1928. április 14-én, ünnepélyes keretek között avatták fel a Tisza Szálló és Gyógyfürdő épületét, melyet később — egy újsághír szerint — a török kormány küldöttei is megtekintettek, s melyet hazájuk számára is mintának javasoltak. Ugyanazon év szeptemberében a Pávai Vajna Ferenc főgeológus által kijelölt helyen 55,6 °C-os, gáztartalmú gyógyvizet találtak 870–880 méter mélységben. A gázt az épület fűtésére és világítására használták fel, s az elválasztására szolgáló tartály alapja most is ott látható a parkban. A gyógyvizet sem csak a fürdőben alkalmazták, hanem pl. Áldás-víz néven palackozták is később. Az elhangzott verssor pedig arra céloz, hogy írásakor, 1933-ban folytak a viták a környék épületeinek fűtésére való hasznosításáról. Az egyik szakértői vélemény szerint a víz a fürdő és a szálló ellátása mellett alkalmas a színház, a Városháza, a mellette álló városi bérház és hét közeli 5–6 szobás lakás fűtésére. Hogy a tervekből mi valósult meg, azt nem tudjuk, de még néhány évvel ezelőtt is ártézi víz folyt a szállodával szemben lévő evangélikus lelkészi lakás vízcsapjából.

E sorok arra vallanak, hogy költőnk annyira jól ismerte a januárban kancellárrá választott Hitler hajlamait, hogy hozzá hasonlította a veszedelmesen emelkedő vízszintű Tiszát, mely ekkor már 3000 holdnyi területet árasztott el. Ebből 1800 hold a Geiger-uradalomé volt, 100 hold az un. „tisztviselőföld”, a többi a Legeltetési Társulaté. Legnagyobb kár a tisztviselők parcelláiban esett, mert azok nagyrészt veteményesek. Az újság híre szerint az ár miatt elmarad az 1933. évi tiszavirágzás is. (A Móric-liget a mai Tiszaliget korabeli elnevezése.)

Szolnokon abban az időben igen élénk vízi élet volt. 1901-ben alakult a Tisza Evezős Egylet, de 1929-től már a Szolnoki Csolnakázó Egylet is működött. A tiszai szabadstrandon ezrek úszkáltak és napoztak. 1927-ben itt rendezték meg a Mindnyájunk Lapja című országos szépirodalmi, művészeti és társadalmi újság szépségversenyét. 1933 júliusának közepén hirtelen köszöntött be a forróság, tódultak volna az emberek a vízpartra, minden csónak kifutott volna a kikötőkből, ám a nagy ár lehetetlenné tette az önfeledt vízi és vízparti szórakozást.

Azt gondolnánk, hogy Kállai kettős nevű táncunk vonzotta a figyelmet, de egy rövid hír tudtunkra adja, hogy „hétfőn este hatalmas túraautó állt meg a Tisza Szálló előtt. Az autóból a kormány két tagja, Kállay Miklós földművelésügyi és Kánya Kálmán külügyminiszter szállott ki. A két miniszter magánjellegű látogatáson volt Nyíregyházán, s onnan Budapestre való visszatértükben tartottak pihenőt Szolnokon rövid időre.” Tehát a két miniszterről szól Kissné Tóth Lenke. Ő akkor még nem tudhatta, hogy Kállay Miklós 1942-ben miniszterelnök lesz, s a német szövetségesként az angolok felé tájékozódó „hintapolitikáját” nevezik később — ipszilonnal — „Kállay-kettősnek”.

Ebben a versszakban egy látszólag fölösleges ékezettel könnyíti a megfejtést a rímfaragó. A szolnoki rendőrkapitányság vezetőjének, Fábry Zoltánnak ezen a héten adományozott rendőrfőtanácsosi címet a belügyminiszter előterjesztésére a kormányzó. Tehát a városszerte népszerű rendőrkapitányból Fábry-ból fabrikáltak főtanácsost.

1933. július 16-án közös ezrednapot tartott az akkor itt állomásozó Bethlen Gábor 10. gyalogezred 2. zászlóalja és Szolnok korábbi „háziezrede”, a császári és királyi 68. gyalogezred. Az ünnepség a Horthy Miklós (ma József Attila) úti laktanya udvarán tartott tábori szentmisével és ünnepi beszédekkel kezdődött, s az önfeláldozó Hanzély Pál főhadnagy emlékére állított táblánál folytatódott. Ezután a katonazenekar indulói mellett vonult végig a városon a szolnoki helyőrség díszszázada, a hatvannyolcasok tiszti és legénységi küldöttsége, továbbá a frontharcosok csoportja. A Hősök terén megkoszorúzták a ma „meztelen szobor”-ként emlegetett, s 1945 óta a Tisza-parton álló világháborús emlékművet. A főtéren vitéz Párkány Sándor nyugalmazott tábornok, volt hatvannyolcas tiszt méltatta a világháború szinte minden frontján vitézül küzdő jászkun bakákat, majd vitéz Kmetty György városi tanácsnok, a 68-as ezred tartalékos hadnagya emlékezett meg az 1860-ban felállított ezredről, melynek emlékére 1872-ben állították azt az emlékoszlopot, mely ma már az Eötvös téren látható.