E napokban nagy vadászat, — de nem költséges — tartatott közel fekvő tanyáinkon, hol két róka s több nyúl lett az öldöklő csövek, részint kopók, agarak martalékja. Egy öreg rókát a kopók sehogy sem bírtak elfogni, de majd ez is hamar hurokra kerül. A nyulak nálunk olly szelidek, hogy már szinte házi állatokká alakulnak; a bakok a múlt nyáron mind lelövettek, következésképpen a mostaniak még kicsinyek.

(Pesti Divatlap, 1844. nov. 24.)

Felsőbb engedelemmel tartatik f. év september 8-án az egylet első közgyűlése Török-Szent-Miklóson (Almásy család házánál, reggeli 9 órakor), mellyre az eddigi részvényeseket s egyéb ügyérdekelteket ezen kérelemmel hívom meg, miszerint a fennevezett napon és helyen minél nagyobb számmal összegyűlni szíveskedjenek. Gr. Szapáry Gyula ideigl. elnök.

(Lapok a Lovászat és Vadászat köréből, 1857. aug. 30.)

Az újszászi kopók szorgalmasan működnek s eddig már tizenöt nyúl és két róka hallalival örvendeztettek meg mindamellett, hogy a nagy hőség, szárazság, s e három nemleges tényezőnek egyéb kedvetlen kísérője a sport virágzóvá tételét gátolá.

(Vadász- És Versenylap, 1858. okt. 20.)

Régebben említették a lapok, hogy Bolemann, kisújszállási gyógyszerész nehány túzokkal Párisba szándékozik utazni, hogy azokat ott a francziák császára által gazdagon dotált állatgyűjteménynek átszolgáltassa. Ezen utazás s a madarak átadása a múlt hónapban valósággal megtörtént, s Bolemann úr ajándékát nemcsak szívesen fogadták, hanem a vállakozónak alkalma volt III. Napoleon császárnak a St. Cloudi palotában személyesen is bemutatni mind önmagát, mind három túzokját, melyek a sok bajjal járt utazás daczára, mely itthon már megszelidült madarait teljesen elvadította, szerencsésen megérkeztek rendeltetésök helyére. A császáron kívül a kis császári herczeg s más nagyok is megnézték a túzokokat. Bolemann úr figyelme viszonzásául s költségei kárpótlásául Napoleon császártól egy értékes brillant-művet nyert. A három túzok a boulognei erdőben létező állatseregletbe adatott, hol oly állatok őriztetnek, melyek Francziaországban nem találtatnak, de tenyésztésök kívánatos. Ez új hazájokban a három indigena közöl az egyik hím — mint halljuk — nem soká élhette túl a hazájátóli elválást, s nehány nap múlva már kimúlt, de a fennmaradt pár (hím és nőstény) lassanként hozzászokni iparkodik az új viszonyokhoz. Meg nem állhatjuk, hogy ezúttal a kedélyes, Kakas Mártonnak ezen alkalomból született szép versét az „Üstökös” közelebbi számából ide át ne csempésszük:

(Vasárnapi Újság, 1860. szept. 9.)

A múlt hét szerdára virradóra Kludik János halászmester halászai jó húzást csináltak, mert egy mázsás viza került a hálójukba; a viza Tisza folyónkban ritka vendég, a halászok alig emlékeznek már vissza, mikor fogták az utolsót — az év számát az ötvenes évek közepére, 1853-ra teszik. A halászmester most azon gondolkozik, hogy e ritka példányt a szolnoki közönséggel hogyan fogyaszthassa el. Értesülésünk szerint halvacsorát szándékozik rendezni, hogy a halkedvelő ínyenczek e kitűnő étek élvezésében minél számosabban részesüljenek. Kár is volna e ritka csemegét idegen piaczra szállítani!

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1879. szept. 21.)

A múlt hóban azon hír járta be a budapesti lapokat, hogy az ó budai halászok negyedfél m. mázsa súlyú harcsát fogtak. Ilyet már ha nem láttunk is, de hallottunk, — hanem 8 bécsi font súlyú, veresuszonyú keszegre a legöregebb tiszai halászok sem emlékeznek. A tisza-vezsenyi halászok pedig ilyet fogtak a múlt héten, s S. J. szolnoki ügyvéd urat ajándékozták meg vele.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1881. jan. 23.)

alatt egy vaddisznót lőttek, s bevitték a faluba, hol a nép összejött a csodaállatot bámulni. El nem tudták találni, hogy mi lehet az. Leginkább medvének vélték az agyaráról, míg azután egy a sok közül eltalálta, hogy hát az a medve — vaddisznó.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1882. dec. 17.)

Míg Görgényben majdnem lámpással kellett a múlt évben is keresni a vadkanokat, addig ki hinné, itt az Alföld kellő közepén, hol maholnap már a verebeket is könyvből fogjuk ismerni, s a szürke meg a fekete varjú avagy a káricsáló szarka az oroszlánnal vetekedik ritkaság gyanánt: egy óriási vadkan (másfél mázsás) — valóban beillik csudának — volt látható, s mint valami Boscó vagy spiritiszta szellem, itt majd amott ütötte fel agyaras fejét. Hitték is nem is, akik hallottak róla beszélni, mígnem folyó hó 15-én a reggeli órákban a gyócsi földeken Jaczó Győző úr, báró Wodianer Mór uradalmi gazdatisztje két sikerült lövés által leterítette. A valóban szép, ritka példányú állatnak — mondanunk sem kell — sok nézője volt. Honnan vetődött e vidékre a vadkan, régi tapasztalt vadászok sem tudják elgondolni. Némelyek a gróf Wenckheim-féle vadaskertből, míg mások távoli vidékről levándoroltnak tartják.

(Szolnoki Híradó, 1883. jan. 21.)

Postahivatalunk főnökének fából épített éléstárából a napokban 4 drb. sonkája elveszett. A tolvaj azonban csellel élt. A deszkafal alját egy helyen, kutya, vagy róka módjára kikapart, mintha a sonkákat azon át, ezek hordták volna el. Csodálatos, hogy a hamis állat a padlaton ételneműeket nem bántotta, hanem inkább a gerendára magasan felakasztott sonkákat hordta el. Na de rendőrségünk utánanézett a dolognak s Sz. I. csősz személyében a két lábú rókát tegnapelőtt a járásbírósághoz kísértette.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1884. ápr. 6.)

levelezőnk írja nekünk: E napokban egy ide való dohányos fia egy felfedezett rókalyuk nyílására alkalmazott hurokkal egy hím rókát fogott el, ép állapotban de ez későbben a nyakára kötött kötélnél fogva megfojtotta magát. Erről értesülvén, Skulitz kapitány úrral a róka laktanyát, mely egy régi törek-kazalban volt, felkerestük, és sikerült egy anyarókát 9 drb. (mintegy harmadnapos) fiaival kézre keríteni. Jeles dolog, hogy az anyaróka veszélyt sejtve, különös ügyességgel rejtőzött, és kis fiai, mint a pióczák, úgy voltak egymásba fonódva, ugyane lyukban találtunk még a hátulján meglövött, de már porladt öreg rókát, mely ez évben itteni hajtóvadászat alkalmával báró Podmaniczky úr lövésével lövésével elmenekült. Állítólag ugyanazon rókalyukban a fentebbiekhez hasonló, még egy kis rókát találtak a dohányosok.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1884. ápr. 20.)

