Szolnok város az utóbbi évtizedekben dinamikusan fejlődött. A hajdan csak mezőgazdaságáról és vasúti gócpontjáról ismert város, ma már fejlett iparral rendelkezik. Az ipari fejlődés magával hozta a lakosság számának növekedését és a város terjeszkedését. Új városrészek születtek modern épületekkel és modern üzlethálózattal. A városnak ma közel nyolcvanezer lakója van. A város életéről sokat beszélhetnénk, de az volt úticélunk, hogy megnézzük, hol és hogyan szórakoznak e városban lakó emberek, s a kulturált szórakozáshoz mit nyújt a vendéglátóipar vendégeinek.

Az OSZK megyei kirendeltségén Sándor Sándor kirendeltségvezetőt a megye szórakoztatózenei életéről a zenészek munkájáról, munkafegyelméről faggattuk. Szóba kerültek fellelhető örömök, gondok és feladatok. Sándor Sándor elmondotta, hogy közel 12 éve vezeti a megyei kirendeltséget. Ezt megelőzően is tevékenykedett a kirendeltségen. A szeme előtt fejlődött nemcsak a város, hanem ezzel együtt a vendéglátás is, ami kihatással volt zenészeink munkájára, életére is.

— A megye területén a Hungar-Hotels, a Jász-Nagykun V. V., az Utasellátó és az ÁFÉSZ-ek biztosítják a vendéglátást — mondta. — A megyében 80 zenés üzlet van. Ezekből 47 tánczenés, 33 pedig népizenés üzlet. Zenészeink létszáma 250. Sajnos ebből 150 zenész csupán ideiglenes engedéllyel rendelkezik. Ez sajnálatos tény, mivel Szolnokon van stúdió, ahol biztosítva van a felkészülés ahhoz, hogy kategóriát szerezzenek.
A stúdiónak mindössze 27 hallgatója van. Ebből is csak 4 a népizenész. A továbbtanulás érdekében tett erőfeszítéseink mind ez ideig eredménytelennek bizonyultak. Több segítséget várunk a helyi szb-től. Örvendetes viszont, hogy a munkáltató vállalatokkal jó a kapcsolatunk.
— Szeretem ezt a munkát — mondja határozottan. — Igyekszem az emberek problémáit megoldani. Ha ez sikerül, számomra is örömöt jelent. Célom, hogy a zenészek nagy közösségének minél többet nyújthassunk.

Ezután elindultunk, hogy a gyakorlatban lássuk a zenészek munkáját.

A város centrumában van a „Tünde eszpresszó”. Késő délután volt még, de telt ház és kitűnő hangulat fogadott bennünket. Az asztaloknál sok fiatal. Úgy látszik, tánc nélkül is lehet fiatalos a légkör, mert a tánc nincs engedélyezve, pedig a Kollár–Pintér duó főleg tánczenét játszik.
— Jó itt dolgozni, mert jó a kapcsolatunk az üzletvezetővel, a személyzettel és úgy érezzük, hogy szeret bennünket a közönség is — mondja Kollár István, amikor körülményeik felől kérdezzük.
— A jatt nem számottevő, mivel fiatalság teszi ki vendégseregünket. Azt a keveset is elviszi a hobbim, a horgászás — szól közbe Pintér Géza. Sérelmesnek tartja, hogy a regiszteresek megkapják a napi 150–160 Ft-ot a Szolnok környéki üzletekben. Rövid érvelés után, azért abban maradtunk, hogy az IME-sek gázsijának egy részét elviszi az utazás, a vonat és a buszjegy költsége.
A Kollár–Pintér duó egyébként jó szórakoztatózenét játszik a kissé kopott, de nagyforgalmú presszóban. A duó rövid megszakításokkal, közel 11 éve dolgozik együtt. Ez érződik zenéjükön, de a külsőre is adni kellene. Ez az együtt eltöltött évtized is egyenruha után kiált.


Az utca másik oldalán találtuk a „Rétes eszpresszó”-t. A zongorán Bánfi Miklós játszott. Diszkrét, modern zenét nyújtott egy dobgép segédletével. Illik ehhez a környezethez. Egy kis rosszmájúsággal megkérdezhetnénk, hogy vajon ez a nyugodtság és kiegyensúlyozott muzsikálás a dobgép miatt tapasztalható? Ugyanis nem kell alkalmazkodni az „élő” dobos egyéni játékához. Érdekes volt megfigyelni, hogy a zenei periódusok lezárásakor milyen precíz volt a ritmikai összhang. A dobgép esetében ugyanis nem létezik „kicsengő” cintányér hang!
Ebből gondoljuk, hogy nem véletlenül példaképe Bánfinak Eugen Ciceró. Nem rossz példakép, annyi szent. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy Bánfi Miklós még sokáig dolgozhat a Jász-Nagykun V. V.-nál, akár a „Rétesben”, akár máshol. A rokonszenves muzsikus kacsingat külföld felé, de az ilyen irányú vágyak és tervek egyik fontos alapfeltétele ma már a saját orgona és ének-berendezés.

