára bejutni reménylvén, hajtatánk. Egyszerre körül leszünk kerítve; dördülés, eső, villám és zápor előfognak, és ernyőnk daczára jól megmosnak. Lovaink elálltak; magunk egy boglya által fogattuk föl a’ délkeleti szelet. Eső után a’ Zagyvához jutánk, csodáltuk a’ szép réteket (kaszálókat tiszaiasan) gyönyörű virányukkal, melly akármelly tavaszinak sem engedett. Áthaladánk Sz. Györgyön és jókor Jász Ladányba jutottunk, hol F...r Gy...y* plébánushoz ajánlva valánk. Itt az estét a’ legderültebben töltöttük a’ káplán úrral, ki a’ literatura-barátok közé tartozik, sőt maga is versel és a’ rejtettszók’ verssé tételében, igen szerencsés. A’ plébánus úr nem vala otthon. Augustus’ 31-kén a’ legszebb vasárnap derüle föl. Vadászokat keresteténk, és két jásszal egyesülve, elindulánk a’ Milér felé. Gyalog mentünk; az út sáros volt; Imre barátom a’ burkus’ hátán sétála mellettünk. A’ Milér’ gátjához érvén egy iszonyú síkság terüle el előttünk, részint fűvel részint vízzel takarva, itt-ott csalitos és nádas, igen ritka helyen boglyákat láttató. Először pillantók meg a’ kanálos-gémeket, nagy nyájban, mint juhokat és hófehéren. A’ víz’ partját foglalák el. Oldalvást sieténk feléjök. A’ Schnepfek’ sok fajai ingerkedve szállongtak előttünk, de meg is tizedeltettek; egy szép töcsöt is lövénk; majd neki vetkezve gázolók a’ vizeket, bokáig érő sárban, térdig érő árral, néha-néha elbúva a’ kákásokba, honnan haszonnal lehete a’ vonuló kácsákra puffogtatni. Megkerültük az ingoványt, de kanálosaink, be nem várva, nem juttattak bőrük’ szerencséjéhez. Imre barátom haza lovagolt, ‘s miértünk és vadainkért a’ megérkezett plébános úr kocsit külde. Kipihenve az ebédnél, és fölvidulva vidítók által, délután ismét a’ Milér’ vizeire szekereztünk F...r úr’ szívességéből ‘s mulatságunk olly szép vala, minőt előbb még puska által és mellett nem érezénk. Össze visszajártuk a’ Milér’ bozótait; százával űztük a’ vadakat; zsákmányunk többféle kacsa, gém, Schnepf stb. lőn. Az első bölömbikát itt fogtam melegen kezembe. Őszelő, vagy is september’ elsöjén F...r úr’ kocsián a’ Homor felé mentünk a’ kőteleki úton: itt a’ Milléren híd visz keresztül ‘s a’ hídon alul egy kis erdő van a’ folyó’ mindenik partján, többnyire fűzfákból álló, de nem kevés nyár, magyal és tölgyfával. Itt nem kis mulatság vára ránk, többféle madarak, de főképpen a’ vakvarjúk vagy varjgémek’ végtelen csapatja által, mellyek százával lepék el a’ fákat. Néhányat lekapánk a’ kinőttek közől, ‘s fejökről lecsípők a’ forgónak keresett éktollakat. Tavasszal szörnyű mennyiségben lehetnek kaphatók itt ezen éktollak. Majd elmenénk a’ Homor’ vizéhez, hol gémeztünk, a’ kácsák és szárcsákat többesével lőttük, az első góliczra tüzeltünk, de távolról és sükeretlenűl. A’ vizet megunva túzokokra menénk a’ petrenczék és boglyák közé, de ámbár kocsin valánk, nem tudtuk őket megkeríteni. Jász-Ladányból Kőtelekre ingoványok és süppedős réteken kell keresztül menni. F...r úr egy czigánylegényt ada útvezetőül hozzánk. A’ legény kőteleki volt, és szomorúság’ póstája H....yéktől. H....y J….f* úr ugyan is levelet külde általa a’ plébánushoz, mellyben meghívá őt bátyjának, Károlynak* néhány nap múlva leendő temetésére. A’ ficzkó derék fiú volt; útitársa a’ hegedű, mellyen tisztán, ügyesen és érzékenyen játszott. Utunk felét ő rövidíté meg kesergőivel, mellyek szívéből látszának előolvadni ‘s mennyeken jót-jót könnyezett. Kétszer kelle a’ kocsiról