Brassai Károly


A szolnoki Szent Ferenc-rendi plébániatemplom Szent Antal-oltára

("Egy szép iparművészeti darab" címmel közölte a
Katholikus Élet, II/14. 1925. július 15., p. 219–220.)


Azt hiszem, nem teljesítek fölösleges munkát, ha most egy kis leírással tájékoztatom, illetőleg felhívom a nagyközönség figyelmét egy értékes és stílszerű művészeti darabra. Ez a szolnoki szentferencrendi templomban található szent Antal oltára, mely a főhajó jobb oldalán a szószék mellett helyezkedik el az ablak mélyedésében.

Ezen oltár nagy értéke iparművészeti munkájában, csinosságában, összeállításában és eredeti színeiben rejlik, nem abban, hogy az olyan régi volna. Szóval nem a régiség adja meg értékét.

Az oszloplábak alatti része teljesen rendes kiképzésű és nem mutat eltérést az e stílben levő oltárok alsó részétől, hacsak nem említem fel dekorációs díszítését, mivel itt a rokokó stíl szeszélyes volta még nagyon is indokoltnak mondható, mert minden egyes díszítési elem fedi ott levő elhelyezését és célszerűségét.

Az oszloplábak alatti négyszögű tartókő rendszeresen van elhelyezve, és szépen nyugszanak rajta az oszloplábak, amelyek kettős korong-képződéssel bírnak és vastagon aranyozottak épp úgy, mint az oszlop láb alatti dekoratív díszítések kiemelkedő részei.

Ezen oszlopláb utáni részén érdekesen van kiképezve egy harmad magasságig az oszloptörzs, mely kiálló pálcika alakú egyöntetű díszítéssel bír, és itt, ahol egy hatodnyi részében legvastagabb az oszloptörzs, mely nagyon szépen érvényesül. Ezen kidomborodó díszítések fölött egy érdekes elliptikus kimetszésű aranyozott díszítés van az oszlopon, mely a csiszolt és fényezett oszlop sima részét nagyon ügyesen tagozza. Nemcsak ezen a négy zöldes színű oszlopon található ezen leírt díszítés, hanem a mögötte álló vörös színezésű pilléreken is, melyek teljes symmetriával simulnak a szép zöld oszlopokhoz. Az oszlopfő korinthusi rendszerű beosztáson alapul, melyre e stíl szeszélyes formájú díszítései vannak alkalmazva, de oly módon, hogy a szemlélőre nagyon kellemes benyomást gyakorol nemcsak szép aranyozásával és domborművével, hanem a fény és árnyék képződésével is. Ilyen szépen aranyozni manapság ritkán szoktak az iparosok, mert fáradságos, körülményes munka, de az iparművészek közül egyesek ezt mai napon is így cselekszik, így pld. itt nálunk Szolnokon Urbán János aranyozó. A baloldalon lévő két oszlop között van szent István diakónus megható szobra, aki megkövezésének jelét, a köveket tartja bal kezében, és arca a megdicsőülést ábrázolja. A másik oldalon van szent Lőrinc diakónus szintén teljes ornátusban bemutatva, de ennek arca nem sikerült, mert nem adja vissza azt a nyugodtságot, melyet eleven megsütése alkalmával is tanúsított. A négy oszlop közt van elhelyezve a »szent Antal« című kép, mely elég jó festménynek mondható, csupán a sok gyertyafüst-korom lepte be és ezért kevés látható belőle, de kellő tisztítás után ismét visszanyeri kellemes színhatását.

Ezen kép keretdíszítése is talál az oszlopok stb. díszítéseivel.

Itt nem mulaszthatom el megemlíteni a képkeret felső részén elhelyezett címert, mely azt mutatja, hogy kik voltak azok, akik hozzájárultak ezen oltár készítésének költségéhez: a szövés, fonás és varrás mesterségével foglalkozó egyének, mert ezt mutatja a rajta lévő olló és tilófa illetve pad, és fölötte a kendercsomó. (A szolnoki szabók és szűcsök céhe emeltette 1759-ben.) Az oszlopok fölötti gerendapárkány csinosan tagozott és piros meg zöld színnel bír. A zöld és piros szín mindenütt márvány utánzatot mutat.

Érdekes a két külső oszlop fölött elhelyezett csigatornyolású párnán térdelő két angyal a maga naiv és kedves arckifejezésével, de egyúttal a szívbeli jóságot ábrázoló lényüket adja vissza, akik szívük jóságát még a kézmozdulat által is elárulják.

Sajnos az egyik angyal vastagon aranyozott szárnya hiányzik, ami az idő viszontagságainak köszönhető.

A két belső oszlop fölött két kis örök égő mécset ábrázolt a művész, kellemes domborulatot adva az edénynek és kellően színezve, mert lángját vörös és bronzszínűnek tünteti fel.

Fel kell említenem még az oltár befejező stiláris alkotását, melynek közepén a szent Antal kép fölötti részben szintén egy festmény van: magyar szent Erzsébetet ábrázolja fején koronával és szép magyar népviseletű ruhában, amint a szegényeknek kenyeret osztogat.

Végül a legfelső részén egy sisak alakú forma zárja be az oltárt, melynek alsó részén két kis angyalfej helyezkedik el. Fölfelé tekintenek, és azt ábrázolják, hogy minden halandónak imádnia kell az egek nagy Urát: az Úr Istent.


Kezdőlap Vendégoldal