Több mint ötven éve őrzöm azt a 32 lapos, kis alakú jegyzetfüzetet, amely életem első hosszabb távollétének, egy alig két hétig tartó szolnoki nyaralásnak az élményeit örökítette meg s mentette át egészen napjainkig, az idősödés korának küszöbéig. Önmagában már az is csodának számít, hogy a szerény külsejű füzet átvészelte a háborús időket, amikor 1944 őszén néhány hónapra el kellett hagynia otthonát utcánk valamennyi lakójának, mert egész télen itt állomásozott a szovjet katonai parancsnokság. A napló a szekrényfiókok biztonságos mélyén teljes épségben megmaradt, s a szobafestések, nagytakarítások és az ilyenkor szokásos selejtezések "viharaiban" is megmenekült az elkallódástól.

A mártogatós tollal írt élménybeszámoló fél évszázad messzeségéből enged bepillantást egy tizenkét éves kisdiák gondolatvilágába, s a leírásokkal vegyített elbeszélés jól tükrözi a Tisza-parti város csendes hétköznapjainak, egy vendéglátó polgárcsalád szorgalmas munkájának, kiegyensúlyozott életvitelének hangulatát. Milyennek látta a falusi viszonyok között nevelkedett kunszentmártoni gyerek Szolnokot, amely a "nagyvárost" jelentette számára? A napló olyan régvolt helyszínek és létesítmények megtekintésére is hivatkozik, amelyeket ma már hiába keresnénk, mert a politikai változások és a gigantikus építkezések elsöpörték azokat a jövő útjából. A naponta sétáló kisdiákot lenyűgözte a főutcán sorakozó üzletek, a századfordulón épült patinás házak látványa. Az utcákon csend honolt, csak ritkán hangzott fel a kövezeten a falusi kocsik, illetve a konflisok elé fogott lovak patkóinak ütemes dobogása. Autót elvétve lehetett látni. A nyaraló gyereket tehát nyugodtan elengedhették vendéglátói a város bármelyik részére, közlekedési előírások alig korlátozták az idegenek mozgását. Az élmények rögzítése mellett felsejlik a második világháború közelségének hatása. Meglátszik ez a táplálkozáskultúrán, a szerény ételek minőségén, kitűnik abból a rövid utalásból, hogy a közellátási hivatalban kellett cukorjegyet igényelni; hogy a nyaraló kisdiáknak nagyon be kellett osztania azt a kis zsebpénzt, amit otthonról kapott. Az édesanya, aki élelmiszercsomag küldésével, kemencében sütött friss házi kenyérrel igyekezett hozzájárulni a Kunszentmártonból Szolnokra származott rokonok vendégszerető szívességéhez, azt írja a csomaghoz csatolt levelében, hogy "jól oszd be a pénzedet, mert amit kaptál, annak elégnek kell lenni a hazautazáshoz, másra nem szabad költeni!" S amikor jókívánságait küldi a rokonoknak, megjegyzi: "Ha megelégelitek az ott tartózkodást, elég lesz egy hetet tölteni is, mert úgy gondolom, akármilyen kedves vendég, három napig untig elég..." A három napból mégis két hét lett, mert a szíves vendéglátók ragaszkodtak eredeti szándékukhoz, mely szerint "kell a gyereknek egy kis környezetváltozás".

A napló jelzést ad a 40-es évek iskolai viszonyairól s az oktatás követelményrendszeréről. A személyes élmények rögzítésének műfaja nem volt ismeretlen a diákok életében, mert lehetőségük volt arra, hogy a nagy felfedezők és világutazók élménybeszámolóit s a regényes életrajzokat olvassák. A kunszentmártoni polgári iskola magyartanára nagyszerű készséggel rendelkezett ahhoz, hogy tanítványaival megszerettesse az olvasást, megtanítsa őket gondolataik kifejezésére: többek között azzal, hogy minden nyári vakációra megszabta a tekintélyes mennyiségű fogalmazási és szépírási gyakorlatokat. Egyszerűen arról volt szó, hogy a július és augusztus hónap folyamán, arányos napi elosztásban tele kellett írni egy 30–40 lapos füzetet. A fogalmazási témákon kívül meghatározott szöveg másolása is kötelező volt, amely szinte észrevétlenül fejlesztette a gyerekek helyesírási készségét. A "szolnoki útinapló" tényanyagából következtetni lehet a hasonló életkorú tanulók földrajzi, irodalmi és történelmi ismereteire, a korabeli politikai, társadalmi életben való eligazodására. A polgári iskola arra nevelte tanulóit, hogy nyitott szemmel tudjanak járni a világban.