leszállva a’ víz- és sárban gázolnunk, míg eljutánk a’ kőteleki fenekekhez, hol eddig soha nem tapasztalt látmány ránta bámulatra. A’ vízi madarak’ milliárdjai szállongtak ki a’ kákásakból és a’ legterjedelmesebb felhőként lepték el az eget. Milly inger és mulatság nekünk hegyiek- és homokiaknak! Egészen este járatánk be H....y J....f úr’ udvarába Kőtelken. Mind a’ vidám házi úr, mind a’ szép, lelkes és mulatságos házi asszony a’ legszívesebb barátsággal fogadtak bennünket; noha házokat Kenderesen lakott bátyjoknak halála nem kissé zavará meg. Az est ismerkedésekben, és biztos beszélgetésben tölt el, melly mellett, igaz magyar szokás szerint, az ínyek’ csiklandoztatására sem feledkezénk meg. Mulatságunk sokat köszöne B. R..….y úrnak, a’ házi asszony’ rokonának, ki szeretett fiatal nejével látogatóban vala velünk egy födél alatt. Másnap a’ falu’ puskásait összegyűjtve (kik azonban csak a’ kántor úrból és a’ szűcsből állottak) négy lovas szekeren kiindulánk a kürü* felé vezető vizenyősekre. A’ legszebb remények között kezdők meg a napot; látánk vad ludakat; túzokokat, fekete gólyákat (először és utószor), nagy lúdcsillákat, gólicz és egyebeket, de beborul az ég, majd villámlik, dörög, esik és bennünket nem kissé megáztatva hazakerget, nem a’ legtöbb zsákmánnyal. Ezen nap’ esője több dologra emlékeztet: először a’ felföldi embernek, ámbár az őszi rossz út nálunk is napi renden van, fogalma sincs az itteni tapadó sárról, mellytől szabadulni nem lehet; másodszor, az alföldi faluk úgy tömve vannak kutyákkal, mint ha a’ biztosság csak ebfogak által volna elérhető. Midőn a’ szekereket haza bocsátva gyalog mászkálnánk be Kőtelek’ falujába, nem tudók, a’ sárral vagy a’ kutyákkal van-e több bajunk; kántor uram pedig egészen pórul járt, mert a’ mint puska-tokjával meg akará az egyik ebet fenyíteni, elcsúszott és hosszú alakját olly mélyen mintázá le a’ sárba, hogy hihetőleg a’ megszáradott földben is ösmerhető volt. Harmadszor: H....y úr’ lelkületét igen híven bélyegzi az, mit maga beszéle el jó mulatságosan magáról, hogy éppen Pesten volt, mikor "Ludas Matyit" először adák, ‘s hogy Döbrögiben mindig tulajdon személyét látá ábrázolva, a’ mi neki nagyon tetszett. Parodiáztatásán tehát éppen nem bosszankodék, mint némelly mások, kik akkor is karczolás ellen panaszkodnak, ha a’ tükörben látott tövis tíz lábnyira van még bőröktől. Másnap a’ Tisza’ partján mentünk vadászni. Úgy szólva semmi madarat nem látánk a’ hullámzó és tekergő folyamon. Utóbb elértünk a’ karakatnák’ tanyájára. Ez egy erdőcske a’ Tisza’ partján Roff* felé, rendkívül magas nyárfákból álló, kevés fűzzel keverve. A’ sipítás, csevegés, lárma, károgás már távolról hallható ‘s a’ közeledéskor egyre nevekszik. A’ fekete, nagy madarakat távolról látni a’ száraz ágak’ tetőin, minden fán tíz-húsz fészket, ‘s minden fészekre több madarat. A’ karakatnákhoz hamvas és bíborgémek, sólymok, varjúk, csókák csatlakoznak, és az erdőből a’ legzajosabb madárgyűjteményt csinálják. Eleinte lopózkodva jártunk az erdőben, félve, hogy első látásra felhőként száll el a’ sok madár; de csalódtunk, mert lövéseinket sem vevék föl. Lőttünk, de eleinte nem nagy sükerrel, mert apró ólmacsainkat és kis töltésünket mosolyogni látszának a’ fák’ tetején ülők. Ezek többnyire anyájos fiúk voltak, ‘s az öregek egész csapatonként jöttek, hozva nekik a’ halakat, mennyek’ hulladékaival halvásártérként vala a’ föld ellepve. Jól töltve fegyverünket, leszedénk azután néhány vént és fiatalt; ‘s hárman alig tudók a’ zsákmányt haza emelni. H.