Almáriomok mélyén, régi könyvek lapjai között, vagy üveg alatt bekeretezve sok család otthonában őriznek az idők folyamán egyre fakuló papírpénzeket, amelyeknek értékét nem a reájuk nyomott összeg adja meg, hanem az emlék, a hozzájuk fűződő história. A Kossuth-bankók ezek a becsben tartott régi papirosok, amelyek gyakran még külön értéket is jelentenek azok számára, akik őrzik.
— Az apámtól maradt — magyarázzák az egyik családban.
— Magával vitte ezeket a pénzeket, amikor Törökországba menekült Világos után...

Máshol meg egész regények fűződnek a bankókhoz.


Egy-egy tipegő anyóka meséli, miközben bankóit az imakönyve közül szedegeti elő, mint valami szentséget:
— A boldogult férjemet elvitték az aradi várba, a fogságba, s mikor utoljára megölelt, a fülembe súgta, hogy a kertben, a nagy diófa alatt elásott szekrénykéről ne feledkezzem meg soha. Éjszaka ástam ki a szekrényt. Egy zászló selyem volt benne és ezek a bankók. A derekam köré csavartam a selymet és benne hordtam a bankókat... Harmadnap házkutatást tartottak nálunk, és a durva katonák a rajtam lévő ruhát is át akarták vizsgálni. Halálra rémülten álltam ott, de a házkutatást vezető fiatal német tiszt közbelépett. Nem engedte, hogy hozzám érjenek a katonák. Szép, fiatal asszony voltam akkor. Talán azért volt udvarias a tiszt... Néhányszor el is sétálgatott az ablakom alatt, a következő napokon. Hiába sétált, mert az én szívem, ott a selyemszövet alatt, csak az uramért dobogott. Négy év múlva engedték haza s amikor sírva öleltem át, előhúztam a zászlódarabot és ezeket a pénzeket... A legszebb napunk volt ez...

Ilyen történetek ébrednek a régi bankók körül.

Ilyenféle históriája van annak a kis gyűjteménynek is, amelyet Zombory Lajos ismert állatfestő, a szolnoki művésztelep vezetője őriz otthonában. Üvegben tartja a bankókat, s minden drága kazettánál ez a legstilszerűbb, a legbecsesebb helye az ő Kossuth-pénzeinek. A nagyapja, Zombory János a szabadságharc egyik hős katonája két üvegbe rejtette el a bankókat, mikor beborult Magyarországnak és úgy ásta el a földbe, hogy az osztrák hatalom vizslaszemü spiclijei rájuk ne akadjanak. Esztendőkön át őrizte a föld titkát, amíg azután felásták.


Napfényre kerültek a drága üvegek, amelyek közül egyet Zombory Lajos, a kegyeletes unoka a szegedi múzeumnak ajándékozott. Tekercsbe göngyölve vannak a bankók az üvegbe szorítva, s az üveg száját még ma is az egykori honvéd pecsétje zárja le. A másik bankósüveget a művész otthon őrzi.

A nagy emlékek becsén kívül külön numizmatikai értékük is van a Kossuth-bankóknak, amelyek között ritka példányok is találhatók. Nagyon sokat ér például a tízforintos kincstári utalvány, Kossuth Lajos országkormányzó és Szemere Bertalan miniszterelnök aláírásával, 1849. julius 1-i kelettel, Magyarország koronanélküli címerével ellátva. Ebből a papírpénzből csak két darab maradt meg: egyik a nemzeti múzeum tulajdonában van, a másik egy bécsi gyűjtőé. Ezek a bankók nem kerültek forgalomba, Aradon elégették az egész készletet.

Kétségbeesve nézték az emberek akkoriban azokat a máglyákat, amelyekben az elkobzott Kossuth-bankókat égette el az osztrák uralom. Meg volt a reménység, és esztendőkön át egyre ébren maradt, hogy Kossuth még egyszer hazajön Türr Pistával, aki, mint a nóta mondja: puskát hoz. Felszabadítja az országot, és a Kossuth-bankók újra pénzt érnek. Ez azonban nem következett be, s a szabadságharci pénzek egészen másfajta értékhez jutottak az idők folyamán.