1943. július 7-én délután 3 órakor indult a vonatunk Szolnokra. Mikor beültünk Rózsika nénivel a vonatba, óriási szélvihar kerekedett. Szerencsére akkor már bent ültünk egy kis fülkében, amely akkora volt, hogy csak négy személy fért be. Mikor a vonat elindult Kunszentmártonból, meguzsonnáztunk kalácsot és körtét. Sok szép tájat láttunk. Az egyik állomásnál kőből épült Magyarország volt kiképezve, a határa piros kőből, a folyók kék színű kövekből, a közepe virággal beültetve. Homokon soká állt a vonatunk, mert egy kocsit csatoltak hozzá. Átmentünk a Körös-hídon, Szolnoknál a Tisza és a Zagyva hídján. Mikor Szolnokra értünk, a kalauz lesegített bennünket, és Karcsi bácsi már várt. A Baross utcán minden oldalon olyan rengeteg üzlet van, hogy talán az egész Kunszentmártonban sincs annyi. Rózsika néniék háza (Kazinczy utca 4.)* olyan, mint egy villa. Megérkezésünk után Rózsika néni sütött rántottát, az volt a vacsora. Aztán lefeküdtünk, mert el voltunk fáradva. Én a konyhában aludtam a sezlonon, Rózsika néniék pedig a szobában. Nagyon jó helyem volt.

1943. július 8-án reggel felébredtem, megmosakodtam, felöltöztem. Rózsika néni nem volt otthon, mert tejért ment kerékpárral, Karcsi bácsi pedig szolgálatba ment. Rózsika néni a másik háztól hozott almát és meggyet. Én szalonnát és almát reggeliztem. Délben zöldbableves és paradicsomszósz volt az ebéd. Aztán Babával (a rokonok lányával — J. L.) kivittük az ebédet Karcsi bácsinak a szivattyúházhoz. Útközben láttam a tízemeletes "Nostrát" (gabonaraktár — J. L). A Baross úton egymás mellett van az új kereskedelmi iskola, a polgári iskola és a fémipari iskola. Mikor kiértünk Karcsi bácsihoz, én kimentem a Tisza-partra. A Tiszán sok hajó és csónak úszik. Van egy jókora strandfürdő. A parton egy óriási daru nyúlik le a vízre. A leúsztatott fát a daru felveszi, a parton a villanyfűrész szétfűrészeli, aztán pedig vonat szállítja el a fát. Hatalmas gőzhajók mentek a Tiszán, köztük a "Lukács Béla" nevű utasszállító hajó. Ott maradtam Karcsi bácsival 7 óráig. Hazamentünk, megvacsoráztunk rántottát, paradicsomszószt hidegen és meggyet. Utána lefeküdtünk. Egyszerre csak elkezdett esni az eső.

