Mikor New Yorkba érkeztem, első dolgom volt az ottani magyar egyesületet felkeresni, részint azért, hogy ott útbaigazításokat nyerhessek, részint pedig meg akartam köszönni, hogy megérkezésemet már előre tudatták a lapokkal, melyek mind igen kitüntető módon foglalkoztak az érkező magyar művész — az én személyemmel.

Braun Márkus, az egyesület elnöke — magyar származású amerikai állampolgár — a newyorki kivándorlási felügyelő, honfitársi szeretettel fogadott, felvitt az egyesületbe, hol sok magyarral ismerkedtem meg, kik mind melegen érdeklődtek a magyar művészet sorsa felől.

Beszélgetés közben felmerült az eszme, hogy az akkor elnökjelölt Taftot, ki az amerikai magyarok iránti szeretetét mindig tüntetően kimutatta, az egyesület számára megfessem.

Mikor már nagyjában megállapodtunk, másnap a magyarok küldöttségileg kértek meg a portré megfestésére s én a megbízást köszönettel vállaltam.

Kellő ajánlólevelek és egy tolmács kíséretében már másnap Hat Springs W.-re utaztam, hol Taft akkoriban nyaralt. — Ez a nyaralóhely kedvenc tartózkodási helye a golf játékosoknak, itt vannak egész Amerikában a legjobb golfjátékpályák. Taft maga is szenvedélyes golfjátékos lévén, legszívesebben itt nyaralt.

A clubban kerestem fel, ahol akkortájt igen élénk politikai élet volt, mert közvetlen az elnökválasztás előtt állottak, s Taft pártjának szenátor tagjai mind ott tartózkodtak.

Taft igen szívesen fogadott. Hatalmas — óriás termetű és erejű, elhízott ember —, de modora roppant közvetlen, cseppet sem leereszkedő, s az ember méltán azt hihetné róla, hogy bármelyik amerikai polgártárssal áll szemközt. Azt mondhatom, hogy egy magyarországi szolgabíró sokkal jobban játssza az urat az érintkezésben, mint az amerikai elnök.

A club gyűléstermében festettem őt. Nagyon örült, hogy nem tudok angolul, mert így a festés közben a legnagyobb nyugalommal tárgyalhatott pártja jelenlévő szenátoraival. Munka közben többször eljött a felesége, egy nagyműveltségű, sok nyelvet beszélő úri nő, aki kedvemért egy pár magyar kifejezést is megtanult, s reggelenként mindig élénk „jó reggelt” köszöntéssel fogadott.

 Az elnököt golfjátékos ruhában — kékk sacco és fehér nadrág festettem. A kép térdkép. Az első ülés után két hétig szünetelt a festés, mert a választási kortéziával volt Taft elfoglalva, de az inauguration day (az elnökké való kikiáltás napja) után — már akkor mint megválasztott elnök — folytattam a munkát, s összesen még háromszor ült. Ekkor már az angol tolmácsom is bent ült a teremben, s így beszélgethettem az elnökkel. Azt mindig nagyon hangsúlyozta, hogy a magyarokat mennyire szereti. Festés közben a képre soha kritikát nem gyakorolt, teljesen megbízott művészetemben, sőt mikor a kép elkészült, összehívta a szenátorokat, s tőlük kért véleményt, mert — mint mondá — ő inkább jogász, de képekhez egyáltalán nem ért, s nem szeretné határozott véleménynyilvánítással magát esetleg műértők előtt blamálni. A szenátorok a képet igen sikerültnek találták, s a magyar egyesült nagy ünnepségek közt leplezte azután le helyiségeiben.

Az elnök hálája jeléül annyi ajánlólevéllel látott el, hogy ezáltal az Egyesült Államok bármelyik városában mindenütt kitüntető szívességgel fogadtak, s mindenütt bennem az elnök vendégét tisztelték. Így pl. a washingtoni „Fehér ház”-ban az őrt álló alabárdosok a diplomáciai hivatalnokokat megillető tisztelgéssel üdvözöltek.

Mint érdekes epizódot, elmondom még, hogy mikor egyszer festés után az elnököt a golf-játéktérre kísértem, az úton szembetalálkozott velünk egy bűvész és jós olasz cigány, kinek a mutatványa abból állt, hogy a lovának a patáival a porba rajzolt mindenféle ákom-bákomokból jósolt. Az elnököt megállította, és ez jósoltatott magának — mégpedig arról, hogy meddig lesz elnök. Mire a cigány a lova portúrásaiból megállapította, hogy csak hat évig, vagyis csak egy cikluson keresztül. Taftot láthatólag kellemetlenül érintette ez a jóslás, s a cigányt szó nélkül otthagyta.

Pár hétig tartózkodtam még az Egyesült Államokban, azután Mexikóba mentem, mert nagyon elfogott a vágy, hogy az ottani híres cowboy-életet megismerjem.

Oda Bánó Jenőtől, Mexikó magyarországi főkonzulától kértem ajánlólevelet még elindulásom előtt, s ennek a kitűnő ajánlatnak köszönhetem, hogy megfestettem a mexikói köztársasági elnök, Porfirio Diaz arcképét, miről majd más alkalommal fogok részletesen beszámolni.