…y’ úrnak igen szép képgyűjteményéről hallgatva, csak azt említem meg, hogy egy, a’ Tiszából halászok által kihúzott, özönvíz előtti, fajaveszett állatnak, hihetőleg a’ mastodonnak agyara van birtokában, igen szép ásványdarab és meglehetős ép, mellyet a’ nemzeti muzeumnak szándékozik fölhozni. Különben H....y úrnak barátságával halmozva, Tiszabőnél átkeltünk a’, Tiszán és Kenderesre mentünk. Itt H....y K....y úr halva feküdt, és ámbár be volt balsamozva, mulandóságának igen emlékeztető jeleit adá. Családa le volt verve; hivatalukban országszerte levő gyermekei várattak és érkeztek, ‘s mindnyája siratá a’ jeles atyát. Mi a’ gyász’ helyét hagyók azon észrevétellel, hogy szebb kertet, mint H....y úré, egész utunkban nem láttunk, de kényelmesebb, lassúbb cselédséget sem. Azon pedig csodálkozánk, hogyan van az: hogy Dunántúl annyi a’ szép angolkert, például Kismartonban, Eszterházán, Egyeden, Pápán, L. Patonán, Ugodon, Kisbéren, Tatán, Csákváron stb stb, a’ tiszai tájakon pedig olly ritka. Kenderesről a’ kovácscsal és a’ postamester’ öccsével, mint vadászokkal szaporodva, jó délután elindulánk a’ sárrétség felé, Ecseg pusztán az úgy nevezett kenderesi szigetbe iparkodva, hol monda szerint az aranygyapjat, a’ gödényeket feltalálni reménylettük. Kis-Újszállás mellett kelle elmennünk. A’ nap igen hanyatlott ‘s ez okbul lovakat kérni a’ városházhoz betérénk. Itt várakoznunk lett volna szükséges a’ lovak után, mi közben B.....n I....n* gyógyszeráros urammal, a’ nagy Kunság’ híres Nimródjával megismerkedénk, sőt barátságot is kötöttünk hamar, mint a’ magyaroknál szokás. Bejáratánk hozzá, de csak hamar ismét szekérre ültünk, a’ táj’ vizeit nagyában megnézendők. Kilátásunk jól mutatkozott, de a’ nap hamar lenyugodván, haza kelle mennünk. Ekkor történt velünk az esti sötétben a’ város előtt a’ híres fölfordulás, vagy inkább lefordulás a’ gátról, melly azonban olly szerencsés vala, hogy még telt pinczetokunk sem ürült meg. Esti, ‘s nyugalmas éj várakozott reánk. Őszelő’ nyolczadikán, melly éppen vasárnap vala, jókor kelénk ‘s a’ nagy vadászatra jó reménnyel megtelve, úton köszöntők a’ dicsőn és tisztán kelő napot, melly a’ legszebb időtöltést igéré. — Megpillantók a’ Gyalpár’* tükrét délnyugoti oldaláról, partjain a’ sirályok és csélák nagy bőségben szállongtak, de ezek nem ingerlék vágyainkat. Mert mi nagyobbra törekvénk. Messze, majd a’ láthatár’ szélén fehérlettek a’ nagy vízi madarak, nagy csoportban, mint a’ legszebb juhnyáj, hihetőleg gödények, és ők tűzettek ki üldözésünk’ czéljául. Vezetőnk posztós gazda volt, ki bölcs belátása szerint rendele el bennünket a’ csalitosakba. De fehér nyájunk nem gödények-, hanem kanalasakból álla, mellyek ügyesen hátráltak előttünk. Egyszerre nagy légi nyáj kerekedik felénk, magasan repülve, ‘s a’ legkényelmesb és pompásabb utazást mutatva. Eldurrog minden puska, egy állat sem esik le, de egyik lassan kezd közőlök hanyatlani, ‘s nem sokára szépen leszáll a’ Gyalpár’ közepére. Egy gödény sértve volt, de órákba került, míg többszöri közelítés és felreppentés után golyóval leütteték. Nagy diadallal a’ kocsihoz emelteték, hol Pista a’ rövid ebéd után azonnal nyúzásához kezde, mit oda künn be is végezett. Ezután a’ vizes rétek’ egyéb szárnyasai után láttunk, ‘s többeket lelőve, köztük az első kanalos gémet, nagy vidáman haza kocsiztunk.