Szolnok egyik Nimródjának, Lechner J. úrnak „Lope” (róka) nevű rattlere a múlt napokban ritka fogást tett. Kacsára vadászott vele Lechner úr. A kutya egyszerre szimatolni, csaholni kezdett, s nyomon fürkészve egy nagyobb lyukra talált. Gazdája nem tudta elgondolni a Lope mit kereshet. Egyszercsak eltűnt a kutya a lyukban, s kevés vártatva háttal fordulva, egy kis rókakölköt hozott ki magával. Így ismételte ezt még háromszor s Lechner úr nagy diadallal négy kis rókafiút vitt haza magával. Az apró, néhány napos jószágokat otthon egy anyai örömöknek örvendő macska fogadta s jelenleg is az táplálja őket.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1884. máj. 4.)

Jászapátiban a napokban egy földmíves vaddisznóra bukkant, mely valószínűleg a Mátra tövéből tévedt ide. Emberünk neki ment fejszével a dúvadnak s több fejszecsapással leterítette, miközben a disznó agyarával több helyütt megsebesítette az embert.

(Szolnoki Híradó, 1884. szept. 18.)

november hó 30-án tartá alakuló közgyűlését, mely alkalommal id. Scheftsik István fővadász mesterré, Vezéri Ödön vadászmesterré, Schmidt Pál pénztárnokká, Paksy László jegyzővé, Pólya Béla, Rédl János, Eördögh Elek, Koller Andor, Lechner József, Pozderka János választmányi tagokká választattak meg. A társult ekkoráig 50 tagból áll, tagjai három év kötelezettség mellett 1885-ik évben 5 forintnyi tagdíjt fizetni és a fenti napon elfogadott alapszabályokhoz magukat szigorúan alkalmazni tartoznak. Tisztes egyének a társulatba való belépésüket a fővadászmesternél bejelenthetik. A vadász társulat folyó évben két társas vadászatnak megtartását határozta, melyre a tagok vendégeket is hívhatnak meg, az első ily nemű társas vadászat folyó évi deczember hó 7-én a társulat által bérelt puszta alcsi területén fog megtartatni, valószínűleg jó eredménnyel, mert ez idén sok a nyúl.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1884. dec. 7.)

tegnap reggel Nagykörű alatt adtak találkát kacsavadászatra több szolnoki Nimródnak, kik Szolnokról gőzhajón rándultak Nagykörűbe. Mint értesülünk, e kacsavadászat igen kedélyes leend.

nagy vizát fogtak a halászok a Tiszában. A viza hal a Fekete-tengerben él, s csak ritkán vetődik fel a Dunán át a Tisza folyamba.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1887. okt. 16.)

A „Jászsági vadász-egylet” mihálytelki [Jásztelek] bérelt területén [1887.] deczember hó 1-én, igen kedvező időben körvadászat volt. 370 db tapsifüles számolt le bőrével. — December hó 21-én pedig a társulat jászapáti bérelt területén volt körvadászat. Három körben 140 nyúl ejtetett.

(Vadász-Lap, 1888. jan. 5.)

múlt hó 20-án a Zagyva melletti füzesben (Jászberényhez közel) Imrei Ferencz állomásfőnök, — ami az azon időtájt mellett nem mindennapi szárazság mellett nem mindennapi eset.

(Vadász-Lap, 1888. okt. 5.)

folyt le a jászsági vadászegylet idei körvadászata. — Mintha minden tagtárs kárpótolni óhajtotta volna az idényben elmaradott valódi vadászélvezeteket,  oly számosan jelentek meg a f. évi november hó 29-én tartott körvadászatra. A jászsági vadásztársulat immár társadalmi tényezővé növi ki magát. Nemcsak az a cél, hogy a nemes vadászsport kedélyének éljünk, hanem a társulati szükségszerűség hoz össze bennünket. Távol vidékről is eljönnek a Tisza és a Mátra közt elterülő „Jászság”-ra. Vígan folyt a hajtás s habár az eredmény távol maradt is az előző évek eredményétől, mégis 89 tapsifüles számolt be bőrével, s ha még hozzávesszük azt az izgatottságot, amelyet egy csapat túzok előidézett, továbbá a páratlan szép időt, a kitörő jókedvet: bátran elmondhatom, hogy felejthetetlen lesz előttünk a nov. 29-iki körvadászat. — Épp ilyen szép időben s hatalmas kedélyhangulattal folyt le a deczember hó 6-án megtartott körvadászat is Jászkisér és Alsó-Szt-György tilos területein, ahol 61 drb lövetett. Túzokok ismét voltak, de nem sikerült azokat lőtávolra megközelíteni.

(Vadász-Lap, 1888. dec. 25.)

zavartak fel Szászbereken f. hó 6-án a kukoricatörők. Ugyanis munka közben egy szép példány vadkant riasztottak fel lakmározás közben, melyet űzőbe vettek, s dr. Kohner Adolf úr egy sikerült lövéssel leterítette. A vadkan súlya másfél mázsa volt.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1889. szept. 8.)

Ő nagyméltósága, báró Orczy Béla miniszter úr december hó 28-án újszászi uradalmában körvadászatot tartott, melyre a környékből és Szolnokról többen lettek meghíva. Negyvenöt darab nyúl és egy róka esett áldozatul. Egyik körbe legalább 50 darab túzok keríttetett be, csakhogy hamar felrepült, és sokáig a kör felett kóválygott, de nem jutott lövésre. Ő nagyméltósága, a miniszter úr legnagyobb előzékenységgel fogadta a meghívott vendégeket, és velök legkedélyesebben nem csak kollációzott, hanem a vadászat végéig a legnagyobb kitartással részt vett minden körben, és pompásan lőtt. Kiváló szívességét még azzal is megkoronázta, hogy a kevés zsákmányból minden meghívott vadász vendégnek két-két darab nyulat kiadatni rendelt. Nyúl feltűnően kevés mutatkozott. Szakértők ezt annak tulajdonították, hogy a nyulak a hó alatt füleltek, mert megesett az is, hogy egy hajtó észrevevén egy ilyet a hó alatt, ráhasalt és elevenen megfogta. Különben ő nagyméltósága kijelentette, hogy nem bánja, ha nem nagyon szaporodik a nyúl a birtokán, mert a kopószatot ez fölötte zavarná. Vadászat után Kállivoda Ede tiszttartó úr vendégszerető házánál a vendégek hatalmasan terített asztal mellett pihenték ki a nap fáradalmait. K. K. bátyánk toasztjai után a társaság vidám hangulatban, úgy éjféltájban oszlott szét.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1890. jan. 5.)

