Kevesen tudnak arról az országban, hogy Tiszafüreden virágzott valamikor a világ legelső, ma már végleg eltűnt ipara, amelynek termékei évszázadokon keresztül nemcsak Európában, hanem más világrészeken is keresett árucikk volt: a fanyeregkészítés.

Tiszafüred község már a honfoglalás idején is virágzó település volt. Később az Árpáddal hazánkba jött fanyeregkészítő mesterek tömegesen keresték fel Tiszafüredet, amelynek természet adta kincsei itt tartották a már abban az időben megbecsült iparosságot. Így lett aztán az idők folyamán fanyeregkészítő iparáról nevezetes Füred.

Művelőinek egyik leszármazottja id. Kuli Mihály, akitől a közelmúltban vásárolta meg a Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya az utolsó fanyeregkészítő műhelyt, teljes felszerelésével és a meglévő fanyeregkészlettel. Kuli Mihály, aki már közel van a száz esztendőhöz, volt a legutolsó nyergesmester Magyarországon.

— Ősidők óta kedvelt lószerszám volt a fanyereg. Már a honfoglaló magyarok bejövetele előtt, Atila, de a világhódító hun vezér elődei is használták e nyergeket. A magyar fanyergesek annyira remekeltek, hogy hírük a földkerekséget bejárta. A legkülönbözőbb országokba szállították azokat elődeink. A tiszafüredi iparosság évszázadokon keresztül szállította a török szultánoknak a fanyergeket.

A fanyergek nem sokban különböztek a manapság használatos nyergektől. Kézzel faragták azokat is a nyárfa hajlékony fájából, és rendelőiknek anyagi helyzetéhez mérten hol olcsóbb, hol drágább bőrrel párnázták. A Nagykunság és Hajdúságban még mai napig is látni fanyergeket — különösen a csikósoknál és pásztorembereknél— és nem cserélnék fel azokat a legdrágább bőrnyergekkel sem gazdáik.

Meglehetősen sok írott emlék maradt fent az utókorra. Ezek közül a legértékesebbek egyike a Mária Terézia királynő és Nagy Frigyes porosz király békekötésének oklevele. Amikor Mária Terézia és Nagy Frigyes békét kötöttek, a feltételek kikötése értelmében köteles volt a nagy királynő tizenöt elsőrendű fanyeregkészítő mestert küldeni a porosz király udvarába, akikkel a testőrgárda részére készíttettek fanyergeket.

Egy másik írott emlék szerint magyar fanyeregkészítő mesterek látták el a nagy Szolimánt nyergekkel. De, sajnos, nem maradt írás fent azokról, a külföldi rendelőkről — főképpen királyi udvarokról —, akiknek még a füredi iparosok szállítottak. A híres elődök cselekedetei csak szavakban szállottak örökségképpen apáról fiúra, így emlékszik meg Kuli Mihály is őseiről:

— Feljegyzések szerint dédapám — legidősebb Kuli Mihály — is részt vett Mária Terézia küldetésében, és a berlini hadimúzeumban ma is látható néhány példány azokból a nyergekből, melyeket ő készített Egyik ősöm pedig sokáig dolgozott Törökországban, akiről azt mesélte el nagyapám, hogy még ott künn is ragaszkodott a tiszamenti nyárfához, és megrendelője nagy költségekkel kénytelen volt Magyarországról vitetni anyagot a nyergekhez.

A világhíres magyar iparág utolsó művelője, Kuli Mihály bácsi is bezárta műhelyének ajtaját, miután múzeumba szállították szerszámait, most emlékeit pergeti le lelki szemei előtt és mesél a híres fanyergekről unokáinak.