A Szolnoki MÁV a város és a vasút nagymúltú sportegyesülete. A sportpálya szomszédságában épült a „Kék-fehér” vendéglő. A helyiség italcsarnokhoz hasonlít, mert az asztaloknál kabátban ülő vendégek üvegből isszák a sört, de azért láttunk poharat is az üzletben.
A terem egyik sarkában hangszerek és sörösládák láthatók. Hangos beszéd, s itt-ott énekelgetés, ám zene nélkül. Már több mint fél órát ültünk és szemléltük e szórakozást, amikor a felszolgálóhő megjelent. Kérésünkre asztalunkhoz küldte az éppen sakkpartiba mélyedt zenekarvezetőt.
— Ide nem is kell a zene. Erre itt nincs igény! — mondta hányavetin. Közben bemutatta a zenekar tagjait is, akik a terem különböző asztalainál ültek, s ekkor jöttünk rá, hogy ők nem vendégek, hanem zenészek.
Nagyon igaza van. Az ilyen hozzállású, zenét alig szolgáltató zenekarra valóban nincs szükség, de nem csak itt, sehol.


Tovább mentünk. Az „Utasellátó” jellegzetes vasúti étterem. Az éttermében a Lukács-zenekar játszik. Mondhatnánk családi zenekarnak, mert négy Lukács játszik benne. Az üzletben közepes a forgalom, néhány nótakedvelő helyi vendég ül az asztaloknál.
A zenekar prímása Lukács József a szünetben elmesélte eddigi életútját, hogy merre, hol muzsikált. Itt második éve játszik. Megelégedett ember. Lukács Imre csellós a szakszervezet titkára. A beszélgetésbe ő is bekapcsolódik. A szakszervezet megnövekedett szerepéről beszél. Sérelmezi, hogy a prolongációkról már csak befejezett tényeket közölt az szb-vel a kirendeltség. Utána jártunk a felvetett sérelemnek s megtudtuk, hogy december 1-én délelőtt megtartott prolongációs megbeszélésen igenis részt vett a titkár elvtárs, de a délutáni véglegesítésre nem ment el. Vajon miért? Szabó Gusztáv szb-elnök azonban jelen volt. Így fest a titkár „panasza”.

Menjünk hát tovább. Következő állomásunk a „Halászcsárda”. Emelkedett hangulat közepébe érkeztünk, melyet Horváth Béla hattagú népizenekara teremtett. Mi is élvezettel hallgattuk játékukat. Szünethez érve beszélgettünk a zenekar tagjaival. Elégedettek egymással, a közönséggel és a gázsival is. A munkáltató ÁFÉSZ-szel különösen.
Kiváló dolgozó kitüntetést kapott a zenekar minden tagja. Több éve együtt muzsikálnak. A napi fizetésük 130,- Ft-tól 160,- Ft között oszlik meg. Többször nyertek első díjat a szövetkezeti zenekarok országos versenyén. Kialakult törzsközönségük van. Kapnak hangszerhasználati díjat is és a mellékesre sem panaszkodhatnak. Így sorolták szinte egymás szavába vágva. Egyébként a zenekarban játszik a helyi szb elnöke, Szabó Gusztáv.
Mint a mesében. Minden szép és jó így első szuszra. De aztán sejthető, hogy a szolnoki zenészek egymás közötti kapcsolata szürke és semmitmondó. A kirendeltséggel meglevő viszony sem felhőtlen. A zenekarok elszigetelten dolgoznak. Egymás munkájára nem figyelnek. Valami hiányzik ahhoz, hogy a nagy-nagy zenészcsalád harmonikusan munkálkodjon.

