P. Gy. [Pallagi Gyula] † Keszi Hajdu Lajos 1813-1901 A kisújszállási államilag segélyezett ev. ref. főgymnasium értesítője az 1900–901-ik tanévről. XXV-ik évfolyam. Közzéteszi: Dr. Pallagi Gyula igazgató. Kisújszállás, 1901. 3–8. oldal |
Lehunyta szemeit immár örök álomra a veterán, akit mint a régi jó idők élő, kedves emlékét szoktuk meg tekinteni magunk között. S megszoktuk annyira, hogy midőn 88 éves korában búcsút vett tőlünk, még ösztönszerűen kiáltjuk utána: »oly hamar!« Ősz öreg alakja megképzik lelkünk előtt, amint e sorokat papírra vetjük. Csöndes,
kissé határozatlan de azért elég biztos léptekkel halad keresztül a
piaczon, hogy az iskolaépülethez elérjen. Széjjel se tekint, bátran
megy előre, ha nagy is a forgalom: tudja, hogy a »nagytiszteletű tanár
urat« ismeri minden ember, s ha szekérrel megy is, kitér előle, vagy
inkább megállítja lovait, hogy ne zavarja az öreg úr járását. A régi
gymnasiumi épületbe megyen, az az ő otthona. Ott talál még ismerősre a
régi korból is, ott ismerőse minden ablak, minden küszöb. Hosszú idő
alatt kötötték ezt az ismeretséget! Az újjal sohasem tudott
megbarátkozni. Nagy, díszes épületébe csak kénytelen kelletlen ment fel
egy-egy újságért, vagy Értesitőért, s hónap elején csekély nyugdíjáért.
Idegen légkör volt az neki, s legidegenebbek az új emberek, akiknek már
az arczát megjegyezni is egész tudomány volt. A tanárokat sem becsülte
sokra: nem ismerik már a classicusokat, még Budai Ezsaiás Polgári
Históriáját se tudják! — ez volt a véleménye felőlök. A múlt alakja
volt már egészen. A tisztes patriarchális múlté. Most
már csöndes ember, négy thujabokor közé hantoltuk el a fekete koporsót,
melyben utolsó útjára kikísértük. Ezúttal már azok is kitértek előle,
kik máskor nem lelték volna, a nyeglék, hányavetiek, a kik az aggot
semmibe se nézik s a magok bölcsességét feneketlennek, a magok érdemét
toronymagasnak látják. Az utczát elözönlötte az ember. Asszony, leány,
férfi, ifjú és gyermekek. Zsúfolásig telt meg a templom, amikor a
négyes fogat megállott a főbejárat előtt. Úgy bizony, négyes fogat. Az
öregúr az utolsó utat egész méltósággal akarta megtenni. A szem alig
látta el a hosszú sorát a menetnek, a mint a gyászhely felé vezető úton
kibontakozott. Sötét fátyollal lebontva lobogott legelöl a főgymnasum
máskor oly ragyogó selyemzászlója. Nem
is személy volt már ő: »fogalom« volt Emlék abból a régi gárdából, mely
a professor (ma már az is tanár!) érdemét nem a pedáns munkarend
betartásában, nem a csengettyű korlátai közölt való gépszerű mozgásban,
hanem az erős hazafias szellem és puritán kálvinistaság istápolásában
kereste. Nem beszélt a tanítványaival per »Ön« s egy »üssön meg a
menkű, hasztalan fráterje!« könnyen kiszaladt a száján, de meleg szíve
tele volt jósággal és szeretettel, s azt a pernahajder diák nagyon is
jól érezte. Ma már a szív helyét, úgy látszik teljesen átveszi az
agyvelő, — s vajon jobb lesz-é ez így? ![]() Neje
simai Mező Lídia volt, kit évekkel ezelőtt veszített el; házassága
gyermektelen volt. Egy áldott lelkű nőrokona, özv. Gulácsy Zsigmondné
szül. Szana Krisztina lőn aztán gondozója, s maradt ápolója utolsó
órájáig. Betegsége látszólag jelentéktelen hűlésből eredt, s gyors
lefolyású volt. Temetése febr. 26-án d. u. 2 órakor ment végbe.