Egyik túrkevei barátunktól vettük a következő sorokat: "Garázdálkodnak nálunk a farkasok. Már f. hó 15-én, az első hó leestekor városunk alá jött kettő, s ezek egyikét vadásztársulatunk egyik kerülője, Imre József a malomzugi szöllő alatt lesből el is ejtette. A szokatlan esemény izgatottságba hozta városunk gazdaközönségét és a pásztorembereket, s általános volt az óhaj, hogy a vadásztársulat tegyen ki magáért, s szabadítsa meg határunkat e kártékony vadaktól. F. hó 22-én Kenéz Zoltán Gajzágó Elemérrel kirándult pusztájára, miközben tanyás emberek jelentették, hogy épp most üldöztek egy farkast, s hogy az az őszi tói laposban bújt meg. Erre a hírre a bátor vadászok fegyvereikért siettek, s kellő készülettel indultak szánon, vadászkutyáikkal a jelzett nyomokon, s csakhamar fel is verték, s két jól sikerült lövéssel nyakszirten és hevederen le is terítették, s be is vitték a városházához még délelőtti 11 órára a zsákmányt. (Bevonulásuk, s a fogadtatás igen érdekes volt.)" A farkasvadászat a legritkábbak közé tartozik vármegyénkben.

(Jász-Nagykun-Szolnok, 1890. dec. 28.)

E napokban a tiszai halállomány egy ritka példánya, egy hozzávetőleg 25 kilós tok került a szolnoki halászok hálójába. Hogy e nem mindennapi csemege nehogy idegenbe kerüljön, Fodor Dániel, a „Nemzeti szálloda” tulajdonosa Szolnokon marasztalta ő tokságát, és ma este 8 órakor fogja egész ünnepélyességgel feltálalni a ritka állatot — az őt megillető tartar souce-al — az eme alkalomra meghívott vendégeinek, kik 1 frt 50 krért egy ízletes vacsora, s talán egy kedélyesen töltött est kellemeiben fognak részesülni.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1895. szept. 1.)

E hó közepén történt Kunhegyesen, hogy egy birtokos beltelkére egy igen szép példányú róka beugrott az éjszaka. A tulajdonos, Vermes János, ki egyike a legügyesebb vadászoknak, amint ezt észrevette, azonnal bement a puskájáért, s pár percz múlva a róka bőrével számolt be.

(Kisújszállás és Vidéke, 1898. febr. 27.)

Magda Bálint és Kovács Mihály halászai Peresen, a folyó Körösben, azon a helyen, ahol egy kőszállító hajó süllyedt el nemrégiben, hálójukat víz alá merítve egy 53 kilós harcsát és több potykát fogtak, melyeknek külön súlya 123 kilo volt.

(Mezőtúr és Vidéke, 1898. febr. 27. p. 2.)

A közelmúlt napokban egy szolnoki atyafi, amint szántóföldjén barangolván a vetéseit nézegette, egy különös, előtte ismeretlen, lapított fejű, rövid lábú s barna szőrű állat vonta magára a figyelmét. "Nosza, rajta Bodri!" — rivallt rá kutyájára, s útját állták a menekülő állatnak, melyet bunkós botja segélyével csakhamar agyonütött. A zsákmányt a városba beszállítván felvilágosították emberünket, hogy az borz, mely e vidéken nagy ritkaság, és bundája értékes dolog. Áruba bocsátotta tehát a borz bőrét, mely ez úton dr. Hunyor István birtokába került, ki majd vadász-karmantyút készíttet a borz bundájából.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1898. ápr. 3.)

Herman Ottó levelet írt Kupa Árpádnak, s abban a levélben beszél azokról a tárgyakról, melyek a párisi kiállítás magyar történelmi részének ősfoglalkozások csoportjában terveztetnek előállíttatni. Városunk közönsége sokkal jobban átérti e mai divatból kihalt, de az ős parasztéletnek a jövőre nagy tanulságú lim-lomainak összegyűjtött állapotban való értékét, semhogy azt különösebben magyarázni szükséges volna. Felkérjük tehát az igen tisztelt vadászokat: hogyha kanalas gém, vízi bika, szalonka, zöldfejű kacsa jut lövésök prédájául, ne sajnálják azok csőreit átadni a nevezettnek, aki aztán Finta Miklóssal elkészítteti a szükséges evő szerszámokká és felküldi Herman Ottónak. Egyúttal azok figyelmét is felhívjuk az értesítésre, akiknek régibb fajta gyékény kupujkáik, vagy gyékényből fonott régi, a háztartáshoz szükséges eszközeik vannak.

(Túrkeve, 1898. máj. 8.)

Kisújszállás határán vadászat közben megrendítő szerencsétlenség történt. Várady Sámuel fiatal földbirtokos a kisújszállási Váradyak utolsó férfisarja Boleman Béla kisújszállási gyógyszerésszel nyúlvadászatra ment. A két jó barát vígan pufogtatta le az eléje kerülő nyulakat, míg egy megsebzett nyúl miatt a két vadász kutyája összemarakodott. A dühös állatok közül egyik sem akart tágítani a nyúltól, és gazdáik, hogy a kutyák egymásban kárt ne tegyenek, végre is puskatussal akarták őket elválasztani egymástól. Eközben Boleman Bélának elsült a fegyvere s a golyó vadásztársának, Várady Sámuelnek a szívébe hatolt, aki holtan rogyott össze. A közelről jött lövés egészen összeégette a szerencsétlen földbirtokos mellét. Várady Sámuelt 17-én délután nagy részvét mellett eltemették. Boleman Bélát Magay vizsgálóbíró kihallgatta és kihallgatás után szabadlábra helyezte. A szerencsétlen eset annyira hatott rá, hogy most betegen fekszik. […]

(Nagy-Kunság, 1898. aug. 21.)

A közelmúlt napokban Sárszögh pusztán nagy körvadászatot tartottak. Megtörtént, hogy a sok elhibázott nyúl közül egy a feléje küldött serétek fütyülésétől annyira megszilajodott, hogy — a körből menekülve — nekiiramodott Czibak városának, s a főutcán végignyargalva a városház nyitott kapuján be. Az éppen nyitva levő tanácsteremben tanácskozó bírák uraiméknál keresett menedéket, és kért pardont árva fejére. De sorsát senki el nem kerülheti. "Istennél a pardon!" — kiáltotta a kisbíró, s a nyúlra vetette magát. Szegény tapsi csakhamar felfogta a helyzetet. Midőn látta, hogy a törvény embereinél sem találhat kegyelmet, egy ügyes oldalugrással a félig nyitva levő ajtón menekült a kisbíró elől, ki az udvarra. Ott a jéghordó emberek vették űzőbe a szegény menekülőt. Nem is, mint a monda tartja, hét sváb indult egy nyúl ellen, hanem volt ott nagy és kis magyar, kétszer hét is. Becsukták tehát a városház kapuját, és most kezdődött meg az igazi hajsza a jámbor füles ellen. Nem egy hasalt el a hóban a nyúl vitéz üldözői közül, míg végre beszorították a ménlovak istállójába. Itt azután elnyomták, foglyul ejtették, és diadallal vitték be a tanácsterembe, hol ki lett mondva a határozat: "nyúl haljon meg, estére készüljön belőle pörkölt a jéghordóknak!" E határozat ellen a jéghordó társaság egyik érdemes tagja — azon megokolással, mert ő nem szereti a nyúlhúst — fellebbezéssel élt. A fellebbviteli tanács akként döntött e vitás kérdésben, hogy a nyúl közpréda lévén, ahhoz annak is joga van, aki a nyúlhúst nem szereti, de szereti a pálinkát. Tehát a nyúl eladandó, s az ára megivandó. A jogerős ítélet folytán a nyúl 1 korona és 60 fillérért eladatott s az ára megivatott. Így történt meg tehát Czibakházán, hogy nem ették — hanem megitták a nyulat.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1901. febr. 3.)

