1938 kétszeresen is szentév volt Magyarországon: a budapesti, XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus és Szent István apostoli királyunk halálának 900. évfordulója kapcsolódott össze egy nagyszabású ünnepségsorozatban, ahol egymást szervesen kiegészítették az állami és egyházi, a nemzeti és a keresztény mozzanatok. [...]

1937 végén a Szolnokon megjelenő Katolikus Élet című lap arról tájékoztatja olvasóit, hogy: »Még eddig sohasem tapasztalt lendülettel folyik a felkészülés az Eucharisztikus Világkongresszusra.«  Már több mint fél millió ember viseli a kongresszus jelvényét, ezzel anyagilag is támogatva »A Hősök terén épülő hatalmas, művészi oltár költségeit…«

Arra buzdítják a katolikus híveket, hogy a Kongresszusi Irodában megrendelhető emblémát bátran ajándékozzák karácsonyra szeretteiknek vagy olyan személyeknek, akik anyagi helyzetük miatt nem juthatnának hozzá.
 

A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A főoltár dr. Lechner Jenő műépítész alkotása. Korabeli képeslap Turi Zoltán gyűjteményéből.

Városunkban is minden bizonnyal nagy várakozás előzte meg a szentév nyitányának tekinthető kongresszust. Az imént említett folyóirat 1938. májusi száma címoldalán közölte a Világkongresszus himnuszát, majd a kongresszus részletes programját. Ezt követően felhívja az olvasók figyelmét, hogy városunkból két alkalommal (május 24-én és 28-án) különvonat indul Budapestre, a jeles eseményre. Ugyanakkor a ferences plébánián az itthon maradók számára Szentségimádást illetve Szentséges körmenetet tartanak, hogy a távolból is bekapcsolódjanak az ünnepi eseményekbe.
 
Nagy örömünkre szolgált, hogy sikerült olyan visszaemlékezőt találnunk, aki részt vett az eseményeken. Felidézett élményeit, írásban foglalta össze számunkra. Az ő szavait közöljük. Szurmay Ernő (nyugalmazott könyvtárigazgató):

»A szolnoki Verseghy Ferenc Reálgimnázium 5. osztályának befejezése idején, 1938 kora nyarán mint a Damjanich János cserkészcsapat egyik őrsvezetője vettem részt a Budapesten tartott eucharisztikus kongresszuson. A 10-12 fős küldöttséget Kaposvári Gyula csapattiszt vezette. A mai 4-es út bevezető szakaszán a kőbányai templommal szemben vertünk tábort, azaz ott állítottuk fel sátrainkat. Innen gyalogszerrel vonultunk a Hősök teréig. Akkor már, a széles karimájú cserkészkalap helyett ún. levente sapka egészítette ki egyenruhánkat, élén a liliomos cserkészjelvénnyel. Az 1937-es évtől kezdődően a cserkészet is egyre jobban a katonás szerelés irányába tolódott el.
 
A Hősök terét lezáró királyszobrokkal díszített félkörív fölött kb. 25-30 méter magasban épült meg az oltár. Koronaszerű kupola védte az ott tartózkodókat az erős napfénytől vagy az esőtől. (5. kép) Az emelvénnyel szemben a városligeti tó száraz medrében helyezkedtek el a hívők tízezrei. Apácák, világi és szerzetes papok ültek sorjában a lerakott padokon, s tömbökben a nagy eseményre összegyűlt hívek. A szentmisét széles papi segédlettel celebráló Pacelli pápai nuncius illetve Serédi Jusztinián hercegprímás alakját lentről csak az aranyozott pásztorbotról és a főpapi süvegről lehetett felismerni.

Nagy élmény és felemelő érzés volt a szentmise menetében felhangzó énekszót sok ezer ajakról hallani. Három ének mindannyiszor elhangzott. Az alábbi szövegekre emlékszem:

A szentmisét a pápai himnusz zárta. Úrfelmutatás után fehér karinges papok áldoztatták meg a híveket. [...]

Naponta más-más rétegét szólították meg az oltárról a korabeli magyar társadalomnak. Mi az ifjúságin vettünk részt és a nagy tömeget vonzó városligeti szentmisén.

A pápát Pacelli bíboros, pápai nuncius (legátus) képviselte a rendezvényeken. A főpapok sorában nem említettem Kelemen Krizosztomot, a pannonhalmi bencés főapátot. Szolnok szempontjából érdekes, hogy az érsekek, püspökök között ott volt dr. Tóth Tihamér, számos könyv szerzője.« 

Helytörténeti vonatkozású érdekesség a kongresszus eseményeivel kapcsolatosan, hogy a Szolnokon született és nevelkedett, ekkor a Clarisseumban tevékenykedő, jelenleg boldoggá avatás előtt álló, 1953-ban vértanúhalált halt szalézi szerzetes Sándor István, országos hírű ministráns gárdájával „a kisklérussal” szintén részt vett a rendezvényen, ahol nagy feltűnést keltett tanítványaival. Az ünnepségen itt tartózkodó Don Pietro Ricaldone szalézi rendfőnök láttukra így fejezte ki csodálatát: „admirabilis et inimitabilis” (csodálatra méltó és utánozhatatlan).

A fentebb említett jelvényen kívül a Damjanich Múzeum tulajdonában van még egy, az Eucharisztikus Kongresszushoz kötődő tárgyi emlék: egy négyzet alakú fehér kendőcske, amelynek széleit színes nemzeti zászlók sora szegélyezi, belülről a magyar nemzeti színek futnak körbe, sarkában pedig a Hősök terei emlékmű látható „EUCHARISZTIKUS SZENTÉV BUDAPEST 1938” felirattal.

Szintén a kongresszushoz kapcsolódik a Levéltár tulajdonában lévő dokumentum. A városi képviselő testület ülésének jegyzőkönyve szerint a településen sikeres gyűjtést szerveztek a kormányzó felesége által meghirdetett „egy tál étel” akció lebonyolítására, melyből 8 napon át mintegy 500 adag ételt osztottak ki. Büszkén állapították meg »az Eucharisztikus Kongresszus hetében városunkban szűkölködő nem volt«.
A köszönetnyilvánításból kiderül, hogy az akció szervezésében és kivitelezésében a Katolikus Nőszövetség, a Szent Ferenc III-ad rend és a Rózsafüzér Társulat tagjai vettek részt.