|
|||
SZENT NAGY LEO PÁPA ÉS ATTILA HUN KIRÁLY TALÁLKOZÁSUK EMLÉKÉNEK. A SZERZŐ I. Jól emlékezem ama régi időre, melyben a múlt század derekán a tiszavidéki halmokra nézve azon vélemény merült fel és kapott lábra, mintha azok avar őrhalmok volnának, míg más oldalról némely írók, mint Jerney mondja, de nem helyesli, Kunhalmoknak nevezték azokat. Annyi bizonyos, mond ő, hogy a hazai halmok kunhalom nevezete a magyar nép ajakán nem él, egy pár évtized óta az írói nyelv kezdé divatba hozni. Ő maga nem ismert a Tiszavidéken létező számos halmok között egynél többet, mely kunhalomnak neveztetett. Ez Békés megyében fekszik, a régibb határlevelekben ekként nevezve. (Jerney keleti utazása. Pest. 1851. 94. lap 2. kötetben.) Mind e két vélemény ellenében a magyar Akadémia a tiszavidéki halmok megvizsgálására néhai Szabó József akadémiai tagot, volt egyetemi tanárt és hírneves geológust küldötte ki. Ki megejtvén a vizsgálatot, beadott jelentésében úgy nyilatkozott, hogy ama halmok tengerszíne alatti hullám alkotta képződmények, természetes halmok, de melyek a vándor népek által szükségök szerint emeltethettek is. (Budapesti szemle 2. kötet, 186. lap) Az ezredévi ünnepségek lezajlása után dr. Jósa András, Szabolcs m. tiszti főorvosa és jeles régésze a közvélemény hullámzásába egy követ dobott, midőn a megkisebbített Szabolcs megye halmai egyikének vagy másikának saját tapasztalatai nyomán magyar jelleget kíván adatni. Mi tiszafürediek Szabó József követői lévén, az általunk teendő kísérletezéstől tettük függővé ítéletünket. És megjött ennek is az alkalma. Örömmel üdvözöltük azt, mint a hajnalhasadást. Megjött a tiszaigari (Heves megye) Kettőshalom egyikének megbontásánál 1898. évi deczember 15-én, a tulajdonos beleegyezésével. Ezt megelőzőleg az történt, hogy én alkalmilag az illető birtoktulajdonosnál lévén, társalgás közben felemlíté, hogy ő tiszaigari birtokán lévő Kettőshalom egyikét elbontatja, az onnan kikerülő földtömeget, a silányabb földrészek javítása végett, széthordatja. Mire én folytatva a beszéd fonalát, mintha egy nagy szerencse szállt volna reám, örömmel mondám: no én az ilyen halombontást várva-vártam már. És mint elnök, régészeti egyletünk nevében, megígértem, hogy hozzáadom a szükséges munkaerőt, együtt a szükséges költséget. És így kész lett a megegyezés. Harmadnapra 10 ember munkaerejével — mint lelkesült bányász az aknaásáshoz — hozzáfogattam a dologhoz. A halom megbontását annak tetején, nyugatról keleti irányban való átmetszéssel egy széles sikátort vájva, kezdettem meg. Ekképpen kimutatva a munka folytatásának rendjét, magukra hagytam embereimet, kik aztán kellő felügyelet mellett folytatva az ásást, a halom dereka táján álkapcsaikkal szemben egymást érintő helyzetben két lófej csontvázát leltek, folyton értesíttetvén általuk a munka haladásáról. Végre a halomnak egész fenekéig lehatolva, már negyednapra a volt halom tömege alatt darabokra szétmállott tölgyfából készült vályúkoporsó merült fel, majdnem teljesen szétzúzott emberi csontvázzal, melyek részben kiválogatva múzeumunk gyűjteményébe kerülve, egy külön csinos szekrényben tartatnak, mintegy mauzóleumi helyiségben. Megjegyzem, hogy ezeknek felvételénél hivatalos foglalkozásom miatt jelen nem lehetvén, az én felkérésemre a múzeumi titkár: Milesz Béla és a református lelkész: Csánky Benjámin urak Tiszafüredről, és ifj. Széky Péter és Kovásy Ferencz birtokos urak Tiszaigarról voltak jelen, kik között a múzeumi titkár úr vezette a felvételt. Kik a sikert látva és meghatva mindnyájan felkiáltottak: »Íme, e halom földpyramis volt«. Mihez még én hozzáadom: »Míg Columbus matrózai a harmadnapi virrasztás után látták meg a szárazföld égő tüzét, mi ez eredmény megláthatására negyednapra jutottunk.