1943. július 9-én reggel Karcsi bácsi nem ment szolgálatba. Hét órakor felkeltem, Rózsika néni tejért ment, én pedig elmentem a nagytemplomba. Gyönyörű templom, tíz oltár van benne. Ott Szent Ferencrendi szerzetesek vannak. Minden oltárnál volt mise. Az oltárok villanylámpákkal vannak kivilágítva. Két misét megvártam, aztán hazamentem. Kávét reggeliztem. Később Rózsika néni hazahozta a tejet. Aztán elkezdtem e naplót írni. A trafikban vettem egy szolnoki üdvözlő lapot és írtam haza, felvittem a postára és bedobtam. Mire visszaértem, kész lett az ebéd: tésztaleves és paprikás krumpli. Ebéd közben jött a villanyszerelő, Karcsi bácsival a ház különböző helyiségeibe bevezették a villanyt. Később elmentem sétálni, újra megnéztem a nagytemplomot, majd a vártemplomot és a művészkertet, ahol a vár van, de az a fáktól nem látszik ki az utcára. Aztán láttam a szegényházi templomot, mellette pedig a kőből épült lurdi barlangot. A belsejében Szűz Mária szobra áll, előtte Szent Bernadett térdel. A sziklák között patak (valódi víz) folyik. Nagyon szép látvány. Közelében van a Szegényház. Aztán láttam a református és a zsidó templomot, a leány polgári iskolát és a leánygimnáziumot. Átmentem a Tisza és a Zagyva hídján. Láttam azt a helyet, ahol a Zagyva a Tiszába ömlik. Megnéztem az Országzászlót, a hősök szobrát, a Szabadság-szobrot, Szent János és Szűz Mária szobrát. Aztán hazajöttem, meguzsonnáztam szalonnát és meggyet. Vacsora után Karcsi bácsi szolgálatba indult, én is kimentem vele. Sétáltam egyet, megkerestem a Szentlélek templomot, ahol éppen Jézus Szíve litánia volt. Mire visszaértem a szivattyúházhoz, elmúlt 9 óra. Hamarosan jött Rózsika néni Babával, hozták a friss töpörtőt. Négyen elfogyasztottuk, utána hazamentünk, Karcsi bácsi pedig ott maradt éjjeli szolgálatra.

1943. július 10. szombat. Reggel 8 órakor ébredtem. Egyedül voltam, mert Karcsi bácsi elment a Csallóköz utcai másik házukhoz, Rózsika néni meg Babával kiment a piacra. Nemsokára hozta a postás azt a csomagot, amiben édesanyám kenyeret küldött. Kávét és almát reggeliztünk, utána sétálni mentem. A Gorove utcán láttam a megyeházát. Éppen festették. Átsétáltam a Zagyva-hídon és betértem a vártemplomba. Szerettem volna a művészkertet s abban a várat megnézni, de már tegnap láttam kiírva a következő mondatot: "A művészkertben tartózkodni szigorúan tilos, mert a festőművészek munkáját zavarják." Ezt látva, az utcán megkérdeztem egy hölgyet, hogy be szabad-e menni? Azt válaszolta, hogy be szabad, mert ilyenkor a művészek még nem festenek. Bementem és megkerestem a várat. Gyönyörű nagy kertben van, fenyőfák, bokrok, virágok között. Szépen gondozott utak vezetnek oda. A kert alatt hatalmas zöld fák között folyik a Zagyva. Nem is csoda, hogy a művészek annyira szeretik festeni azt a gyönyörű tájat. Szobrokat is lehet látni, ott van például a Damjanich-szobor. A várnak már csak egy jókora tornya van meg.* Szépen fel van futtatva zöld növénnyel. A falban látszanak az ágyúgolyók, amelyeket az ellenség lőtt be. A vártorony sarkából törtem néhány követ emlékül. Visszafelé jövet a szegényházi templomnál a parkban leültem egy padra. Nemsoká harangozott délre. Hazamentem, de Rózsika néni még a hentesnél állt sorban. Karcsi bácsi rántottát sütött, melynek elfogyasztása után kaptam egy kis pohárnyi vörös bort. Este főtt krumpli és töpörtyű volt a vacsora. Azután előkészítettem a vasárnapi ruhámat és lefeküdtem.

1943. július 11. vasárnap. Reggel 6 órakor ébredtem. Rózsika néni a templomba, Karcsi bácsi pedig szolgálatba ment. Mikor Rózsika néni visszajött, én mentem el a templomba a 7 órás misére. Reggelire kávét kaptunk. Rózsika néni délelőtt finom almás lepényt sütött. Karcsi bácsinak ebédet vittünk, utána mi is megebédeltünk: húslevest, fasírozottat, paradicsommártást és süteményt. Később kimentünk a másik házhoz. A "Nostra" falán lévő Horthy István emléktáblát is láttam, amelyet nemrég avattak fel. A másik háznál ettünk körtét, barackot, meggyet, piszkét. Aztán a szobában lefeküdtünk és nagyon jót aludtunk. Uzsonnára még jutott a süteményből. Zöldbabot szedtünk, majd indultunk haza. A víztoronynál éppen leventeünnepélyt tartottak, a tér ki volt lobogózva. Végignéztem, utána igyekeztem a Kazinczy utcába. Levest, főtt krumplit, töpörtyűt, süteményt, almát vacsoráztunk.

