Tücsök & Blogár - 017 |
|
||
»SZOMBATON
ESTE LESZ AZ „ARANYHATTYÚ” VENDÉGLŐ MEGNYITÁSA Ivanits József egy polgári
igényeknek is megfelelő, de igen ötletes és ízlésesen összeállított
kerthelyiséggel ellátott sörözőt, téli és nyári szórakozóhelyet
létesített a Szapáry utcában. Ennek a megnyitása már szombaton este
megtörténik, s reméljük, hogy Szolnok nívóját, idegenforgalmát csak
emelni fogja, annál is inkább, mert egy ilyenfajta vendéglőre
határozottan szüksége volt az idegeneknek, s Szolnok polgári
társadalmának is. A helyiség kedves, meleg és otthonos.« |
||
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok (fenti) híre szerint 1938. július 2-án nyílt meg a képeslapon (forrás: hodobay.hu) látható vendéglő, a napjainkban más feladatot ellátó épületben (Szapáry utca 3., most 26.). Ivanits József korábban a híres Nemzeti Szálloda és Kávéház bérlője volt. Új vendéglőjének kerthelyiségében már a nyitáskor „Pajor Gyurka ötletes körképben mutatja be Szolnok nevezetességeit és látnivalóit”, majd 1939. június 18-án a Magyar Ex Libris Gyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének szolnoki látogatásakor itt adtak ebédet, s 1942-ben itt állították ki Klao (vagy Kaló?) Sándor lábbal festett alkotásait. |
|
||
Kókai István (1912–1987) és Seres Géza (1922–1986) síremléke a zagyvarékasi új temetőben. | ||
Ezúton köszönöm meg Kókai Jánosnak a temetőben nyújtott tájékozást. |
|
||
|
||
»A lengyelek szabadság-ünnepe A
lengyelek 1863-iki — utolsó szabadságharcuk s azok hősei emlékének
nagyszabású ünnepségek keretében adóznak, melyek közül a
legkiemelkedőbb a szeptember hetedikén vasárnapon Rzesowban és 8-án
hétfőn Lembergben tartandó ünnepségek lesznek, amely alkalommal a
magyar társadalom újból rokonszenvének adja tanújelét a testvér nemzet
iránt, melynek küzdelme Magyarországon mindenkor megértésre talált. A
magyar lelkekből eleven erővel tört ki a lengyel nemzet iránti
szinpathiája — s ötvennél többen vannak, köztük hölgyek is, kik a
Magyar-Lengyel Egyesület által tervezett útban részt vesznek. A
Rzeszowiak épp úgy, mint a Lembergiek ünnepélyes fogadtatásban
részesítik a Budapest keleti pályaudvarról szeptember hatodikán reggel
hat óra 45 perckor Nyáry Albert báró vezetése alatt induló
küldöttséget, mely Kassán, Eperjesen át utazva az nap este 10 órakor
érkezik Rzeszowba, hol a pályaudvaron a városi tanács, élén a
polgármesterrel, fogadja őket. A magyar küldöttség szeptember
nyolcadikán reggel indul Rzeszowból s érkezik ugyancsak reggel Lwowba
(Lemberg), hol hasonló lelkesedéssel várják, s hol az ünnepségek után,
este a Club Polsko-Wengierski estélyt ad a magyarok tiszteletére, kiket
Bandierski Wladicsar lembergi püspök fog az egyesület nevében
felköszönteni. A lengyel szabadságharcosok szeretnék viszontlátni azon
magyarokat a fent említett deputációban, kik velük együtt küzdöttek az
1863-iki felkelésben, miért az 1863-iki lengyel Honvéd-Egylet ezúton
szólítja fel őket az ünnepségeken való megjelenésre. A magyar
küldöttség ügyében felvilágosítást adnak: Dessewffy István főjegyző
Eperjesen, Kele József főügyész Szolnokon,
Miklósi Ferdinánd Leó nagykereskedő a Magyar Lengyel Egyesület titkára
Budapesten (Szabóky-u. 44.), Sipos Aladár kereskedelmi kamarai titkár
Kassán, kik mind széles körű agitációt fejtenek ki a deputáciő
szervezése érdekében.« (Független Lap, 1913. szept. 3.) |
|
|||
|
|||
»MEGHALT MASICKY VLADIMIR Sokan nem tudták nevét sem. Csak azt, hogy emigráns orosz, akit az Isten különös kegye új hazával ajándékozott meg, s itt telepedett le városunkban. A régi nagy Oroszországban mint államügyészségi elnök élt, és magas kitüntetést szerzett, a Szent Anna rendet. Ez volt egyik legnagyobb kitüntetése az orosz cárnak, s ezzel mint katona is magas rangot kapott. Végigküzdötte a háborút, de megsebesült, majd Szibériába menekült. Mikor a vörös uralom szálai ott is behálóztak mindent, idegen országba emigrált. Gyermekeit ott hagyta, s azzal a tudattal jöttek el, hogy itt is előkészíthetik Oroszország feltámadását. Szolnokon megismerkedett mostani feleségével, a bájos Szmollényi Máriával, akinek első férje ugyancsak a háborúban esett el. Felnevelte az ellenséges bajtárs két árváját, második házasságából is van egy kedves kis lánya. A nagy úr egy trafik csendjében álmodott egy szebb hazáról, s nagy Oroszországról, ahol ismét magas rangban élhet, s visszaadhatja övéinek azt a szeretetet, amit azok a hazát vesztett idegenre pazaroltak. Sokszor lehetett látni Párisból kapott újságokba temetkezve, ahogy figyelte távoli hazája eseményeit. Itt, az evangélikus templomban találta meg lelki szomjának kielégítését, nagyon vallásos volt, mint minden nagyorosz. Melegszívű, jó polgára volt vendéglátó hazájának, s régi hazáját sírjáig gyászoló orosz. Halála mély részvétet keltett, végtisztességén igen sokan vettek részt. A város osztatlan részvéte fordul árván maradt családja felé.« (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1939. aug. 17.) |
|
||
A Színházi Élet című lap1928. évi 45. számában "Intim Pista" az alábbi intimitást osztja meg az olvasóval: »Akkor
elmesélem Palló Imre házasságának hiteles történetét. Operánk
érceshangú baritonja augusztus 22-én a szolnokmegyei Pusztakengyelre
volt hivatalos Montág [Montagh] Ákosék kúriájára. Itt mutatták
be jelenlegi feleségének, Montág Dusinak, aki Montág Ilona kiváló
amerikai magyar színésznő unokahúga. Az események ettől kezdve
vígjátéki gyorsasággal (mert elvégre drámait nem mondhatok), peregtek.
Szeptember 2-án Palló megjelent Montág Dusiék pándi birtokán s mert
Pándon aznap éppen búcsú volt, búcsúfiának elhozta magával Montág Dusi
jegygyűrűjét. Október 29-én már meg is tartolták az esküvőt és
megkapták az Opera személyzetének üdvözlő táviratát, amely így szól:
„Montág Palló, hogy nősülj, soha meg ne Pánd".« |
Régebbi bejegyzések | Kezdőlap | Újabb bejegyzések |