« Megjegyzem itt még azt, hogy a halom fele része ekkor még ásatlanul maradt, később az is megejtetvén, az már semmi leletet nem adott. A halom állaga mindenféle földvegyülékből állott, tehát nem természetes, de hordott földű halmot képezett. És ámbár a vályúkoporsós lelet éppen nem mutat hunn temetkezési szokásra, sőt dr. Wekerle László: Kis Lexikona szerint Aleman vagy Alamann temetkezési rendszerre, noha azok nem is voltak a hunnok szövetségesei, inkább elleneik, (Attila hadjárata /451/ Aetius halála /454/ óta a Rajnán való előnyomulásuk — az Alemannoké — heves ellenállásra talált. »Pallas Lexikon« 274. lap.) mégis e lelet itt hunn eseményre és időre vall, t. i. a harmadik és negyedik századra amidőn a hunnok kiszakítva magukat Herodot scythiájából, itt, Keleti-Európában Hunnia név alatt nagy birodalmat alkottak, annak fészkét a Tisza mentén kiterjesztett hadiszállásaikkal alapították meg királyi székhellyel Balmaz-Újvárostól nyugatra az ismert Zelemér földön Etellaka (Etellaka. Írta: Révész Imre, 61. lap.) névvel, mely jelenleg »Csucsa« nevet visel. Hasonlóképpen hunn időre vall e felbontott halom pyramis jellegénél fogva is, melynek alkotását, szervezeti szokását a hunnok, mint leszármazott ivadékok, scytha őseiktől örökölték. Erről már Krisztus előtt 500 évvel tett említést az őstörténet atyja: Herodot, midőn ily hagyatékosan szól az utókorhoz: »Humum certatim aggerunt magnumque studium adhibent, et tumulum erigunt quam maximum.« Magyarul: »Viaskodva hordják a scythák a földet rakásra, s nagy szorgalmat fejtenek ki abban, hogy mennyire tehetik, mennél nagyobb halmot emeljenek.« És e halom bontásánál figyelemreméltó körülmény az is, hogy annak alapja 3'80 m. magasságú kemény talajú homokdomborulat volt, azaz természetes halom. Erre volt letéve az emberi csontvázas vályúkoporsó s ráhordva a nagy halmot képező földtömeg. Íme, így derül ki az igazság. Micsoda igazság? Az, melyet néhai Szabó József, volt akadémiai kiküldött a tiszavidéki halmokról vallott, hogy azok természet alkotta halmok. Igen, de csak alapjukban, mi itt a tapasztalati jelenet által bizonyult be. Mert felül a koporsó és emberi tetemre hordott földemelet: ez már emberi kéz műve volt. Alant az alapot őserő hozta létre. A Tátrát, Fátrát, Mátrát — e hon hármas hegyeit — az hozta létre, úgy a Tiszavidék kis homokhegyeit is, a halmokat. És a mi illeti még a különbséget, mely a vályúkoporsó-féle idegen temetkezés és halomemeléssel való hunn temetkezési rendszer között létezett, ezt itt az az esetleges körülmény tette egyezményessé, hogy lehettek, voltak is a hunn szállásokon tartózkodó idegenek is, kik közöttök meghonosodtak. Ilyen volt Onogésius, ki származására nézve görög volt, ki közöttök meghonosodván, vitézi tettekkel magát kitűntetvén, nagy tekintélyre emelkedett, Attilának kedves emberévé, ministerévé vált. Az ilyen embernek az elhalásánál tehát a vegyes temetkezés alkalmazása is bevált és beválhatott. 