Mily nagy becse van az Alföldünkön tenyésző szapora tapsifüleseknek, kitűnik abból, hogy azokat tenyésztési célokra külföldre szállítás végett magas árakon vásárolják. Így báró Orczy Andor e napokban adott el felsőbb engedély folytán újszászi uradalmából kifogandó 1000 darab nyulat 5 koronájával. A nyulakat a hajtóvadászat alkalmával szokásos félkörbeni hajtással, a hajtókkal szemközt kifeszített kettős hálókkal hajtják, hol a hálók mellett hason fekvő emberek a hálóba bonyolódott tapsit lefülelik és zsákba teszik, s azután alkalmas rekeszekben messze útra, külföldre szállítják. Nagyobb mennyiségű szállításokat eszközölnek tőlünk Angol- és Franciaországba. Ez alkalommal az újszászi nyulak sokkal messzebbre, Mexicóba utaznak, hol a vállalkozók 84 koronáért adják el a tenyész célokra alkalmas nyulak párját.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1901. febr. 24.)

című közleményre legyen szabad a következő helyreigazítással szolgálni: "Hatósági engedéllyel Báró Orczy Andor úr újszászi uradalmában Gudera bécsi cég — állat nagykereskedő és exportieur — 300-tól 600-ig terjedő nyúl befogására volt szerződtetve. Ezen fogást a napokban Findeis nevű tisztviselőjével eszközöltette. Az eredmény 327 darab lett, melyek nem Mexikóba, hanem Bécsbe, s onnan Franciaországba lettek szállítva. Így tehát az újszászi nyulaknak nem jut az a szerencse, hogy a vért Mexikóban frissítsék fel. Kiváló tisztelettel: Póka Lajos tiszttartó."

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1901. márc. 3.)

Baghy Imre puszta-kengyeli birtokán f. hó 8. és 9-ik napjain tartatott meg az ezévi vadászat, amelynek eredménye igazolja, hogy a vadászterület gondozásával mily szépen lehet fokozni a vadállomány létszámát, mert dacára, hogy a jobb területen 8-án tartott második napon a nagy köd kedvezőtlenül befolyásolta az eredményt, mégis 416 nyúl, 9 fogoly és egy róka került terítékre. A vadászat kitűnő rendezésének érdeme Baghy Gyulát illeti, aki saját szórakozásának árán őrködött afelett, hogy a pászták a nagy köd dacára rendben folyjanak le, ami tényleg úgy történt. A vadászatot követő lakoma az első napon Baghy Imre, a másodikon dr. Baghy Béla országgyűlési képviselő vendégszerető házánál folyt le, aminek élénkségét és kedves voltát nagyban fokozta még a család lent idéző hölgytagjainak részvétele. — Ebéd után a társaság ifjabb tagjai élénk társasjátékok (table, tennys, billiárd), zene és tánc, az idősebb urak calaber mellett maradtak fenn a késő éjjeli órákig.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1902. dec. 14.)

lőtt f. hó 22-én délben közel a város [Karcag] alatt Bátori Péter. Ez a madár egyike a legnagyobb szárazföldi madarainknak a gázlók rendjéből, sok tyúk féle sajátsággal. Ezelőtt nagy csoportokban lehetett látni a karczagi pusztákon is, ma már azonban — nem tudni mi okból — ritkán. A szerencsés vadász a zsákmányt a gymnasiumnak akarta ajándékozni, de tollazata a lövéstől annyira roncsolt volt, hogy múzeumi célra alkalmatlanná vált.

(Nagykunsági Hírlap, 1904. nov. 26.)

Tiszavezseny község lakosságát nem csekély zavarba hozta, sőt némelyiket rémületbe is ejtette azon hír, hogy a község határában 9 vaddisznó garázdálkodik, s a lakosság még künnlévő takarmányában és répaföldjén borzasztó pusztításokat tesz. Kidoboltatta tehát az elöljáróság, hogy minden fegyverfogható egyén készülődjön a vaddisznóvadászatra, mely valószínűleg mai napon a község aprajának és nagyjának részvételével tartatik meg. — Kíváncsiak vagyunk az eredményre, hogy a 9 vaddisznóból hány kerül terítékre. A vezsenyieknek meg kellett volna hívni a szolnoki vadásztársulat tagjait, kik között bár hasztalan keressük a Mátrában egykor híres Samu disznó leterítőjét, de elég gyakorlott jó lövő vadász van, kiknek puskacsöve elől aligha megmenekültek volna Vezseny község ritka vendégei.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1907. okt. 13.)

Kissé különösen hangzik, ha nálunk, itt az Alföldön, hol a vaddisznót vadászaink — mint a hajdani Samu disznót, melyet vármegyebeli nimródjaink egyike a Mátrában ezelőtt néhány évvel ejtett el — csak hírből ismerik. Márpedig nem csupán vadászkaland, hanem valóban megtörtént dolog a Mezőtúr melletti Pusztaperesen rendezett vaddisznóvadászat. Réthy Pál pusztaperesi bérlőnek cselédei hírül vitték, hogy egy hatalmas vadkan tartózkodik a birtokon. A bérlőnek tehát legelső teendője volt, hogy a szomszéd Nimródokat összehívta s botot, fejszét és vasvillát fogható összes cselédséget berendelte és vadászatot tartott a ritka vadra, mely valószínűség szerint a Körös völgyén át a folyam mentén került valahonnan a Bihar vármegyei erdőségekből a peresi pusztára. A kellő tapintattal rendelkezett vadászatnak meg is volt az eredménye, mert az Alföldön ritka vadnak vadászaink nem tartották tiszteletben vendégjogát, hanem, amint a puskacső elé került, jól irányzott nyolc lövéssel leterítették. — A leterített vadkan valóban szép példány volt, kizsigerelve 115 kilogrammot nyomott. Az eredménydús vadászat után a házigazda vadászlakomát rendezett vendégei tiszteletére, melyen vígan ünnepelték meg a vaddisznótort.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1908. jan. 30.)

A pár nap előtt Nagykörüben tartott vadászaton Ambrus József főjegyzőnek eszébe jutott, miszerint Amerikában élő rokona a hozzá intézett levelében emlegette, hogy ott az ízletes magyar nyúlpecsenyét is kénytelen nélkülözni. Útnak indított tehát 4 darab jól átfagyott körüi nyulat Amerikába. Hogy azok mennyi idő alatt, s mily állapotban érkeznek oda, majd csak hetek múltán tudhatjuk meg.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1909. jan. 31.)

