[...] 1869. december 14-én született Tallóson, Pozsony megyében. Reáliskolai tanulmányait Budán végezte, majd ezután a mintarajztanodába került. Már ott feltűnik biztos rajzával. Később kijár festegetni a szabad természetbe az akkori magyar tájképfestők nestoraival: Molnár Józseffel és Brocky Sándorral, kik nagy irányító hatással voltak rá. 1889 márciusában ismerkedik meg a ma élő két legmagyarabb nagy tájképfestővel, Olgyay Ferenccel és Szlányi Lajossal. Céljaik, gondolataik, a művészetről vallott felfogásaik s tudásuk annyira egy, hogy azóta mindig velük dolgozik. Kijárnak festeni Pest környékére, s Rákosra, majd később a Balaton mellé, azután a Csallóközbe.

Reáterelődött a kiválóan műértő magyar mecenás: gróf Andrássy Géza figyelme, ki őt nagyon megszereti, s nagyobb ösztöndíjjal látja el, hogy Münchenben és Párisban folytassa tanulmányait. Andrássy pártfogása aztán keresztül kíséri őt egész életén. A pártfogóból csakhamar rajongó tisztelő és a Mihalik művészetének hasonlóan finom lelkű megértője és becsülője válik.

1891-ben állít ki először a műcsarnokban. Első képe közbámulatot kelt. Dolgozik szorgalmasan tovább. Szlányival és Olgyayval Pesten a Szűz utcában közös műtermet bérelnek, s e pillanattól kezdve e három jóbarát egymást emeli világhírű művésszé, anélkül azonban, hogy bármelyikük is csökkentené a saját egyéniségét.

Fő sikereit Mihalik az 1895–98-iki kiállításon éri el. — Ekkor az összes sajtókritika és a műértő közönség már tisztelettel hajtja meg zászlaját Mihalik, Olgyay és Szlányi előtt. Együtt állítottak ki. A műértők meglátják bennük a magyar modern tájképfestés első apostolait. Külön cikkek, tanulmányok jelennek meg róluk.

Mihalikot is egymás után érik a kitüntetések. — 1896-ban elismerő oklevél, Münchenben a nemzetközi kiállításon kis aranyérem (eddig csak négy magyar művész kapta meg!), Párizsban rendezője az 1900-iki világkiállítás magyar művészi csoportjának, több évig tagja a műcsarnoki zsűrinek. Majd megkapja a Ráth-díjat, a 4200 koronás Andrássy-díjat, képeit sűrűn vásárolja az állandóan kiállítva tartja a Szépművészeti Múzeum. — Egyik legjobb képét a főváros veszi meg, több képét pedig a király. A tavalyi müncheni és velencei nemzetközi kiállítások alkalmából a legelőkelőbb külföldi szaklapok mint a magyar tájképfestők legpregnánsabb tehetségét ünneplik. — A Feszty-féle körkép tájképes részét részint ő maga festi, részint dirigálja.

1902-ben került ide közénk Szolnokra — azóta alig egy hónapnyi megszakítással itt élt. — Innen rendezi 1907-ben nagysikerű kollektív kiállítását, mely osztatlan sikert hozott neki. — Művészetének elismerése ekkor állt delelő pontján. — Szorgalmasan részt vett minden szolnoki kiállításon s különösen az 1908-ikin aratott babérokat, mikoris a műértők és kritika egyhangúlag az ő képeit minősítette a legjobbaknak.

Képeinek legjava részint a király, a Szépművészeti Múzeum és egyes műbarátok birtokában van, így pl. Andrássy Géza és Gyula, gróf Batthyány Lajos, Kohner Adolf, Majovszky Pálnál. — Most kiállításon két nagyobb műve van, egyik Berlinben a Grosse Jubileuma Ausstellungon, a másik Velencében.

Június 16-án d. u. fél háromkor halt meg másfélnapi kínos szenvedés után, melyet csak némileg enyhített igaz barátainak önfeláldozó, mindenre kész, percig meg nem szűnő ápolása. — Halála pillanatában Olgyayné, Olgyay és e sorok írója állt megtörten ágya mellett. — A város díszsírhellyel tisztelte meg.

A szolnoki kolóniának alapítása óta törzstagja, buzgó, lelkes híve volt. S most már végleg Szolnoké, míg művészetét az egész világra hagyta. Gyászolja őt a magyar művészet, de legjobban siratja a művésztelep és azok a barátai, kiket ő életében magához felemelt.

Ligeti Miklós Mihalik-portréjának avatása a Művésztelepen, 1913. május 25-én. (Az Érdekes Újság; Új Idők)