1849-ben a váczi ütközetben az ellentábor tábornoka is elesvén, azt a magyar tábor hunn-magyar fővezére rangjához méltóan temettette el a sírjába, hozzá illően a díszlövést is megadatta, melynek durranása és füstgomolya magasságban, minden halomnál magasabban, mint a legmagasabb hegyek, egész a felhőkig felemelkedett. II. Az eddig előadott, felmutatott halombontást, mint látszik, mi tüzetesen tudományos szempontból tettük és hajtottuk a legnagyobb szigorúsággal, melyet ekképpen, mint megbízott titkár: Milesz Béla úr szakavatottan, részletesen le is írt az 1899-ik évi Archeológiái Értesítő 1. füzetében a 78–84. lapokon. Tudomásom szerint, más tudományos czélból való halombontás nem történt, mint a melyet néhai Szabó József, mint akadémiai kiküldött tett a múlt század közepén. De esetlegesen itt-ott, mint Hajdú, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megye (Szabolcs megye tevékenységünk körén kívül esik) tiszavidéki területén esetleges körülmények által előidézett halombontások történtek, ez már bizonyos. Erre nézve példákkal szolgálhatok, mit Klio tolla fel is jegyezhet. A múlt század második vagy harmadik évtizedében Báró Orczy Lőrincz (jelenleg Gróf Szapáry Gyula) abádszalóki birtokán egy nagy halom tanyai építkezés czéljából a helyéről eltávolíttatván, annak méhéből egy lovag és lovának csontváza került elő. Emlékét a Lovászhát tartja fenn a mai napon is. 1839-ben Tiszaszőlősön (Heves megye) a »Nagyaszó« (Nagyvölgy) nagyhalmos partot az évenkint megjelenő tiszaártéri vizek hullámverései vették bontogatás alá, anélkül, hogy arra valaki felügyelt volna, míglen tartalmának néhány részei az omladékokkal nem kezdődtek a vízbe alá hullani és a napszámból hazatérő asszonyok ott lábaikat mosogatván, többféle aranyleleteket nem találtak. Következett ezután az özönös aranykereslet és titokzatos eladása a leleteknek. Részesültek azokból boldogok és boldogtalanok, még Tiszafüredre is került abból jegygyűrűknek való műdarab. Minek híre elterjedvén, arra megjelent Szőlősön a királyi fiskus: Nagy Ferencz Egerből, hogy lefoglalásokat tegyen. De csak egynél sikerült a lefoglalás és a mit megnyert, átszolgáltatta a bécsi kincstárnak. Mi később a budapesti Ötvös-kiállításon, mint tiszaszőlősi lelet volt látható. A hetvenes években Özv. Elek Menyhértné úrnőtől szerencsém volt ezen drága leletek birtokosának kegyéből, a nagyaszói tiszaszőlősi halomban több századokon keresztül pihent arany mellvértes lovagnak (az arany mellvértjét egy szőlősi lakos debreczeni útjában egy görög kereskedőnek adta el) megbámult koponyáját megnyerni, melyet a homlokán egy kardvágás helye ékesített. Akkor még nem lévén múzeum Tiszafüreden, átadtam, mint tulajdonomat, az egri érseki múzeumnak, mely később az 1876-iki Kongresszusi Kiállításnak egyik szembetűnő tárgyát képezte, még inkább képezte volna, ha rejtett arany kincseiből mellé egy darabot is tehettünk volna. A tiszafüredi múzeum birtokában van még egy gyönyörű fekete serlege. Tiszaörsön az ötvenes években egy tagosított, volt úrbéri birtokban esett nagyhalom szétbontatván, annak közepén, mint egy madárfészek, egy halotti kamara merült fel, de tartalma tudományos vizsgálat nélkül maradt. Abban az időben ez után senki sem érdeklődött. Több évekkel ezelőtt Egyeken (Hajdú megye) a káptalani birtokban, a Félhalom-tanya területén, úgynevezett Szikeshalom tetején a búzavetés elsanyarodván, a gazdatiszt a halmot derékig megfelezte, elhordatta s akkor abból