Kedden egy vaddisznó csorda került valahogy a Mátra erdőségeiből Szolnok határába, Besenyszög felől csörtetett a 14 disznóból álló csorda, melyben két kan, egy emse és 11 malac volt. A disznók a városi villanytelepnél átúszták a Tiszát, s ott Szajol felé futottak. Egy gátőr Szajol alatt elfogott egyet a csordából, egy másikat Szanda alatt a holt Tiszában, a harmadikat pedig a tenyői vashídnál fogták el. A szolnoki vadásztársaság hajtóvadászatot rendezett a csorda ellen, de eredménytelenül.

(Jászapáti és Vidéke, 1910. ápr. 3.)

Ehrlich Adolf nagykürüi birtokos forrásparti birtokán péntken f. hó 13-án társas vadászatot rendezett, melyen 176 drb nyúl hozatott terítékre, de vadászaink lőhettek volna mégegyszer annyit, ha jobban lőnek, mert nyúl bőven volt.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1911. jan. 15.)

Lévai Mátyás szolnoki halászmester e napokban jó fogást csinált: egy 80 kilogramos harcsa került hálójába. A vizi csoda hétfőn Stögermayer Antal halcsarnokában látható lesz, a nagyhéten pedig mint kitűnő eledel (rántott harcsa szelet káposzta salátával) felvágva kerül a szolnoki közönség asztalára.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1911. márc. 30.)

a 80 kg-os harcsa már vígan kéjeleg többi apróbb hal barátai között a Stögermayer Antal halcsarnokának nagy aquariumában, míg majd a nagyhéten vérpadra kerül. Ugyanott kecsege, harcsda, süllő, ponty halfajok, továbbá vad- és üregi nyulak, szalonka, fácán, vaddisznó, hízott marhahús és eleven rákok kaphatók.

Stögermayer Antal vad- és halcsarnok tulajdonos a közönség iránti figyelemből halcsarnokának minden időbeni halkészletéről gondoskodik. Most Fülöp Lajos tiszaburai halászmestertől 300 kg. pompás tiszai harcsát vásárolt — melyek különböző nagyságban f. hó 10-én szerdán elárusításra s a nagyobb példányok pedig mészárszékre kerülnek.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1911. máj. 7.)

fogoly idényvadak, hal és vad csarnokomban kaphatók, hol napi árakon mindennemű vadakat átveszek és elárusítok. Stögermayer Antal casinói vendéglős.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1911. aug. 24.)

Dr. Kohner Adolf nagybirtokosnak a Jásztelek község határában levő uradalmi birtokán f. hó 17-én tartatott meg a vadászat, hol terítékre került 1.125 drb. nyúl, 250 drb. fácán. Az elesett állományt Stögermayer Antal, a casinó restaurateurje [vendéglőse] vette meg, és szolnoki vadkereskedésében árusítja el.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1912. jan. 14.)

Holnap a reggeli órákban Lévay János halász egy tekintélyes nagyságú harcsát fog felvágni a halpiacon. s azt szeletekben, kilónként 2 korona 40 fillérért árusítja el. Felhívjuk a halkedvelők figyelmét a vágóhídra kerülő ízletes harcsa szeletekre.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1912. jún. 6.)

tudatni, hogy Szolnokon HAL és VAD csarnokomban naponta friss eleven rákok kaphatók. Nyulakra már most kötéseket csinálok. Halat télire vásárlok minden mennyiségben. Tisztelettel Stögermayer Antal.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1912. aug. 8.)

Stögermayer Antal, a vármegyei kaszinó restauteurje, ki egyébiránt üres óráiban amateur festőművész és szenvedélyes vadász. A négy nyúl történetében pedig legnevezetesebb az, hogy a lőtt négy nyúl közül három még ma is életben van. Az eset, bár egyszerű vadásztörténet, mégis párját ritkítja. E hó 6-án délután Stögermayer az alcsii szigeten vadászott, és sikerült neki három foglyot aggatékra, egy nyulat terítékre hozni. Vadászunk a zsákmányt kissé nehéznek találva, gondolta magában, azzal is megkönnyíti, ha a nyulat beleitől megszabadítja. Felhasította tehát a nyulat, s amidőn a beleit ki akarja dobni, legnagyobb meglepetésére három élénk kis eleven nyúl bukkant elő a meglőtt nyúl belsejéből. A kis nyulak még ma is élnek. Az eset valóban ritkítja párját, mert a meglőtt hasas nyulak életével rendesen megszűnik a méhében rejlő fiak élete is. E három kis nyúlra nézve kivételes természeti tünemény állott elő.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1912. szept. 8.)

Dr. Kiss Ernő országgyűlési képviselő e hó 8-án a család pusztatenkei és sülyi birtokain vadászatot rendezett, melyen a vadász házi urakon kívül Goszthonyi Sándor, Horánszky István, dr. Hunyor István, Hunyor László, Szebeni György, ifj. Scheftsik István és Zombori Lajos festőművész vettek részt. A kedélyes vadász társaság, amidőn már számtalan foglyot fűzött aggatékra, és vagy 20 nyúl került terítékre, nimródjaink legnagyobb meglepetésére egy falka túzok, mintegy 19 darab kerül a vadász társaság elé, melyből a szerencsés vadászok közül dr. Kiss Ernő egyet, Szebeni György egyet, és dr. Hunyor István double-ra kettőt ejtett el. A magyar Alföld ez értékes szárnyasai ritka szép kifejlett példányok, azokból a legszebb túzok kakast Zombory Lajos festőművész vásznára is megörökítette.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1912. szept. 12.)

A múlt héten valamelyik mátrai főúri vadászterületről egy dámvad indult el világot látni. Lekóborolt az Alföld felé. A síkságot vágyott kitapasztalni, de bizony szegény nem jutott valami messzire. Jászárokszállás határának déli részén már véget ért kirándulása. Szabó P János fogta el a tanyáján, és mint becsületes megtaláló, kötőféken bevitte a községházához, ott pedig a büszke, szabad állatot bekötötték az istállóba. Ott őrzik egy darabig, hátha akad gazdája. Mert hát röndnek muszáj lönnyi!

(Független Lap, 1913. nov. 2.)

(Független Lap, II/4. 1914. jan. 11. p. 8.)

Már az első forradalom után szigorú intézkedés történt arra nézve, hogy a fegyveres erő tagjai csakis szolgálatban viselhetnek oldal-, és hord-hatnak lőfegyvert. A Népköztársaságnak ezt a rendelkezését a Tanácsköztársaság végrehajtó szerve, a Forradalmi Kormányzótanács megtoldotta azzal, hogy a Forradalmi Törvényszék elé való állítás terhe mellett tiltotta el a lőfegyvernek olyan egyének részéről való tartását, akik nem tagjai valamely karhatalmi szervezetnek. Személy és vagyonbiztonsági okokból volt szükség ezen drákói rendeletre, és mindenek általános megnyugvására szolgált az, hogy a statáriális eljárás szigora állíttatott a proletárdiktatúra ellen elkövethető merényletek intézményes elhárítására. S most, amikor minden vonalon érvény szereztetik a Kormányzótanács rendeletének, elégedetlenséggel veszünk értesülést arról, hogy a fegyveres hatalom tagjai könnyelműen értelmezik a fegyverviselésre való jogosultságot.

