Gyomai György

FELFELÉ A TISZÁN

[Nyári utazás a Megyer hajóval]

(Szolnok és Vidéke, XXIV/63. 1942. aug. 8. p. 3.)


A Megyer helyes kis hajó. A hajó társadalmában olyan,,mint a nők világában a tizenhét éves, tisztaarcú, erős süldőlány. A ruhája patyolatfehér. Teste karcsú. Minden délben ott áll az újonnan épült hajóállomás épülete alatt a sárga vízen és várja a látogatókat.

Fél kettő felé jár az idő. A hőség akkora, hogy majdnem beleszédül mindenki a vízbe. A hajóállomásnál tömegek állnak. Váltják a jegyeket. Aztán siet mindenki a hajóra, hátha ott hűvösebb van. A padlónál hajósok szedik el a jegyet. Mindenki elhelyezkedik. De a forróság itt is olyan, hogy csaknem kábít.

A hajó Délibáb néven az 1960-as években, a szolnoki hajóállomásnál
Gyűjtemény: Incze László - hajoregiszter.hu
(A hajót 1934-ben építették. 1938-ban kapta a Megyer nevet. 1944 őszén elsüllyedt a Tiszán. A következő évben történt kiemelése utáni új neve: Délibáb. Az 1980-as évek elején „végleg” elsüllyedt a kiskörei téli kikötőben.)

Végigsétálunk a ragyogó tiszta hajón. Elől kis terem, asztalokkal, padokkal, népekkel. A hajótest közepén a gépterem. Jobbról, balról a fedélzet. Hátul ismét terem. A kémény fölött a kormányos tornya, ahonnan a hajót irányítja. Míg nézgelődünk, megtelik a hajó. Aztán kürtszó hasít a csendbe. Dohogni kezdenek a motorok. Hátra farolunk. S egy perc múlva már ott vagyunk a Tisza közepén és haladunk fölfelé a sima, tiszta vízen.

Elmaradnak a strandok bódéi. Elballag mellettünk a város, a híd, a Vártemplom s már a potyastrand közönsége integet ránk. A csónakosok mind búcsút intenek szintén. Az úszók a hajó hullámaira úsznak, hogy egy kicsit hintázzanak. Aztán egyedül marad a nagy víz és a kis hajó, csak a motor duruzsolása zsong bele a nyári délutánba.

Kiülünk a hajó tetejére, a zászlórúd mellé. Gyönyörködünk a Tisza menti táj szépségében. Mérgeszöld füzesek vannak a két parton. Köztük szedresek, nádasok. Máshol ezüstnyárfák csillognak. Néhol a part lassan lejt, finom homokos. Máshol olyan meredek, mintha borotvával hasították volna le. És rengeteg a partokon a tutaj. Gyönyörű, picurka hajó halad el most mellettük. Az egész akkora, hogy pár ember belefér. És ez a csöpp, élénkszínű hajó egy akkora behemót uszályt — homokkal rakottat — vontat maga után, mint egy fél falu. A két hajó komolyan üdvözli egymást. Integetések történtek innen-onnan is. Aztán eltávolodnak a találkozók. S újra csak a szellő botorkál a vizek fölött álmosan. A part egyre változatosabb. Egyhangúságnak nyoma sincs. Itt egy fürdő gulya, amott a vízben fekvő konda, egy helyen gólyatársaság bandázik féllábon. A szomjas lovak, csikók nyargalva mennek le a parton a vízbe. Amott emberek, asszonyok, gyerekek látszanak. Ladikok mozognak. Falu közeledik.

A hajó tülköl, a gép dohogása halkabb lesz. Odakanyarodunk a tiszapüspöki hajóállomáshoz, mely mindössze néhány deszkából és összevasalt gerendából készült alkotmány. Még a község neve sincs kiírva. De annyi baj legyen. Mindenki tudja, hogy nem Szegeden járunk. A hajó lassan odaballag a kikötőhöz. Egy hajós ügyesen kötelet dob ki. Odahúzatja a vízi járművet pontosan, hogy ki lehessen szállni. Aztán megindulnak a népek a kosarakkal, batyukkal kifelé. Mert utas aztán van ám hetipiaci napokon annyi, hogy a kis hajó hasa tele van. Szolnok, a megye szíve, onnan lüktet szerte a vér, az élet, a ritmus az egész megyébe: ilyenkor látszik valójában.