egy emberi csontváz merült fel, fekvő helyzetben. Bővebb tudomás erről nem maradt fel. Legközelebb 1904. márczius havában a tiszafüredi Pusztakócson (Heves megye) Justus Gyula úr birtokán, a Hagymás-halom a helyi gazdászat érdekében szétbontatván, a középtájon fekvő helyzetben egy vitéz csontváza találtatott, nagy teriméjű koponyával. Múzeumunk tulajdona lett a birtokos, tulajdonos szívességéből. Nagy hadfi lehetett, ki valamely csatában más hadfival küzdvén, a koponyája tetejéről szablyájával villámsebességű csapással egy tenyérnyi szeletet lemetszett. Mit a koponyán látható 12 cm hosszú és 10 cm szélességű tátongó űr jelez. A csontváz jobboldalán a halomban a hadfi lovának csontváza feküdt, baloldalán egy női csontváz, kisebb koponyával. Valószínű, hogy ez élve követte férjét e sírhalomba. Ily eset nem a ritkaságok közé tartozott. (Lásd az első ábrát!) Hasonlóképen Justus Gyula úr 1905. február havában szintén a kócsi birtokán ismét a Csattag-halmot szétbontatván, abban is a középtájon fekvő helyzetben felmerült egy csontváz, melynek egyik kézujján egy aranygyűrű volt. Ez is a koponyával együtt múzeumunknak ajándékoztatott. Fejét a gyűrűnek négy összehajtott lóhere aranylevél képezte, de amely üres volt, hiányzott belőle a drágakő. Akkor is voltak sírtolvajok. Felmutatok még az egyeki Félhalmi tanya területéről az Egyekre vezető úton balra az útszélen egy halmot: Csőkehalom. Ezt úgy tizenöt év előtt az akkori káptalani dékán Kovacsóczy István egy szép kőkereszttel ékesítvén fel, a gazdatiszt pedig fenyőfa csemetékkel ültetvén körül félkörben, az tűnt fel, hogy a halom oldalain egymás mellé helyezett csontvázak feküdtek, melyben azok egyenletesen voltak behantolva. A csemeték körülötte felnőttek és Fenyveshalom díszes nevet nyert. Közbevetőleg előhozom, hogy a temetkezésnek ezen módját a pogányságból kivetkőzött s keresztényekké lett magyaroknál a karczagi Kápolnáshalomban szintén feltaláltam. Fekszik az a város felső része mellett a keleti oldalon, melyet a 70-es években az ott székelő honvédzászlóalj emberei bontottak meg egy lövészeti czéldomb készítése végett. Közepén a halomnak volt egy kápolna ős amint annak megmaradt oldalfalai mutatták, alig férhetett bele több egyén, mint a miséző pap és az oltár-szolga. Az ajtó helye nyugotnak nézett. A falak alapjában én tégla törmelékes agyag rétegezést láttam, mi a pogánysír-alkotás módszerére mutat, egyúttal a magyar-keresztény kor eredetére. Ezek mind a halombontás által lettek láthatókká. Itt is úgy feküdtek a csontvázak, mint a Fenyveshalomban, a koponyák alatt egy-egy tégla és a téglákon egy-egy IV-ik Béla érem. Kivételesen egynéhány fakoporsós csontváz is volt a többi csontvázak között. Három-négy éve lehet, hogy Puszta-Domaházán, Tiszaörvény, Szőlős és Füred között Berár Lajos bérlete alatt levő területen egy magas homok-hátat bontatván meg, a földet onnan a szikes földrészek megjavítására hordatván el, cselédjei ott két csontvázat leltek, vaskengyelekkel, lándzsával, vasnyílhegyekkel. A koponyák és a leletek teljesen hasonlók azokhoz, miket Bartalos Gyula egri régész a felfedezett Árpád-kori temetőben talált. (Lásd a 2-ik ábrát). Mindezek múzeumunkba téteményeztettek le. Nemkülönben a Füred-szőlősi országút mentén a Puszta-Domaház központi területéhez mintegy 400 méternyi távolságban az árokásásban 50-60 centiméternyi mélységben nehéz vasbuzogány