Városunk derék ev. ref. tanítói kara énekelte a gyászénekeket ez
alkalommal; a templomban Dorogi Lajos esperes-lelkész mondott imádságot
és beszédet, a temetőben pedig Dr. Pallagi Gyula búcsúzott el tőle az
intézet nevében. Az irodalom iránt
végső leheletéig nagy érdeklődéssel viseltetett; munkássága a következő
volt: 1848–49-ben a debreczeni Alföldi Hírlapba, a Tiszavidéki Újságba
és a Szegedi Hírlapba politikai czikkeket írt; a Vasárnapi Újságban
(1869. Börtön-Krónika, Illésy János, 1873. Nemzeti halottak
emlékezete), a Hazánk és Külföldben (1869. Az 1848–49. magyar
államfoglyok Josefstadti börtöne, 1870. Börtön-Krónika. 1871. A régi
napokból, Mártír halottak statisztikája, 1872. Új honvéd-zászlók,
honvédemlékek, szobrok, Magyar foglyok útja 1850-ben Budától Olmüczig,
Szilveszteréj 1849). A Tanuló Ifjúság Lapjában (1870. Figyelmeztető szó
az ifjúsághoz és mesék angolból ford., 1875. Eszmecsere középtanodánk
ügyében, Őszinte szó középtanodáink ügyében, ugyanerről 1877-ben is.
Egyházi iskolai ügyeink, 1878. Igénytelen szó a protestáns tanáregylet
ügyében és könyvismertetés), Vutkovich, Magyar Írók albumában (1873.
Nagy Imre költő életrajza), a Figyelőben (1871. Misztótfalusi Kis
Miklós életrajza, Irodalmunk külföldi képviselete a XVI. XVII.
században. 1876. Börtönköltészet, Simai Mező István, Böngészet a magyar
költészeti világból, 1877. Háló Kovács József. 1881. A börtöndalokról),
a kisújszállási ref. gymnasium Értesítőjében (1877–78. Kisújszállási
ref. gymnasium dióhéjba szorított múltja s jelene), a Czelder Márton
Figyelőjében (1879. Halál és élet, A kisújszállási ref. egyház
áldozatkészsége, Szerény észrevételek és vélemény gymnasiumunk
szervezete kérdéséről, 1880. Gymnasiumi ügyünkben, 1885.
Egyháztörténeti adat gyám- és nyugintézetünk köréből, A reformátusok
iskoláinak tanügyi állapota a tiszántúli egyházkerületben a
reformatiótól 1825-ig. Az igehirdetésről 1887. Egyháztörténeti adat a
kisújszállási ref. egyházról és lelkészeiről stb). Írt még a M. Prot.
Figyelmezőbe, a Prot. Egyházi és Iskolai Lapba, a Csokonai-Emlénybe, a
Pozsonyvidéki Lapba, Debreczen, Nagykunság, Karczag és Vidéke,
Jásznagykunság, Lehelkürt, Közérdek, Kisújszállás, Kisújszállás és
Vidéke, Tiszavidék, Szabad Egyház, A mi Otthonunk stb. lapokba. ...
Nyugodj békén, öreg ember! A rabbilincs csörgése, melyet hat kínos éven
keresztül viseltél a hazáért, nem háborítja most már álmodat. Igaz, nem
deríti a lármás diákság zsivaja sem, amely neked oly sokáig, oly kedves
zene volt. Szeretett párod oldalán pihensz immár. Vajon
elcsitulhatott-é ereid, izmaid végső elernyedésével, elcsitulhatott-é
hazafias szomjúságod a tiszta kálvinistaság és a tiszta függetlenség
iránt? — Aki gyermekét szerette, gondját sír el nem temette, — mondja a
költő; hát vajon, aki hitét és hazáját szerette, annak gondja vele
enyészik? Bizony a Te fajod kivesz.
Pénz, pénz, pénz után fut a mai napok hitványabb gyermeke. Az arany
szent éhsége még az egyedüli indulat, ami tüzet tud gyújtani kapzsi
szemében, s pírt, tud varázsolni az epekedéstől fakó orczáira. De
te csak pihenj, öreg ember, s álmodj egy jobb, egy szebb magyar
hazáról, olyanról, aminőnek a Ti ifjúi képzelmetek ama fönséges,
rajongó napokban festette azt maga elé! |
Keszi Hajdu Lajos kisújszállási síremlékének és szentesi emléktáblájának fotóit ld. a "Panteon"-ban! |
Kezdőlap | Vendégoldal |