Kis-Ujszállását kellene itt leírnom szép tornyú nagy templomával, szigorú rendet tartó tanácsával, nyíltszívű, barátságos, ámbár kissé nyers, de szilárd, magyar lakosaival, tiszta ‘s jól rendezett utczái- ‘s házaival: de ez czélomon túl esik, és azért sietek utunkon. Másnap a’ gyógyszeráros’ fedett szekerébe fogva lovainkat, az ecsegi puszta* felé indulánk, többnyire vizek mellett, de le nem szállva, míg a’ Mirhóhoz* és Berettyóhoz nem közelíténk. Közel valánk a’ vadászat’ paradicsomához. A’ Schnepfek’ és ruczák’ legtarkább fajtái zsákmányt és mulatságot nyújtottak, de legjobban meglepeténk az ibis madár jelenléte által, mellyet a’ vidéken fekete nyefnek hínak, ‘s mellynek szebb nevét, a’ batlát, utóbb Püspök-Ladányban tudtuk meg O… M....y úrtól. A’ vöcskök és bódorkányok a’ Mirhóba csaltak, ‘s első valék, ki hónaljig érő renczés vizét átgázolám, mellyen nagy üggyel-bajjal kocsink is átvergődött. Egész a’ hónap’ 14dikéig voltunk a’ Mirhó-Berettyó’ szigetében, fölkalandozva a’ vidéken egész a’ Hortobágyig, a’ Füzestó’ és Füzesderék’ mellékein. Mulattunk a’ nemtelenebb állatokkal is, de fő erőnket gödények és kócsagokra kíméltük, minőket azonban nem nyerheténk. A’ gödények tíz nap óta eltűntek, a’ kócsagok pedig semmiképp nem hagyták magokat meglopni. Egy hortobágy-berettyó-zugi halász még is lőtt egyet, de ismeretségünk előtt, haszonvehetetlenné tette; magunknak apró kócsagokkal kelle beérnünk, mennyeknek azonban szinte voltak forgótollaik, noha rövidkék, és azon hírrel, hogy nehány év előtt a’ vidéken veres lábú nagy kócsagok is lövettek, melly hírre fogunk azonnal megfájult, — mert ha illy állatot kapunk, kivándorlásunk európai hírű lesz, új madárfajt, vagy legalább fajtát hozva be a’ madártanba. Imre barátom azonban az egy gödénnyel be nem érve, ‘s itt másodikhoz nem juthatva, jónak találá a’ madárdús helyet elhagyni, ‘s a’ Hortobágy’ széleit megnézni. Karczag felé vevők utunkat, zsákmányunk Kis-Ujszálláson maradván. Pingyó csárdánál az első darvakat látók. Karczagon egy gombkötővel, mint jó puskással szaporodva, Ágota felé tartánk és késő este Püspökladányba értünk, hol O... M....y ispán úrhoz ajánlva valánk. B.....n’ ajánlása nem volt sikertelen; a’ legmegelőzőbben fogadtatánk ‘s mindenképpen vala módunk a magyar szívességet észrevenni. Másnap kísérőnk lőn O… úr Hortobágyhoz, mellyen átmenve a’ karczagi határban vadásztunk, majd Ágotán falatozva nem minden zsákmány nélkül térénk bőven is terített asztalhoz. Másnap korán három pákász vára reánk három lélekvesztővel, mennyekben a’ püspökladányi csátés, nádas, renczés és nyílt tóságra bocsátkozánk, mindegyre a’ derék ispán úr’ kíséretében. Közel délig haladtunk, puskázva, vizsgálódva, míg egy távol szigeten kiköténk a’ halászoknál. Ezek derék magyar emberek voltak, köztök boldogult Karacs rézmetszőnknek egy szinte Karacs nevű közel rokona, kiben a’ boldogult vérét első látásra meg lehete ismerni. Itt apró kócsagokat igen nagy számmal ejténk el ‘s miután életemben a’ legjobb halászlevet ettem volna, vissza indulánk, hajóinkból kényelmesen lődözve az esti vonulóban levő ruczákra. Imre barátom látván, hogy gödényei tündérekké váltak és sehol sem mutatják magokat, jónak találá nem hajhászni őket tovább, hanem megelégelni a zsákmányt, visszatérni a’ kedves Budapestre. Én, fejemet kiszellőzve érezvén, nem voltam indítványának ellensége. Így lőn kirándulásunk legszélső pontja Püspök-Ladány, honnan 20kán visszamenénk Kis-Újszállásra, búcsút veendők a’ bennünket barátsággal halmozott gyógyszeráros úrtól. Zsákmánylatunk általában nem volt a’ legnagyobb, de csekély sem. Gyűjtött növényeinknek néhány budapesti füvész örül, kitömött madaraink Imre barátomnál fölállítvák, királyul ismerve magok között a csorr-zsebű nagy gödényt; legnagyobb hasznunk pedig az éldelet vala, ‘s azon tapasztalat, hogy honunkban igen-igen sok fölfedezni való van, a’ felfedezésre kiinduló pedig nemcsak háborítatlanság tekintetében lehet bizonyos, hanem barátságos megelőző fogadtatásra is számolhat. Adja hazánk’ nemtője, hogy minél előbb és minél ügyesebb kezek által hajtassék végre az, a’ minek végbe kell hajtatnia, ha idegenek nem akarunk itthon lenni, ‘s többet tudni Hindostánról, mint ön magunk földéről. E’ czél igen megérdemli némelly társaság’ és némelly gazdag hazafinak figyelmét. |
| Kezdőlap | Vajda
Péter életrajza a Wikipédiában. |
Vendégoldal |