találtatott. A koponyát az ásó összetörte. (Lásd a 3-ik ábrát). Nevezetes történelmi esemény, hogy Tas és Szabolcs honfoglaló vezérek a Szabolcs, Szatmár, Bihar, Póhalmig s ott egynapi pihenő után folytatott hadi útjokból visszatérő, felfelé a Tiszának tartó vezérek egyikének, t. i. Tasnak hadi sátora az Örvény-domaházi homokgerincznek Taskóhát nevű halmán (a nép királyhalomnak is nevezi) volt felállítva, (lásd a mellékelt térképet) tábora pedig, mely legalábbis 30000-nyi főből állott az örvényi, füredi, domaházi és Szőlősnek inneni területén volt elterülve. Kétségkívül a honfoglalás idejéből maradtak ott e magyar leletek. A Magyar Nemzeti Múzeumban lévő Thuróczy Krónikának egy illusztrácziója Szabolcs vitézt a fent említett buzogányhoz tökéletesen hasonló buzogánnyal mutatja fel. (Lásd a 3-ik ábrát). Vajon e jegyzetben a magyar leleteivel büszkélkedő nyíregyházi régész: Dr. Jósa András uram nem saját visszhangjára ismer-e? De ezt én inkább az Anonymus által jelzett tiszántúli honfoglaló vezérek Póhalmától a Tisza-Dorogma felé irányított visszatérő hadi útjoknak igazolására vettem fel az imént felsorolt hunn-halmi példák közé. III. Az eddig mondottak bővebb felvilágosítására fel kell még mutatnom a Tiszaszabályozás előtti időből egy ősártéri szigetet, (lásd a térképet) megült telepeivel, valamennyi halmaival, Tiszafüredet jelző központi helyiségével, és pedig Tiszafüredet 21 halommal, Puszta-Kócsot 26 halommal, Egyeket 10 halommal, Puszta-Ohatot 7 halommal, Puszta-Zámnak e szigetbe eső részét 3 halommal, Nagyivánt 10 halommal, Tiszaörsöt 11 halommal, Szent-Imrét 3 halommal, Tiszaigart 13 halommal, Tiszaszőlőst 7 halommal, Puszta-Domaházát 3 halommal és Tiszaörvényt 8 halommal saját ősi neveikkel egyetemben. Lényeges sajátsága e halmoknak, hogy nélkülözik a rendszeres elhelyezést. Szórványosan állanak, mint az égen a csillagok. S ámbár ezek valóban sötét, barna csillagai e területnek, de azért mindannyi tájékozó kis tornyai és látóképei e szigetnek és pásztoroknak, kik nyájaikat, csordáikat, körülöttük legeltetik. E halmok szórványosságának ékes tükörképe az is, hogy majd egyesben állanak, mint Nagyivánon a Bürökhalom, mely az itteni Tiszavidéknek legnagyobb halma. Majd párosán állanak, mint a tiszaigari Kettős halom. Avagy hármasban, mint Tiszaderzsen, és többesben csoportosan, mint a tiszaörsi Kilenczes halom, noha ez nem kilencz, de hét halmot képez, de azért a nép ajka így nevezi, mert a vele egy vonalban lévő tiszaigari Kettőst is hozzászámítja. Magában foglalta még ez ős sziget déli oldalon a Nagykunság felső részétől az úgynevezett madarasi Üllőlapos (hajdani Tiszaöböl) között és az átellenes Zádor rétség között egy magyar mértföldnyi (7 kilométer) területű száraz földet. Ez volt az ős sziget hajdani kapuja. A népvándorlási út kapuja is volt ez. Tas és Szabolcs honfoglaló vezérek is ezen tértek be ide. A Temes és Nagyvárad vidékéről Zápolya János királyhoz siető segédseregek ezen az úton értek legközelebben hozzá, Dorogmánál a Tiszán keresztül. 