Bölcsője a felejthetetlen, szép Erdély bércei között ringott, a főváros kies budai részén serdült fel, középiskoláit is itt, a Ferenc József intézetben végezte, tanári oklevelét a budapesti tud. egyetemen szerezte meg a latin nyelvből és a történelemből. Pontos, rendszerető ember, már 22 éves kora előtt diplomás, állami rendes tanár. Működését a szentgotthárdi áll. gimnáziumban kezdte 1902-ben, folytatta a fehértemplomi, a kaposvári (1906–20), bevégezte a szolnoki áll. gimnáziumban. Intézetünknek 17 éven át volt tanítványaitól szeretett, tanártársaitól nagyrabecsült, buzgó tanára.

Csak hivatásának élt. Az intézet belső életén, az ifjúság nevelésén kivül egyéb alig érdekelte. A társadalmi életben vezetésre nem vágyott, a törtetők közé nem vegyült, de a kultúra önzetlen munkásai közül sohasem hiányzott. A fejlődő gyermek lelkivilágát, változó hangulatát jól ismerte, maga is három gyermeket nevelt és taníttatott diplomás emberekké; megértette a szülők aggodalmát, és tanácsával mindig készségesen támogatta a hozzá fordulókat.

Növendékeit szerette, gyerekes elevenségüket elnézte, kisebb botlásaik felett szemet hunyt, de mindig a megengedhető határokon belől. Nem akart, nem tudott szigorú tanár lenni, dicséretes szép eredményt ért el mégis tanítványaival. Óráit bölcs életderű töltötte be, tanításán jelen lenni élvezet volt még a drukkoló diáknak is. Tanítványai elbírálásánál méltányolni tudta a gyengébb tehetségű, de szorgalmas diákjai komoly törekvését. Növendékeitől nem szakadt el az intézetből való távozásuk után sem. Ha jellegzetes mozgású, magas alakja feltűnik, ritkán látható egyedül, tanítványai veszik körül, mint egykor az athéni Szokrateszt. Velök jár-kel, meg-megáll komoly tárgyalás közben, vagy együtt nevet velök a beszéd témája szerint. Érdeklődéssel kiséri volt diákjai előrehaladását, atyai szívvel örülve boldogulásuknak. Alig hihető, hogy akadna csak egy is sokszázra menő tanítványai között, aki rossz emlékkel gondolna vissza rá, a szív, a jóság emberére.

A tanári szobában, kartársai között érezte igazán otthonosan magát. Örömmel tárgyalt pedagógiai, vagy szaktudománya körébe tartozó kérdésekről. Ilyen tárgyú dolgozatai jelentek meg az O. K. Tanáregyesületi Közlönyben és a Századok c. folyóiratban (Forgách Ferenc emlékiratainak kritikája. Külön lenyomatban is, 1933. évf.) Szívesen vitatkozott az óraközi tízpercekben aktuális politikai, vagy a napi eseményekről — a legújabb sajtótermék mindig zsebében volt — meggyőződéséből nem igen engedett, ellenben heveskedő ellenfeleit nyugodt modorával, nyájas mosolyával le szokta csillapítani. Büszkesége, hogy nyugalomba vonulása után is működő tagja maradt a tanári testületnek: egyháza megbízásából tanítja az unitárius hittant a szolnoki közép- és középfokú iskolák növendékeinek — már 15 év óta — mint óraadó hitoktató.

Most, amikor 57 évvel a vállán, deresedő fürtökkel, de friss testi-lelki erőben tanítványai, tisztelői és kartársai szeretetétől kisérve átadta helyét fiatal erőnek, leghőbb kívánságunk, hogy a saját Tusculanum nyugalma, a kedves családi kör melege tegye kellemessé pihenése napjait s az Egek-ura ajándékozza meg jó erőben, egészségben eltöltött hosszú élettel.