(Szolnoki Munkás, 1919. ápr. 10.)

A Kormányzótanács ismeretes rendelete az összes fegyverek beszolgáltatását rendelte el. E rendelet alapján a vadászfegyverek sem maradhattak meg tulajdonosaik birtokában, s mert Nimród fiai azzal a kéréssel fordultak a munkástanácshoz, hogy fegyvereiket a fontos közélelmezési szempontokra való tekintettel szolgáltassa vissza, a munkástanács úgy határozott, hogy kérdést intéz a Kormányzótanácshoz, hogy — miként más városban, úgy Szolnokon is — kiadhatja-e a szervezett munkásoknak a vadászfegyvereket.

(Szolnoki Munkás, 1919. ápr. 10.)

Dec. 3-án Szelevényen, ma, vasárnap Kunszentmártonban, dec. 8-án Göbölyjáráson lesz körvadászat. Mesevilágot élünk most. Egy patron 5 békebeli nyúl ára, egy nyúl egy békebeli tehén ára. Ha érték szerint vesszük, most tehenek szaladgálnak a vetéseken. De vajjon a vadászok megváltoztak-e? Csak annyiban, hogy ők is a korona arányában lódítanak.

(Kunszentmártoni Híradó, 1921. okt. 9.)

Józsa Antal kunszentmártoni földbirtokos a héten Gyalupusztán. Az elejtett túzok 12 kilót nyomott. Vidékünkön már egy évtizede nem ejtettek el túzokot.

(Kunszentmártoni Híradó, 1922. jan. 22.)

A hideg beálltával az éhes farkasok az Alföldre is lehúzódnak. Mi is értesültünk farkasfogásról. Szelevényen hajtóvadászat volt. Az élemes sihederek kutyákkal kivonultak és elfogták a sebzett nyulakat. Most fiók-farkasra akadtak, hát megfogták azt is, vezették haza erős fedezettel. Szelevényen a legtapasztaltabb, katonaviselt ember is azt mondta, hogy biz’ a farkas, de még csak kölök farkas. Hát agyonütötték, bőrét lehúzták. Vevő is akadt rá 700 koronáért. Végül a községi főjegyző elé került a bőr, ki megállapította, hogy farkasnak farkas, de csak farkaskutya.

(Kunszentmártoni Híradó, 1922. jan. 29.)

a múlt napokban elhatározta, hogy a [karcagi] határ három egymástól távol eső részén mintegy tizenötezer hold földet tilalom alá helyez. Szigorúan eltiltotta a szánnal és kocsival való vadászatot is, mert az elmúlt évben a nyúlállomány éppen a szánon való vadászgatás miatt nagyon megfogyott. Elhatározta azt is, hogy a körvadászattól eltekintve egyszeri kimenés alkalmával csak annyi nyulat szabad lőni, hogy egy vadászra két nyúlnál több ne essék.

(Nagy-Kunság, 1922. aug. 27.)

Mint értesülünk, mind komolyabb formát ölt az a szolnoki társaságban már elterjedt hír, hogy az idén megtartják az oroszlánvadászatot. Egy fővárosi úri vadásztársaság néhány hónappal ezelőtt megvásárolt egy óriási hímoroszlánt abból a célból, hogy az ország valamely erre megfelelő vadászterületén szabadon bocsássa, és megfelelő felkészültséggel rendelkező vadásztársaság úri passziójának hódolva azt leterítse. Több filmvállalat óriási összegeket ígér, ha kizárólagos joggal készíthetne eredeti filmfelvételeket erről a nem mindennapi látványosságról. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy bár az ország legjobb vadászai lesznek hivatalosak a vadászatra, mégis igen veszélyes és izgalmasnak ígérkezik ez a minden tekintetben egyedülálló szenzációs esemény.

(Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok, 1923. ápr. 5.)

A barna bőrű, öles kun-típusok napról napra kevesebben vannak. A hét folyamán is elköltözött közülük Zámodics Pál hatalmas alakja. A komoly járású kun óriás mindenben megőrizte az ősök természetszerető szokásait. A földet, a vadászatot, a szabad levegőt, a mozgást szerette. Nagy vadász volt, aki hajlott kora ellenére is ott volt a legutóbbi időkig a hajtóvadászatokon, s fáradalmat nem ismerő buzgóságával sokszor a fiatal Nimródokat is megszégyenítette. Temetése nagy részvét mellett folyt le.

(Kunszentmártoni Híradó, VIII/14. 1925. ápr. 5. p. 2.)

a szolnoki tiszai halászok a napokban. Már közel egy éve látták a halászok, hogy a Tiszán úszkáló rucákat, sőt libákat valami szörnyeteg alulról elkapja. Pár nappal ezelőtt a bárkás halászokat az a meglepetés érte a Zagyva torkolata és a villanytelep között, hogy a szörnyeteg a hálójukba került. Rettenetes erővel ragadta magával mind a két bárkát. Törtető sebességgel rohant velük és fölhurcolta a bárkákat Szajol határába. Ott aztán kimerült úgy, hogy sikerült a halászoknak a szörnyeteget agyonverniök. Egy közel 80 kilós harcsa volt a nem mindennapi halászzsákmány.

(Jászladány és Vidéke, 1926. júl. 25.)

Karcag, január 18. Svájc vadnyúltenyésztésének fejlesztésére és vérfelfrissítésére igen sok magyar vadnyulat vásároltak mostanában. Így került most közel ezer vadnyúl élő állapotban a bucsai báró Springer uradalomból is Svájcba, hogy jövőre majd legyen a svájci Nimródoknak mire puskázni.
A Karcaggal szomszédos bucsatelepi uradalomban, ahol a múlt évben nagyon elszaporodtak a nyulak, mert nem vadászták őket, négy héten át folyt hálóval az élőnyúlra való vadászás. Itt is, ott is kifeszítettek egy kilométer hosszú hálót, és százötven hajtó nagy lármával terelte a terület felvert tapsifüleseit a háló felé. De ha gyávának is mondják a nyulat, mert szalad mikor baj fenyegeti, magyar hazáját mégsem hagyta el könnyen. Nehezen adta meg magát az élve elfogatásnak. A hosszú ideig tartó hálóvadászat alatt annyira kiismerték a hálót, hogy végül inkább nekiszaladtak az embereknek, mint a hálóknak. Ösztönük megérezte, hogy az emberektől még szabadulhatnak, itt maradhatnak a bucsai telepen, de ha a háló közé kerülnek, onnan nincs menekvés, viszik őket Svájcba.
A négy hét alatt az uradalom területén 973 élő nyulat fogdostak össze. Ezeket aztán nyolcankint ketrecekbe csomagolták, minden nyúl megkapta a maga úti porcióját: egy répát, zabot, lóherét, szalmát, aztán útnak indították a szállítmányt Svájc felé. Egy-egy élő magyar nyúlért 16 pengőt fizetnek a svájci vadásztársaságok.