1903. év márczius havában egy szép kiderült napon harmadmagammal kirándulást intéztem a tiszaörsi határban levő, a már említett halomcsoporthoz, hogy szemlét tartsak felettök. Láttam azonnal, hogy ezek itt egy hosszú, magas természet alkotta homokháton állanak, a mellettök mindkét oldalról elterülő völgy felett, mintha mindannyi őrszemei volnának e vidéknek. Közülök kettőnek a tetejére felmentünk, nagyszerű látvány tárult fel előttünk, a nap sugaraiban ragyogó szomszédos fehér házak, községi kertek és templomok ábráiban. Közben megszólal a mi öreg kalauzunk. Ezek a halmok — úgymond — ötven évvel ezelőtt egy embernyi alakkal is, nagyobbak voltak, mint ahogy most látszanak. De ahogy a föld felosztásakor az illető tulajdonosok parczelláiba estek, azoknak felső részét lebontván, silányabb földjeik javítására a völgybe lehordták. E kijelentés még inkább ösztönzött bennünket, hogy a szemlét felettök megtartsuk. Időnk nem lévén annyi, hogy mindegyiket megvizsgáljuk, kettőnek a tetejére felmentünk, úgy találtuk, ahogy hallottuk, hozzá még azt is észrevettük, hogy e halmok állaga is keverék földből áll, mint az igari Kettős-halomnak egyike. Arról pedig, hogy mi képezi az alapjukat, erre nézve még csak kérdést sem lehetett támasztani, mert kézzel fogható dolog, hogy egy hosszú hullámzó homokhát tetején állanak, tehát tengeri képződmény az alapjuk. És ezzel bevégeztük a felettük tartott szemlét. Mihez pótlólag még hozzáadom azt is, hogy amit eddig a volt ős sziget halmairól mondottam, vonatkozik az mindazon halmokra is, melyek e sziget keretén kívül a Tisza vidékén vannak és léteznek, kivéve az úgynevezett »terramare« lapos halmokat, azaz víz mellett emelt czölöpös halmokat, melyek egészben emberi kézművek. Ilyen van Tiszafüreden, egy az úgynevezett Ásotthalom és Tószögön Szolnok körül. Ekképpen mintegy tükörben felmutatván e vidék halomképletét, már most egy más keleti ország halom képletét mutatom még fel. Ennél fogva menjünk, utazzunk el lélekben Lebédiába is, az ottani halmok megszemlélésére. Őseink is laktak ottan, azok helyett kalauzunk és tolmácsunk lesz nekünk néhai Jerney János, ki a múlt század negyvenes éveiben utazott ott. Az ő leírása és szelleme mintegy karonfogva fog vezetni bennünket. Halljuk hát! Egy júliusi napon, — mond ő — július 19-én járván a Dnyeper folyam partjain s körülötte levő síkságon, területeken, legelőször is látott ő tömérdek sokaságú, mintegy temetőt képező kőrakásokat. Azután látott sok halmot és egy magában álló roppant nagy halmot. Azt szemügyre is vette, alatta állván, mintegy 25 ölnyi (47'5 méter) magasságúnak vélte. Tovább haladván, látott 2 nagy halmot, majd hatot egy csoportban. Július 22-én látott ismét 2 nagy halmot és nyolczat egy csoportban. E halmok mind kőszobrokkal voltak felékesítve. Egyre fel is ment, hogy meglássa az azon lévő szobrot. Megcsonkítva találta. Másik halomnál vagy alatta találta, vagy a harmadiknál, negyediknél elvitetve voltak, falakba rakva, kertekbe elhelyezve. (Jerney »Keleti Utazása« II. kötet.) Beszélt még itt egyebütt lévő halmokról is; de úgy hiszem, elég tükörképen ennyit felmutatni. S ha pár vonalba vesszük ezeket a tiszavidéki halmokkal, kivéve a kőszobrokat, milyeneket a mi halmaink nélkülöznek, semmi különbséget sem tarthatunk közöttük. A két halomképlet oly testvérek egymás irányában, mint a két testvér-gyermek, kik egy apától, egy anyától származtak. Halmaik egyenlőképen hordott földű halmok s egyenlőképen sírhalmok, másképpen mondva nekropolisek. Hogy valóban sírhalmok, nekropolisek-e? A Lebédiában lévő halmoknál bizonyságul állanak rajtuk vagy álltak a kőszobrok, a tiszavidéki halmoknál pedig azok méhéből került leletek — amint láttuk az igari Kettőshalomnál —, vagy az esetlegesen