E. S.
[Elek Salamon]

Beke Pál halma

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1900. nov. 8.)

E lapok folyó évi 87. számában egy „Megvénhedt veterán agarász” — aki egyúttal megteszi magát rögtöni rímfaragásában még „gányé“-nak is, csakhogy ríme legyen a báróra — a vármegyei agarász-egylet versenye leírásában fölemlíti: „Beke Pál halmának történeti nevezetességét” is, vagyis a tulajdonképpeni nevezetességét szépen és nagy bölcsen elhallgatja, dacára, hogy annak elmondására „nagy benne az akarat, mint a vén leányban", vagy akár csak jó magamban.

Csakhogy nem elég csupán az akarat, hogy Beke Pál halmának történetéről beszéljünk, ehhez sok tudás, ismeret kellene, melyet minden igyekezetünk dacára is megszereznünk csak nagyon kis mérvben sikerült, de azt a keveset is, amit tudunk, ne hallgassuk el nagy bölcsen, s ne szégyelljük, hogy többet nem sikerült kifürkésznünk.

Az öreg Gorove László (pardon, 1821-ben még csak 41 éves volt) azt írja: hogy mihelyest az ember Szolnokot elhagyja és túl a Tiszán akár Törökszentmiklós, akár Kunszentmárton felé utazik, igen sok és majd mindenütt egyenes vonalban álló, de egymáshoz formájok szerint igen is hasonló kerek dombokat vehet észre, melyek közül a magasabbak el is vannak nevezve, ilyen nem messze Szolnoktól a Beke Pál halma, melynek a tetején az a híres ember megöletett. (Tud. Gyűjt. 1821. VI. köt. 50. lapon a) jegyzet.)

Ebből tehát tudunk annyit, hogy Beke Pál híres ember volt s ott a halom tetején öletett meg. De hogy ki volt, miben állott híressége, mikor, ki által és miért öletett meg, azt azonban meg nem tudhatjuk.

II. Rákóczy György erdélyi fejedelem boglárfalvai Sebesi Ferencet 1655-ben követségbe Budára küldötte. Nevezett követ 1655-ben április 21-ikén a Beke Pál halma mellett elhaladva a Tiszához érkezett s a hídon átmenvén, Mamhut Zaim török tisztnél a szolnoki várban szállott meg. (Ráth Károly és dr. Rómer Flóris: Győri történelmi és régészeti füzetek. Győr, 1861. I. köt. 199. lapon.)

Ebből tehát megtudjuk azt, hogy Beke Pált 1655. utáni években ne keressük, mert 1655-ben már Beke Pál halma ismeretes volt.

Az egyik, Kerecsényi László gyulai várkormányzósága alatt szolgált. Ugyanis Kerecsényi László 1560. december 8-án már ki volt nevezve főkapitánynak és gyulai várkormányzónak. A régi lovas hadnagyokon kívül az ő idejében Gyulán szolgált még Kerecsényi Mátyás, az ő öcscse, aki még birtokait is elzálogosította, csakhogy bátyját idekövethesse. (Századok 1882. 469. lapon) itt szolgáltak még Balázsdeák Márton, Beke Pál, Nagy Mátyás és Vadlövő Benedek. Egy csomó német gyalogost is küldöttek Gyulára, kik Perckstaller Mátyás kapitánysága alatt állottak. Nem lehet tagadni, hogy nem sikeresen harcoltak, az így megszaporodott gyulai vitézek kisebb hadi kalandokban, apróbb portyázásokban. Így például 1561. ápril előtt 101 lovas elkalandozott egész Szegedig. A szegedi bég ezt megtudván, 300 lovast küldött üldözésükre s ezeknek vezére Ferhát aga volt. A gyulaiak szembeszálltak velök, s mindjárt az első összecsapásnál Ferhátot a lóról lelökték és lefejezték. Aztán az egész török csapatot egész a Tiszáig üldözték, 37 törököt élve elfogtak, körülbelül 66-ot levágtak. Az elvett két zászlót, a fogoly törököket, Ferhát fejét és a zsákmányt ápril 30-án hozták Gyulára a győztes vitézek. Még ez évben több ilyen összecsapásuk volt a törökökkel, s noha ők is vesztettek, nagyobb részt mégis ők nyertek. (Dr. Karácsonyi János: Békésvarmegye története. Gyulán, 1896. I. köt. 146. lapon.)

Egy szájhagyomány szerint Beke Pál itt a halom tetején a levágott törökök felett, midőn tort tartana, a szolnoki várból egy jól irányzott ágyúgolyó által megöletett.*  (* Hohó! ne lőjjünk olyan messzire. Szerk.)

A másik Beke Pálról pedig csak annyit tudunk, hogy 1584-ben Felső-Válból (Gömörmegye) esküdt nemes volt. (Döbrentei Gábor: Régi magyar nyelvemlékek. Budán, 1840. II. köt. „Vegyes tárgyú magyar iratok” 304. lapon.)