Tülökszó, csengetés, integetés, kiabálás, a Megyer újra elindul. Hosszú fodor mutatja az útját a vízen. Most nem a víz közepén halad, hanem a bal parton, nyilván itt mélyebb a víz. Az ármentesítő társulat munkája is látszik, hol az egyik, hol a másik parton. Itt terméskövek várnak építésre. Amott a töltést javítják, mérik. Egy helyen mérnök dolgozik napszámosokkal. Egyenesítik a partot. Sok helyen a vízben iszapfogó kőgátak állanak, hogy ezen az oldalon rakódjék le a sok iszap. Ugyanilyen iszapfogók vannak leszúrva gallyakból is, de ezek nem váltak annyira be.

A hajó Szolnokon, az 1970. évi árvíz idején
Gyűjtemény: IHF - Szerkesztő: Kádár Zoltán - hajoregiszter.hu

Közben a Megyer egyre halad és a meleg is egyre tart. Kétoldalt egyre tartanak a fák, bokrok, tarlók, kukoricatáblák, akácerdők. Sétálunk a hajón, és arra jutunk, hogy a tiszai hajók a világ legolcsóbb járművei. Szolnoktól Tiszaroffig egy pengő húsz fillérért visz egy személyt. Ugyanezért az útért az autóbusz négy pengő ötvenet kér. Meg is nyomják úgy Püspöki, Nagykörű, Kőtelek, Tiszabő, Roff, Bura lakói a Megyert, hogy sokszor mozogni is alig lehet rajta.

Halad a hajó, dohog a motor. Egyre feljebb haladunk. A gépházból olajszag árad. Nyersolajmotorok dolgoznak lent. A gépész izzadt homlokát törölgeti. A kormányos előre néz, és a kormánykereket csavargatja jobbra, balra. Mellette a kapitány újságot olvas. Olvasnak a népek is a hajó helyiségében. Egy asszony az urának ujjairól ollóval vágja a körmöt. Sokan sárgadinnyét esznek. A magokat, a hajat belevágják a vízbe és gyönyörködnek, hogy a halak hogyan kapkodnak utána. Itt egy koldusasszony mellől húzódnak el. Amott egy nagyságos asszonyt bámulnak, aki már az ötödik cigarettát szívja. Vén paraszt ül a hajó tetején. Pipázik. Olyan ázsiai nyugalommal sercintget a vízbe, hogy akaratlanul is azok az ősök jutnak eszünkbe, akik itt hallgattak és köpködtek a vízbe századokkal ezelőtt, mikor még annyi volt a Tiszában a hal, mint a homok.

Mikor komphoz érünk, leeresztik a révészek a drótkötelet a vízbe. Aztán felhúzzák. Így haladunk csendesen, rendesen, ájtatosan felfelé a Tiszán, bele az alkonyodásba. Telnek az órák. Maradoznak a faluk fehér, kis tornyai. Néhányszor kikötünk. A nép lassan fogy a hajón.

A meleget is elhagyjuk. Tiszta szél bodrozza a vizet és hűsíti a homlokokat.

A Nap mérge egyre gyöngébb. Közeledik az alkony a füzeseken túl. A Megyer egyre halad. Túrja a habos vizet. Nagy hullámokat ver. A málházó összeszámlálja a fedélzeten a ládákat, csomagokat, szóval a teherárut. Mert a Megyer mindent visz. Még kukoricamorzsoló gépet is, meg ládákkal a sört.

Mikor a sört meglátják a népek, mindenki felsóhajt. De kár hogy nincs a hajón büfé. Milyen jól esett volna egy pohár hideg sör ebben a kánikulában!

A Délibáb Tiszaroffon (képeslap részlete) - kepeslaptar.vfmk.hu

Ebben van is valami igazság. Mert ha a Megyeren lenne büfé, legszebb nyári kirándulás lenne rajta egy délutáni hajózás fel a végállomásig és reggel fél nyolcra vissza. Mindez alig kerülne pár krajcárba. De a szolnokiak még nem fedezték fel a Tisza melléki falvak szépségeit és a Megyert. Idegen helyekre utaznak a legszebb magyar víz mellől is nyaralni. Pedig a hajóútnál szebb nincs. A zsúfolt vonaton való rohanás a hajózással egy héten sem említhető.

Búgás. Új állomás közeledik. Megállunk. Kikötik a hajót. A pipás öreg paraszt lép ki elsőnek.
— Adja vissza a jegyet! — nyújtja felé markát a hajós.
— Maga meg adja vissza a pénzt! — kiáltja az öreg.
Mindenki nevet. A parton állók figyelik, megérkezett-e akit vártak. Ölelkezések, cuppanós csókolózások történnek. Mi is elbúcsúzunk a Megyertől, a szép, kis hajótól. S az alkony hűvösében elindulunk a csendesen szunyókáló falu nádkalapos házai felé.


Kezdőlap
Vendégoldal