bontott halmok felmerült leletjei. Továbbá egyenlőképen állanak a két halomképlet, halmai akár egyesben, akár párosán, akár többé-kevésbé többes számban, azaz csoportosan is, avagy úgy, amint láttuk mindkettőnek alapján. És e körülmény nagy sarkalatos érv annak felderítésére, hogy megtudjuk: mi képezi hát a lebédiai halmok alapját? Sík föld-e? vagy pedig valamely tengeri képződmény? Én azt mondom ezeknél is, mint a tiszavidéki halmokról, természetes képződmény az alap. Mert amint tetszett ezt a hullámoknak bent a tenger színe alatt, annak fenekén megalkotni, egyesben, párosan, többesben avagy csoportosan, azon módon tűntek fel azok a szárazföld színén, midőn a természetnek valamely válságú alkalmával a tenger vize rolók elosont. Az ember sok ezernyi keze tette azután azt, hogy azok a földnek reá hordása által a lehetségig nagyobbakká emelkedtek vala. Megjegyzem még azt, hogy maga Jerney is álmélkodott ezeken; mondá és kérdé: régen fürkészik a tudósok, hogy kik emelték e halmokat s mi czélból emeltettek általuk. (Jerney »Keleti Utazása« II. kötet.) A kérdés első részére felelem: az általa idézett Herodot Scythák és az azoktól leszármazott népcsaládok által, különösen a hunnok által, kik a nagy Hunniát alkották, melynek törzsfészke a Tiszavidék volt. (Etellaka. Írta Révész Imre.) A kérdés második részére ismét az általa Broniodiusnak 1759-ik évről hangsúlyosan idézett szavaival felelek: »A halmok a Mohilláknak nevezett legmagasabb halmok, a mint tudniillik legtöbben állítják, valószínű és észszerűnek is látszik, a legnagyobb és legvérmesebb hadaknak legbizonyosabb jelvényei, vagyis a jeles férfiak sírjai azok.« (»Colles seu Mogili altissimi maximorum et cruentissimorum ac verosimile, rationique consonum est, videlicet quondam bellorum certissima signa, seu illustrium virorum sepulturae« — Jerney Keleti Utazása II. kötet 33 lap.) Nincs különben tehát, hogy a tiszavidéki nagy halmok is jeles hunn hadfiaknak örök emlékű sírjai, kik a hunn nemzeti nagyság utáni törekvésben vérzettek el vagy más pogány erényekben magukat kitüntették. Tárgyalásom keretén kívül esik, hogy a magyar nemzet, mint hunn-magyar scytha népcsaládnak a halmok emelésében való szerepléséről szóljak. Elég azt említenem, hogy a legutóbbi király-koronázás ünnepély egyik jelentőségére az abban való részvét jeléül az egyes vármegyék által küldött egy-egy földmennyiségből a főváros területén királyi halmot emelt a nemzet, melyen az ünnepi cselekmény az volt, hogy az arra fellovagolt király a világ négy része felé való kardvágást tett annak jeléül, hogy az országot az ellenség ellen minden oldalról megoltalmazandja. Mikor pedig a nemzet keresztény hitre tért át, Alpárnál a honfoglaláskor az ellenség felett kivívott győzedelmes ütközet emlékére ott, annak helyén győzedelmi keresztény templomot emelt. Nemkülönben a hon- és országalkotó Árpád fejedelem sírja felett földpyramis-halom helyett kőből épült templompyramist emelt emlékül és a magyarok Istene iránti imádás jeléül, melyet Fehéregyháznak nevezett el. És hogy a hunnoktól örökségképen rája maradt hunhalmokat mennyire megbecsülte, mutatja az, hogy amely hunhalom körül valamely község alakult, azzal ez úgy bánt el, mint a műkertész, midőn a szimpla vadvirág termőtőt teljes virágot termő fajjá változtatja át, melyben az újszövetség üdvtitkainak virágai, gyümölcsei teremnek. Hogy később is így