Ezután először az 1849. március 5-iki szolnoki csatát megelőző bátor cselekedetéről van tudomásunk. Erről egy helyi lap későbbi cikkét idézzük: a „Szolnokon lévő német haderő kikémlelésére szülővárosa iránti szeretet vezette, mert azon hír volt elterjedve, hogy Szolnok, ha bevétele nem sikerülend, fel fog perzseltetni. De az átmenetel nagyon nyaktörő munka volt, mert Szanda felé sehol sem lehetett átmenni, a csónakok mind be voltak lakatolva, s a Tisza-parton mindenütt őrök valának felállítva. Fokorúnál próbált tehát átmenni. Kérésére a fokorúi tiszttartó egy nagy sütőteknőt és lapátot vitetett le a kocsisa által, de egy őr észrevette, s az úgynevezett platzról 3 német katona kocsin utánament, s ezek folytonos lövöldözése közt jutott a túlsó partra. A Tisza itt igen keskeny lévén, midőn a teknőből a túlsó partra lépett, egy golyó lábán találta, de nem veszélyesen. Törökszentmiklóson Vécseynek azonnal jelentést tett, aki futár által a Szolnokon létező német haderő mibenállásáról Damjanichot értesítette”.

Sárosi Gyula, az Arany Trombita című, a szabadságharcról szóló verses krónika írója a fegyverletétel után bujdosásra kényszerült. Egy évi vergődés után jutott el Tiszabábolnára, ahol Pájer Antal plébános, költőtárs látta vendégül. Néhány hét múlva Pájer tanácsára Gyöngyösre ment. Oda már Sorsich Júliával érkezett, aki bátyja irataival látta el. Sárosi Gyula így Sorsich Albert német és olasz nyelvmesterként viszonylagos nyugalomban élt „a Mátra kapujában”. A hatóság azonban két év múlva itt is a nyomára akadt, s egy kora reggeli órán csendőrök keresték lakásán. Sorsich Júlia ekkor az ablakon bujtatta ki az udvarra, s a költőnek sikerült elmenekülnie. Ezután az asszony előbb elégette a veszélyes kéziratokat, s csak utána engedte be a dörömbölő csendőröket, akik sokáig kutattak, majd magukkal vitték Júliát.

Szabadulásakor a következő igazolást kapta: „1854. február 27-én hozott, s márczius 23-án kihirdetett haditörvényszéki határozat folytán, hevesmegyei, szolnoki születésű varrónő, Saorsitz Júlia ellen felségárulás miatt folyamatba tett vizsgálat, tényálladék hiányában és bizonyítékok elégtelensége miatt beszüntettetik, ellenben ugyanannak egy politikai bűnös rejtegetése miatt, súlyosbítva forradalmi iratok és erre vonatkozó jegyzetek, s Kossuth-bankjegyek eltitkolása által az 1852. évi november 11-től szenvedett fogsága büntetésül betudatott és mai napon fogságból elbocsáttatott. Ezen okirat igazolásául kiadatott. A cs. kir. haditörvényszéktől. Pest, 1854. márt. 18. Bikó őrnagy hadbíró, Weheik őrnagy elnök.”

A papír másik oldalának szövege így szól: „Saorsitz Júlia részére Szolnokba vasúton leendő utazásra. Szolnoki születésű, s oda való illetőségű 25 éves kath. vallású, magyarul beszél csak, középtermetű, haja gesztenyeszínű, szemei barnák, arcza kerekded, himlőhelyes. A cs. kir. Budapesti rendőrigazgatóság. Pest, 1854. Müller.”

Egy néhány nappal előbbi keltezésű iratból* — melyben Madách Imrével egy névsorban szerepel — újabb információt kapunk: „… a forradalom idején a felségáruló Kossuth anyjának magánszolgálatában és spion hírében állt. … Illetékességi helyére, Szolnokra … kitoloncolandó. Rendőri felügyelet alá helyezendő, szigorú megfigyeléssel…”

1858-ban Pesten házasságot kötött Krimvald Antallal. Később — a még mindig érvényben lévő felügyelet elől menekülve — Romániába, az Al-Duna partján fekvő Turnu-Severinbe költöztek, ahol férje vendéglőt nyitott. A férfi azonban megbetegedett, majd meghalt, s özvegye elrománosodott magyarok gyermekeinek magyar nyelvre tanításával tengette életét.

1890-ben szülővárosában járt, s e szavakat mondta: „Hej uram! sokat szenvedtem én a hazáért, de amit tettem, nem jutalomért, hanem hazaszeretetből tettem és azért, hogy már öreg vagyok, ha még egyszer valaha csata lesz Szolnoknál, írja meg nekem az úr, hogy hazajöhessek, akkor még teszek egy bravúrt!”

Ez az utolsó hírünk róla.