1943. július  12. hétfő. Kávé volt a reggeli. Utána Rózsika néni elküldött a közélelmezési hivatalba a befőzési cukorszelvényért. Útközben láttam a rengeteg sárga karszalagos zsidót. Ott meneteltek a kocsiúton. A közélelmezési hivatalnál nem jártam szerencsével, mert még nem jött meg a cukorszelvény. Naplóírás után megebédeltünk: zöldbableves, paprikás csirke makarónival, sütemény és gyümölcs került az asztalra. Ebéd után megint vettem szolnoki képeslapot, megírtam haza és bedobtam a nagyposta ládájába. Útközben újra bementem a művészkertbe, megnéztem a várat és a vártemplomot. A Tisza-hídnál felmentem a gátra, a ligetben üldögéltem egy padon. Körüljártam a Verseghy-szobrot és a gyönyörű Tisza Szállót. Megszemléltem a hajóállomást, majd a szivattyúháznál kanyarodtam be az utcára. Hazaérkezés után naplót írtam, majd vacsorára szalonnát, meggyet, barackot ettünk.

1943. július 13. kedd. Reggel fél 7-kor keltem. Karcsi bácsi szolgálatban volt, Rózsika néni pedig Babával elment a reggeli; vonattal Vezsenyre tojásért. Kávét reggeliztem. Karcsi bácsi hazaérkezett, utána farigcsált, gyalult, én pedig olvastam. Tegnapról maradt zöldbablevest, csirkepaprikást, süteményt és meggyet ebédeltünk. Ebéd után naplót írtam, majd elmentem a Verseghy Gimnázium előtti játszótérre. Ott egy darabig hintáztam, majd elmentem a ligetbe. Láttam a Szapáry-szobrot, a Tisza Szállót és az evangélikus templomot. Aztán átmentem a Tisza-hídon és az ártéren lévő "százlábú" hídon. Az alatt nincs víz, csak akkor, ha a Tisza kiönt. A híd arra szolgál, hogy a járművek tudjanak közlekedni kiöntés idején is. Túlzás százlábúnak nevezni, mert én megszámoltam: csak huszonhat lába van, tehát még félszáz sincs! Hat órakor elmentem a templomba a Szent Antal litániára. Nagyon szép volt, a végén áldást adtak az Oltáriszentséggel. Mikor visszafelé jöttem, megeredt az eső, szerencse, hogy közel van a ház a templomhoz, különben leáztam volna. Zöldbablevest és szalonnát vacsoráztunk. Ki akartunk menni az állomáshoz Rózsika néniék elé, ha az eső nem esett volna. Így aztán csak Karcsi bácsi ment ki, én meg lefeküdtem. Nem is emlékszem, mikor jöttek haza.

1943. július 14. szerda. Rózsika néni tejért ment, Karcsi bácsi pedig szolgálatba. Kávét reggeliztem. Délben ebédet vittünk Karcsi bácsinak: zöldbablevest, sült krumplit, sült kolbászt. Ebéd után kicsit lefeküdtünk. Éppen aludtunk volna, mikor zörget a piktor inas. Nem várt meg bennünket, hanem felállt a kerítésre, levette a kulcsot és kinyitotta a kaput. Rózsika néni felkelt, és jól leszidta az inast, hogy ilyet mert csinálni. Később kiküldtek Karcsi bácsihoz görbeszögért, majd megbíztak, hogy vegyek krumplit a boltban. Vettem 5 kg-ot, aztán megvacsoráztunk zöldbablevest és sült krumplit.

1943. július 15. csütörtök. Jöttek a szobafestők és kezdték a munkát. Szalonnát, barackot reggeliztünk, utána elmentem a postára befizetni a pénzt a befőzési cukor-csekkre. Zöldbabot pucoltam, aztán néztem a szobafestést. Ebédre tésztaleves, zöldbabfőzelék, vacsorára zöldbabfőzelék, rántotta és sült alma volt.