(Karcagi Hírlap, 1928. jan. 19.)

(Nimród Vadászújság, 1932. jan. 20.)

A Tiszaföldvári Vadásztársaságban, melyben eddig a legnagyobb egyetértés uralkodott Skála Béla, a társaság agilis igazgatója vezetése alatt most bomlófélben van. A kiváló vezetést mutatja az a nagyszerű gazdálkodás, melynek eredménye az a 10.000 pengő, melyet a községnek adományoztak. A mai nehéz gazdasági viszonyok mellett ilyen kiváló és eredményes gazdálkodás csak legnagyobb fokú elismerést érdemel. Büszke is volt mindenki, aki e jól szervezett, nagyszerűen, szakszerű irányítás mellett dolgozó társaságnak tagja lehetett. Nem volt itt különbség csizmás és nadrágos ember között, itt társadalmi különbséget nem ismertek, itt csak vadászbajtárs volt mindenki. E tiszteletreméltó, bensőséges egyetértésnek külső megnyilatkazásai voltak azok a jól sikerült, gyakran reggelig, a legjobb hangulatnak örvendő vadászvacsorák, melyeket a társaság rendezett.
Annál fájdalmasabban érint most bennünket az a hír, hogy e nagyszerű összhang, most a szezon végén felbomlott. Egyesek, talán nem tudván belenyugodni a pontos irányításukba, vagy talán fájt nekik a lelkes összhang, vagy a szeretet, mellyel a társaság tagjai viseltettek igazgatójuk iránt avagy, ami még jobban lehetséges, az igazgatóságra aspiráltak. Talán ezen okok indító hatása alatt állandóan kifogásoltak mindent az igazgató ténykedései körül. E kitartó csipkelődésükkel elérték azt, hogy az önérzetes igazgató tisztségéről leköszönt.
Lehet, hogy egyesek örülnek e változásnak, de a társaság legnagyobb része nem akar belenyugodni egy esetleges személycserébe, mert nem látja biztosítottnak a jövőre nézve azt a gondos, mindent magába ölelő, gazdaságos irányítást, melyet az eddigi igazgatótól kaptak.
Mi csak annyit kívánunk ez üggyel kapcsolatban még megjegyezni, hogy igazán szomorú volna, ha a Vadásztársaság tagjai elnéznék, hogy egy ember kedvéért felboruljon a régi rend, mert akkor többé már nem lenne meg az a kedves, bajtársias hangulat amely eddig annyira felemelte a tiszaföldvári Vadásztársaságot.

(Tiszaföldvár és Vidéke, 1932. jan. 31.)

   A „Tiszaföldvár és Vidéke" tekintetes Szerkesztőségének, Helyben.
B. lapjuk f. év január 31-iki számában „Disszonáns hangok a Vadász-társaságban" címen megjelent közleményre engedje meg az igen tisztelt Szerkesztőség, hogy én, mint az ügy csendes szakértője, az aáábbiakban felvilágosítással szolgáljak.
Nem tudom, ki a cikk írója, de ha vadász ember volna és úgy lőne, mint ahogy most akart célozni, egy vadat sem ejtene el, mert túl lőne a célon, ahogy most is tette.
Nevezetesen Skála Béla szeretett igazgatónk érdemeit senki sem vonta kétségbe, de nem is vonhatta, mert nála a tettek beszélnek, tehát ő neki nem volt szüksége arra, hogy érdemeit „hírlapilag" ismerjék el. Viszont arra sem volt semmi szükség, hogy az egyik vadászaton az igazgató úr által sérelmezett, tisztán félreértésen alapuló rendezési hibát bárki is összhang felbomlás nagy esetének fújja fel.
Az egész társaságnak az volt a véleménye, hogy az Igazgató úr túl érzékenyen fogta fel a már bizonyára mindenki által ismert esetet, s a vadásztársak, anélkül, hogy közülök a jó zsíros — évi pár száz pengő ráfizetéssel járó — igazgatói állásra pályázott volna, egyhangúlag leszögezték, hogy senki sem akarta sérteni az igazgató urat, s két társuk útján megkérték, hogy lemondó nyilatkozatát vonja vissza, s folytassa tovább hasznos, mindenki által elismert igazgatói tevékenységét. Az igazgató úr kérésünknek eleget tett, s aznap, mikor az újságcikk megjelent, az eddigi példás rendben és közmegelégedésre vezette a vadászatot.
Ami pedig a disszonanciát illeti azt, ha lett volna is, — megdöntötte az a kedves „évzáró ünnepély", melyet a Vadásztársaság teljes összhangban és összhangzatos nótázással egybekötve Kiss Dezső vadásztársunk magyaros vendégszeretetének élvezetében megtartott.
Ezekben voltam bátor a nagy esetet megvilágítani, kérem az igen tisztelt Szerkesztőséget, hogy a kedélyek megnyugtatása és az ügy végleges lezárása céljából szíveskedjék soraimat b. lapja legközelebbi számában közölni.
Tiszaföldvár, 1932. február 5.
   Kiváló tisztelettel
   Jeskó János
   vadásztársasági tag.

( Tiszaföldvár és Vidéke, 1932. febr. 7.)

Az „Új Nemzedék” március 15. számában ezen a szenzációs híren épülhettek az olvasók:
„Kisújszállás vadat szállított külföldre. Kisújszállásról jelentik: Kisújszállásról az idei vadszezon alkalmával 600.000 nyulat, 180.000 fácánt és nagy mennyiségű foglyot és szarvast (?) szállítottak külföldre.”
Bravó Kisújszállás! Csak tovább ilyen varázslatos tempóban a vadtenyésztés terén, hiszen ennyi vadat talán az egész országból sem szállítottak tavaly a külföldre!
De, de … azok a szarvasok? … Milyen fajták lehetnek azok? Új típus talán, melyet Kisújszállás televénye termel ki? Vagy talán valami különleges „homoki”, esetleg „mocsári” agancsárok, amelyeknek létezéséről lerántotta most a tudósító az eltitkolás leplét? Nem tudom, de mindenesetre kíváncsi vagyok a kisújszállási rejtélyre, elvégre nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Pardon, mégis zörög máskor is, különösen mikor ilyen jól meghízott, hatalmas csodabogár mászik ki alóla, amelyet a „tudósító” szerkesztő-főnöke spirituszba tehetne, s odaállíthatná munkatársának asztalára, mint az újságírói alaposság szimbólumát.
Koppintó.

(Nimród Vadászújság, 1932. ápr. 10.)

1681/1932. Tiszaigar község elöljáróságától.
Tiszaigar község (Heves vm.) határában az 1883:XX. tc. 3. §-a alapján bérbeadandó vadászterületen — 2282 kataszteri holdon — gyakorolható vadászati jog 1932. évi november hó 3. napján d. e. 10 órakor Tiszaigar községházánál tartandó nyilvános árverésen 1933. évi február hó 1-től 1943. évi július hó 31-ig terjedő 10 ½ évre haszonbérbe adatik.
Kikiáltási ár 56 P, bánatpénz 13 P. Vadállomány: nyúl, fogoly, fácán és a terület egy részén vadliba és vadkacsa.
A B. 17. számú vármegyei szabályrendeletben foglaltakkal egyező árverési feltételek a jegyzői irodában tekinthetők meg.

