1945 tavaszán, néhány hónappal az ostrom, a német megszállók kiűzése, a sokak által felszabadítóként fogadott, ám könyörtelen megszállóként viselkedő szovjet katonák bevonulása után a nyomorgó, de újjáépítő munkája eredményét örömmel szemlélő szolnoki lakosság ünnepelte a szabad — néhány évvel később kötelezővé tett — május elsejét.

A Tiszavidék című „Demokratikus néplap” első számában részletesen ismertette az előkészületeket, majd beszámolt a történtekről. „A fejlődés, a gyógyulás, a helyreállítás üteme számokkal, statisztikai adatokkal mérhető. Öt hónappal ezelőtt a városnak mindössze négy-ötezer lakosa volt, s itt-ott lézengett napközben egy-egy polgár. A városépítés és az újjárendezés első féléve után, május első napján húszezer ember vonult fel az utcákon. Sugárzó arccal, ragyogó szemekkel, öntudatosan, a szebb jövő glóriás hitével. Lekókadt arcok csak az internáló táborban vannak, az igazoló bizottság elítéltjei, a népbíróság ítéletre várói között, meg polgári házak redőnyei mögött, ahol fázósan, riadtan nézett össze a család, mert felzendült az Internacionálé dallama. A tömegek lelkében fickándozott a tavaszi jókedv azon a csodálatosan szép napsütéses májusi napon. Még néha gondok felhőznek a homlokokon, sok még a megoldásra váró feladat, az elvégzendő munka, lesz ez a májusi ünnepség még derűsebb és vidámabb is, de már most is ragyogtak az arcok. Már érzik és megértik az emberek: nem szólal meg többé a sziréna üvöltő hangja, nem zúgnak többé városunk fölé a bombavetők, ítéletidőkig nem jár már ezen a földön fegyveres német katona, az öntudatra éledt magyarság halálos szorítással fogja a háborús uszítók, a nyilasok s egy korhadt feudális hatalmi rendszer nyakát, itt egy szebb és jobb emberi élet alapját rakják most. Az emberek tudják és érzik ezt. Ezért ünnepelték május 1-ét” — írta jó adag kincstári optimizmussal a helyi lap tudósítója. A felvonulók a Mária-utcában lévő Szakszervezeti Székház előtt sorakoztak reggel 8-tól, majd onnan indultak a Hősök terére az alábbi sorrend szerint:

A Hősök terén 8 órától térzenét adtak. A felvonuló alakulatokat a rendező bizottság helyezte el. Az orosz városparancsnok, Juszilov alezredes 9 órakor, vörös emelvényen állva nyitotta meg az ünnepélyt, majd lehullott a lepel a márvány emlékműről, mely a Szolnokon elesett orosz katonák emlékét hirdette. (1926-tól az I. világháborús hősök szobra állt itt, melyet ekkor helyeztek át a Tisza-partra. A szovjet emlékművet a rendszerváltozás idején bontották le, s 1994-től Györfi Sándor II. világháborús, minden áldozatnak emléket állító alkotása áll, s a szovjet hadsereg halottaira a temetőben lévő obeliszk és sírkert továbbra is figyelmeztet.) A leleplezés után több orosz katona mondott emlékbeszédet, magyar nyelven pedig Hajdú János szólt a megjelentekhez. Hármas sortűz dördült el, midőn az orosz és magyar hadsereg, a pártok és a szakszervezetek megkoszorúzták az emlékművet. A Hősök terétől a vörös zászlókkal és a harcos jelszavakat, Sztálin arcképét tartalmazó táblákkal ellátott, nyolcas sorokban vonuló tömeg a Baross utcán, Szapáry utcán és Kálvin (ma Sóház) utcán át a Felszabadulás téren (ma Tisza park) lévő új szovjet hősi emlékmű elé vonult. Először itt is az orosz katonaság képviselői beszéltek, magyar nyelven pedig Bernáth Mihály szólt. A leleplezés után futottak be a szolnoki sportegyesületek és iskolák stafétái. (Ezt az emlékművet 1956-ban döntötték le, s a helyén állt 1966-tól 1990-ig a bronz Lenin-szobor.) A koszorúk elhelyezése után a gróf Apponyi Albert (jelenleg Táncsics Mihály) utcán át a Kossuth térre vonult a menet, és a Városházával szemben helyezkedett el, ahol a népgyűlést tartották. (Itt már hajnalban ledöntötték Horthy István fel sem avatott szobrát. Az öreg, koszorút elhelyező paraszt alakját azonban meghagyták, de cédulát akasztottak a koszorú fölé, s ráírták: „Ezt a koszorút meg a földosztó bizottságnak szánta az öreg Mihály bácsi”. A szűrt viselő öregember szobra ma a Hősi temetőben, a II. világháborús emlékmű mellékalakjaként látható.) A tömeg elénekelte a Himnuszt. A Kommunista Párt képviseletében Polónyi Szűcs András városi tanácsnok mondott a nap jelentőségét méltató, nagy hatású beszédet. A Szociáldemokrata Párt részéről Veres József főjegyző, a Független Kisgazdapárt nevében pedig Guba Mihály adott kifejezést a májusi eszme előtti hódolatának. Polónyi Szűcs András ez alkalomra írt költeményét Proch Etelka szavalta nagy sikerrel. Fodor Jánosné saját költeményét adta elő, Kalocsai Béla városi tanácsnok pedig a szakszervezetek szavalókórusát vezette. A népgyűlés az Internacionálé eléneklésével ért véget.

„A délután programja talán még gazdagabb volt. Szerte a városban zenekarok adtak térzenét, az egyesületek és pártok helyiségeiben kultúrelőadásokkal egybekötött táncdélutánok voltak, melyeknek beláthatatlan műsorát le sem lehetne írni, míg a Városi Színházban ünnepi előadás volt. Az ünnepi beszédet itt is Polónyi Szűcs András mondotta. Szavalatok, zenekari és énekszámok tették a műsort még változatossá, s a szakszervezeti szavalókórus aratott még a délelőttinél is nagyobb sikert. A gyermekek számára is emlékezetes volt a nap: most láttak először zsömlét a háború kezdete óta. Bizonyára megemlegeti érte népszerű polgármesterünket (Zsemlye Ferencet — K. K.) és a Nemzeti Segély vezetőit, kiknek kedves figyelmessége folytán ez lehetővé vált. Ezúton mondunk köszönetet a Szolnoki Szabad Szakszervezetek Kultúr Bizottságának és mindazoknak, akik közreműködtek az ünnepségek rendezésénél. Szolnok város közönsége soha nem fogja elfelejteni az első szabad Május elsejét, amelyet 25 év óta most ülhetett meg először” — zárja beszámolóját a Tiszavidék 1945. május 8-i vezércikke.