1943. július 16. péntek. A szobafestők szépen haladnak. Krumplilevest, frissen sült kuglófot, meggyet, körtét, barackot ebédeltünk. Mindenkinek egy egész kuglóf jutott, én is megettem a részem. Nagyon jóllaktunk. Délután elmentem forrásvízért a Tisza Szállóhoz, mert nem szeretem azt a vizet, ami a csapból jön. A 70 fokos forrásvíz majdnem megégette a kezem. Útközben megnéztem a Városi Színház épületét. Este krumplilevest és bundás kenyeret kaptunk vacsorára.

1943. július 17. szombat. Kávét reggeliztem, aztán elmentem a pékhez kenyérért. Karcsi bácsinak is vittem kenyeret a szivattyúházhoz. Délben Baba kihozta az ebédet: tésztalevest, töpörtőt, kuglófot, barackot, körtét. Hármasban ebédeltünk. A délután naplóírással, meg egy kis sétával telt. Szalonnát vacsoráztunk.

1943. július 18. vasárnap. A szalonna-reggeli után elmentem a nagytemplomba. Délben becsinált leves volt, aztán paprikás hús makarónival és vörösbor egy picike pohárral. Délután elmentem a parkba a cirkuszhoz. Csodálatosképpen pont az a cirkusz van itt, ami nálunk volt a múltkor Kunszentmártonban. Felszerelték a nagy hangszórókat és a sergőt is. Vacsorára szalonnát ettünk. Lefeküdtem, nagyon jót aludtam.

1943. július 19. hétfő. Kávét reggeliztem. Utána elmentem a postára, vettem egy lapot. Megírtam haza, aztán bedobtam a postaládába. Délben krumplilevest, kuglófot ebédeltünk (megint egy egész kuglóf jutott mindenkinek). Meggyet, körtét, barackot ettünk rá. Este Rózsika néni lángost sütött, amit ők "zsírbasült tyúk" néven emlegetnek tréfásan.

1943. július 20. kedd. Reggeli: zsíros kenyér, körte, barack. Délelőtt kivittem Karcsi bácsihoz az edényeket befoltozni (mert kilyukadtak). Bablevest és meggyszószt ebédeltünk. Búcsúzóul sétálni mentem, még egyszer megnéztem a szegényházi templomot a mellette lévő lurdi barlanggal, azután a várat és a vártemplomot, majd elmentem a nagytemplomba a Szent Antal litániára. Este rántotta és meggyszósz került az asztalra. Vacsora után Karcsi bácsival és Babával kimentünk a cirkuszhoz. Egy darabig nézgelődtünk, aztán hazamentünk.

1943. július 21. szerda. Reggel ünneplőbe öltöztem. Belepakoltam a táskába a ruháimat. Mézes kenyeret és körtét reggeliztem. Zöldbableves és lekváros gombóc volt az ebéd. A délutáni vonattal hazautaztam.

A teljesség kedvéért még néhány mondat a szolnoki képeslapokra írt beszámolókból:

1943. július 9. Kedves Szüleim! Ne tessenek haragudni, hogy ilyen soká írok, de itt olyan sok látnivaló van, hogy egész nap nézgelődnék. Nagyon megérte, hogy eljöttem tanulmányozni ezt a szép várost. Amit láttam, nem írom le, mert az nem férne erre a kis lapra. Leírtam mindent a naplóba, majd meg tetszenek látni...

1943. július 12. ... A csomagot megkaptunk még 9-én. Nagyon megörültünk neki. Remekül érzem magam, mindennap sétálok sokat, alig győzöm az élményeket leírni a naplóba. Magam járom a várost, és mégis odatalálok mindenhova. Ezeket az épületeket és tájakat, amelyek e lapon vannak, mind láttam és összebarangoltam...

1943. július 19. Ne tessenek haragudni, hogy szombaton nem mentem haza. Úgy terveztük, hogy szerdán a délutáni vonattal megyek. Most festették a szobákat és a padlókat, valamit én is segítettem. Remélem, a cséplés nem lesz meg addig, míg haza nem megyek? ... Szerdán, 21-én a délutáni vonattal érkezem.