(Nimród Vadászújság, 1932. okt. 20.)

A tél beálltával ismét előkerültek a már pár év múlva Alföldünkre bevándorló csonttollú madarak. Nagyobb csoportokban járnak, ellepik a ligetek, a kertek bokrait és megtisztítják azokat bogyóiktól. Ezekből a ritka madarakból egy helybeli úriembernek sikerült egy párt (egy nőstényt és egy hímet) elejteni, melyeket már gimnáziumunk felküldött kitömésre. Gimnáziumuk szép természetrajzi múzeuma így ismét két szép madárpéldánnyal gyarapodik.

(Kisújszállás és Vidéke, 1933. jan. 22.)

Február 1-én, csütörtökön este tartotta a Kaszinó nagytermében szokásos, hangulatos vacsoráját a Törökszentmiklósi Vadász Társaság. A kitűnő hangulatú vacsorán Orosz András főjegyző, a Társaság elnöke köszöntötte humoros beszédben a vendégeket. Szellemes köszöntőkben ünnepelték a megjelent hölgyeket és a Társaság vezetőségét a felszólalók: Gulyás Mátyás, Ambrus Gyula és dr. Józsa István, aki nagyon szellemes, aktuális verset olvasott fel. A pompás vacsorát a reggeli órákig tartó táncmulatság követte. A jól sikerült vadászvacsora rendezésse ifj. Gonda István és Elekes Mihály érdeme.

(Törökszentmiklós és Vidéke, 1934. febr. 7.)

Gömbös Gyula miniszterelnök Kállay Miklós ny. földmívelésügyi miniszter társaságában pénteken a déli órákban autón Szolnokra érkezett. Az illusztris vendégek utazási célja Mezőhegyes volt, hová vadászatra rándultak ki. Itt a Tisza szállóba szálltak meg ebédre és ott Scheftsik György, a jászladányi kerület országgyűlési képviselője társaságában megebédelve tovább utaztak kitűzött céljuk felé Mezőhegyesre.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1935. máj. 5.)

Kovács Sándor szolnoki halász 1 és fél méter hosszú, kecsegéhez hasonló fekete tengeri halat fogott ki pénteken a Tiszából. Szolnokon emberemlékezet óta nem fogtak ilyen halat.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1936. júl. 30.)

E héten vasárnap 10 angol katonatiszt érkezett a vármegyébe a napirenden lévő fogolyvadászatra. Az angol vadászok a Tisza Szállóban helyezkedtek el, honnan autókon rándulnak naponta Jászkisérre, az ott elért, naponta szép vadászeredmény után visszatérnek szállásukra, a Tisza Szállóba, ahol étkeznek és éjjeli szállásukat tartják. Az elejtett foglyokért jelentékeny összeget fizetnek, míg az elejtett zsákmány felett a vadászterület tulajdonosa rendelkezik.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1936. aug. 27.)

A helybeli [Jászárokszállás] Vadásztársaság farsang utolsó napján baráti vacsorát tartott, melyen a társaság tagjain kívül most hölgyvendégek is megjelentek. Megjelent a vacsorán Aczél József apátplébános is, Papp József, a Közbirtokosság elnöke, Forgács Miklós tiszth. [?] stb. Ficzek Antal, a társaság népszerű elnöke üdvözölte a megjelenteket, és üdvözlő beszédében többek között a társaság összetartását, vendégszeretetét s azt hangoztatta, hogy hazafiasságuk és vallásosságuk egyenes arányban áll vadászszenvedélyükkel. Aczél József apátplébános emelkedett ezután szólásra, megköszönte a szívélyes üdvözlést, és örömének adott kifejezést, hogy egy kis társaság ilyen szép elgondolások között működik, majd a szép hölgykoszorút üdvözölve s éltetve fejezte be hatásos felszólalását. Nemoda József, a társaság népszerű vadászmestere tett ezután jelentést az elmúlt öt év eredményéről. A beszámolóban megemlékezett a társaság megalakulásáról, működéséről, mely a községnek jelentős anyagi hasznot nyújt, és a vadállomány érdekében tett óvóintézkedésekről. Az ügyesen összeállított beszámoló nagy sikert aratott. Vacsora után (nagyon ízletes volt) táncra perdült a fiatalság, és vidáman a késő éjjeli órákig elszórakozott.

(Jászvidék, 1937. febr. 14.)

Fegyvernek község határában, a holt Tisza-ágtól határolt füzesben van a Mállerd kezelésében egy igen érdekes ragadozómadár kísérleti telep. Az ország mindenféle ragadozó madara megtalálható ezen a telepen, amelyhez fogható csak a Szovjetúnióban van Askania-Nova faluban, a Volga deltájában.
Solymok, sasok, ölyvek, kányák, héják és baglyok élnek a telepen Lelovich György és Bástyai Loránd gazdasági felügyelők gondozásában. A madarak jórésze idomítva van, a hívó szóra, vagy csalogató jelre készségesen leszállanak a magasból gondozóik könyékig érő, erős bőrkesztyűjére.
A telep 1947-ben létesült, és már Európa-szerte híre van, Svédországból, Svájcból érdeklődnek különféle ragadozó madarak vétele iránt. A telep gondozásában él a két utolsó magyarországi kőszáli sas is.
A madártannal foglalkozó tudósok a világ minden tájáról felkeresik leveleikkel a telep vezetőit, érdeklődnek az egyes madárfajták itt megfigyelt biológiai élete felől. A moszkvai zoológiai egyetem egyik tudósa, dr. G. P. Dementiev is gyakran vált levelet a madarak gondozóival.
A kísérleti állomás főcélja az, hogy a vadőröket, vadászokat, természetbarátokat megismertesse a különféle ragadozómadarak jellegzetes repüléseivel, sajátos szokásaival, zsákmányolási módszereivel, életmódjával. A telepen értékes feljegyzések, grafinok őrzik a két ifjú tudós megfigyeléseinek eredményeit.
A közelgő ősz a telep mielőbbi megfelelő elhelyezésére hívja fel a figyelmet, mert a ragadozó madarak egy része vándormadár, nem tudnák a téli időt átvészelni a fűtetlen madárlakban. A telep áthelyezése amúgy is elkerülhetetlen, mert jelenlegi helye nem szerencsés. Vasúttól, autóbusztól, hajótól távol fekszik, így a telep látogatása komoly nehézségekbe ütközik, és valóban csak a luxusautón érkező kiváltságosak látogathatják, a község érdeklődő parasztságának megfigyelése szerint.
A népi demokráciában közkinccsé kell tenni a tudományt is, az értékes telep elhelyezésére tehát mindent sürgősen el kell követni, nehogy a két lelkes ifjú tudós madártani tanulmányai és idomító munkája kárba vesszenek.

(Tiszavidék, 1948. aug. 14.)