cselekedett, bizonyítják ezt a haza volt viharos csatái alatt elpusztult monostorok, apátságok elpusztult templom helyeiben időnkint felmerült rom-maradványok, ruhaszövetek, drága oltáredények, csengettyűk. A karczagi Kápolnás-halomban a bontáskor is így ismertünk fel egy ős kis templomromok között maradt három kis falában egy volt szentegyházra, mely egyike lehetett a Szent István király által kiadott rendeletnek azon kifolyása, hogy minden tíz község egy köztemplomot építsen magának. Nem azok közül volt-e ez is? Hogy mennyire becsülte az újabb időben is a Tiszavidék az ő halmait, mutatják az angyali tapsokat nyerő nagy templomok is, melyek a volt egyeki, nagyiváni, tiszaörsi halmokat ékesítik, és a tiszaörsi temetőben egy a messze távolba látó képet is mutatott roppant nagy halmon épült kis kápolna, a vallás ezeket még nagyobbakká emelte, mint ahogy eredetileg állottak. Ezt mondhatom a tiszafüredi és tíszaörvényi temetői halmokról is, melyek felett mindeneket magához vonzó ékes kőkeresztek díszlenek. Mindezeket, ezek közül a legvonzóbb látványképeket is megelőzték a honfoglalás legzsengébb idejéből Tas volt tiszántúli honfoglaló vezérnek a tiszaörvényi, pusztadomaházi, tiszaszőlősi területekre szélesen kiterjedt táborozása telepein már fentebb is említett s itt a mellékábrákon is látható harczi csata vitéz jelvényeinek felmerülése, a fővezér alantas két vitézének egymástól 400 méternyire állott sírjából, melyek egyike egy halomszerű homokdomborulatban, mint halomban volt elrejtve. És az történt ezután — egy század elmúlván —, hogy az itt is e Tiszavidéken járt, táborozott Tas és társa Szabolcs vezérek által elültetett vadalany gallyai a Krisztus keresztfájának nemes gallyaival beoltatván, községenkint nagy terebélyes fákká növekedtek és e Tiszavidéket ezredév múltán is beárnyékolják. Legyen áldott az ő emlékük! V. Eljutottam azon ponthoz, melynél felderíteni, hogy az eddig mondottak folyamából mily igazságok szűrődnek le. 1. A tiszavidéki halmok alapja nem síkföld, de dudoros tengeri képződmény, azaz természetes halom. 2. Az e felett levő állomány hordott föld, emberi kéz műve. 3. Az ekképpen alakult tiszavidéki halmok valóságos sírhalmok, pyramisok, melyek az egyptusi fáraók pyramisaitól abban különböznek, hogy azok kőpyramisok, ezek pedig földpyramisok. Közítélet szerint a harczok véres küzdelmeiben kitűnt egyes hadfiak sírhalmai. Átvitt értelemben Nekropolis városától, hol Cleopatra magát mérges kígyóval megmaratván, meghalt, nekropolisoknak nevezhetők, amint a lebédiai halmok Mohilli vagyis Mohilláknak is neveztetnek. 4. A hunnok a negyedik század végén költözvén Európa e keleti részére, itt történelmileg nem Kunniát, vagy Kumaniát, de Hunniát alkotván, legigazságosabb dolog, ha azok nem kunhalom-, de hunhalomnak neveztetnek. A kunhalom elnevezés csak visszaélésből jővén divatba, megszüntetendő. Mit megtenni az iskolák közvetlen kötelessége. 5. A tiszavidéki halmok között vannak kisebbszerű halmok is. A nagy halmokba a legkivételesebb férfiak temettetvén, így a kisebbszerű halmok a kevésbé kivételesek sírhalmai, köztemetkezés halmai voltak. A hunnoknál általában a hullaégetés divatozott, melynél a felszedett hamvak kisebb-nagyobb hamvvedrekben szórványosan partokba, emelkedettebb helyre rejtettek el minden emlékmaradvány nélkül, nagy ritkán merülnek fel velők olyanok. | |||
|
| Kezdőlap | Vendégoldal |