A „Szolnok Étterem”-ben meglepően nagy vendégsereg és vérbeli discózene fogadott bennünket. A zongoránál Rontó Gyula, aki triójával fergeteges hangulatot varázsolt.
Beszélgetésünk során kiderül, hogy tulajdonképpen négyen vannak, de a zenekarvezető beteg. Legnagyobb örömük, hogy e modern és gyönyörű szórakozóhelyen az ÁFÉSZ kötelékében megtalálták a helyüket. Hasonlóképpen nyilatkozott az üzletvezető is, aki elmondta, hogy „couvert”-tel szűrik meg a „snóblizó cólásokat”. Ma már nagyon elégedettek a zenekarral, noha kezdetben voltak problémák. Fegyelmezett, szép munkát produkálnak. Zenéjük nagyon is mai. Désfalvi Judit az elmaradhatatlan Boney M slágerek éneklésével nagy népszerűségnek örvend.

A „Pelikán Szálló” neonreklámja szinte hívogat. S az étteremben találjuk Schaff Lászlót, a Jász-Nagykun V. V. zenei vezetőjét. Büszkén meséli, hogy a négyemeletes szállóban 124 szoba, étterem , presszó és drinkbár, valamint éjszakai szórakozóhely várja a vendégeket.
Gyakori a teltház. A városnak nagy az idegen- és átutazó forgalma.
— Vállalatunknak 30 zenés üzlete van a megye területén — tájékoztatott készséggel. — A zenei ellátás ügye az én feladatom. A munka bizony nem könnyű. Szolnokra és Jászberénybe könnyebb szerződtetni zenészeket, de a megye kisebb községeibe, falvaiba már nehezebb. A szórakozást viszont ott is igényli a vendég. Zenei ellátásunk — úgy érzem — mégis kielégítő. A vállalat vezetősége anyagi erőinkhez képest igyekszik a zenészek fizetését szinten tartani. Egyes zenészek, ill. zenekarok hiányos felszerelését is kiegészítjük. Ennek ellenére a fejlődésük akadozik. A zenekari próbák szinte megszűntek, műsorszerkesztésük nem mindig az adott helynek megfelelő. Figyelmeztetésünk sem vezetett eredményre. Kiemelem, hogy a Budapestről érkező zenekarok a munka, a színvonal, a fegyelem és öltözködés terén példát mutatnak megyei zenészeinknek. Nem ártana, ha követőkre találnának. Gondot okoz számunkra az ifjúság szórakozásának megoldása.
Próbálkoztunk a discó-program bevezetésével, ám erről rossz tapasztalataink vannak.
— A kirendeltséggel jó a kapcsolatunk — mondta érdeklődésünkre. — Mindent megbeszéltünk s annak alapján szerződtetünk. Már említettem, hogy a színvonal lehetne magasabb, de erről nemcsak az OSZK tehet, hanem a zenészek maguk is. A fejlődéshez tanulni kell! Aki nem tart lépést, az lemarad. Van mit pótolnunk mindannyiunknak.
Beszélgetésünket az étterem népizenekarának muzsikája festette alá, Rácz György prímás vezetésével.

A „Tallin Étterem” régi patinás üzlet. Hatalmas tükörfalairól s a vitrinekben elhelyezett népművészeti tárgyakról is nevezetes. A közönség ide nem meghirdetett programra érkezik. A zene, mint egy bekapcsolt rádió, csak szól, ami monoton, inkább álmosító, mint hangulatkeltő. Berek Henriette énekesnő sokszor zavarban van, nem tudja, hogy hová figyeljen, a vendégre, vagy a kíséretre.


Az „Árkád-Eszpresszó” hangulatos világításával bár jellegű. Az asztaloknál ülő fiatal párok beszélgetnek, időnként táncra kerekednek. A „Red Black”-duó igazi lokálzenét játszik. Kellemes hangzás, jó műsorösszeállítás. Lukács Elvira énekesnő megjelenése, hangja és előadásmódja egyaránt felkelti a vendégek érdeklődését. Nem is marad el a taps. Örömmel nyugtáztuk a vezetőség dicsérő szavait: „Jól zenélnek, öröm velük dolgozni.”


Késő éjszaka van, amikor a „Pelikán-bárba” érkezünk. A dobogón Molnár Attila és zenekara igazi modern programzenét játszik. A két énekesnő, Kanizsai Éva és Szigetvári Gabriella non-stop műsort ad. Jó a hangulat. A kapcsolat a zenekar és az énekesnők valamint a vendégek között kitűnő. A modern hangszerek mellett örömmel láttuk végre a modern egyenruhát is.


Sajnos az Aranylakat, a Tisza-Szálló és a Bástya étterem idő híján kimaradt látogatásunkból. Majd legközelebb ott kezdjük szemlélődésünket.