Kósa Károly

Munkácsy Mihály Szolnokon

Az asztalosinasból világhírű festőművésszé lett Munkácsy Mihály alkotásai diadalutat járnak hazánkban. Az előző évtized során Budapesten, Debrecenben, Pécsett, Kaposváron, Szegeden, Békéscsabán, Miskolcon,  Szombathelyen csodálhatták meg az érdeklődők a Pákh Imre, Amerikában élő magángyűjtő által rendelkezésre bocsátott 27 Munkácsy-festményt, kiegészítve jónéhány, hazai gyűjteményben található festménnyel, grafikával és dokumentummal. Amikor ez a páratlan kollekció Szolnokra érkezett, sorra jelentek meg a híradások „Munkácsy Mihály Szolnokon” címmel, ám ezek csak a művekről szóltak. Arról nem tudósítottak, hogy a művész maga is járt egykor a „jászkun fővárosban”.

Köztudott, hogy Munkácson született 1844. február 20-án. Gyermekkorát Miskolcon, inaséveit Békéscsabán töltötte, a segédi bizonyítvány megszerzése után Aradra ment. Gyulán vette az első rajzórákat, majd Békéscsabán és Budapesten élt. 1868-ban festette az Ásító inast, 1869-ben az első világsikert hozó Siralomházat. Ekkortájt figyelt fel rá igazán a közönség, csak ezután ment szenzációszámba, ha ellátogatott valahová. 1871-től azonban Munkácsy már Párizsban élt s ritkán utazott hazájába. Végvári Lajos művészettörténész 1958-ban megjelent Munkácsy-monográfiájában külön fejezetet szentelt a művész utazásainak ismertetésére. Innen tudjuk, hogy 1873-ban a bécsi világkiállítás megtekintése után, majd 1874-ben svájci és észak-itáliai útja végeztével érkezett Budapestre, ahol a hazai művészet fejlődéséről tájékozódott. 1879-ben Milton című képének európai bemutató-körútja során járt Budapesten. 1882-ben feleségével töltött néhány napot fővárosunkban, majd Békésben a rokonoknál. Ezután 1886-ban tett rövid látogatást Magyarországon. Végvári Lajos említi, hogy 1890-ben Bécsbe utazott Munkácsy, hogy irányítsa a Kunsthistorisches Museum számára készített mennyezetkép elhelyezését, ám nem szól további útjáról, pedig a Jász-Nagykun-Szolnok című hetilap október 12-i száma hírt ad néhány perces szolnoki tartózkodásáról: a „világhírű festőművész, hazánkfia, nejével f. hó 5-én az aradi vértanúk emlékszobrához utaztában Szolnokon, a vasúti indóházban kiszállt. Közönségünk — Munkácsy keresztülutazásáról tudomást vévén — nagy számban jelent meg az indóházban, és a nagy művészt lelkesen megéljenezte. A bámulók között volt Pető Flórián jánoshidai földmívelő is, kinek báránybőr sipkája a nagy művésznek annyira megtetszett, hogy azt 3 forintért megvette. Munkácsy kíséretében tisztelői közül többen vele együtt utaztak le Aradra.” A hírhez hozzátesszük, hogy ekkor avatták Aradon a vértanúk emlékművét, s az ünnepségen Szolnok város és Jász-Nagykun Szolnok megye népes küldöttsége is részt vett.

1891-ben történt a következő, nagyobb szabású itthoni utazás, amikor a Honfoglalás című monumentális alkotásához gyűjtött arcokat, kosztümöket és tárgyakat. A Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok így harangozza be októberi érkezését: „A hírneves festőművész — mint a napilapok írják — az ősz folyamán vármegyénkbe készül. Ez idő szerint ugyanis a mester Magyarországon időzik, hogy az új országházi nagyfestményéhez tanulmányokat tegyen, s e célból a magyar típusok tanulmányozása végett a Jászságba és a Kunságba fog ellátogatni.” A következő lapszám már múlt időben említi a nyilvánvalóan lerövidített látogatást: „A nagy festőművész folyó hó 7-én a délutáni gyorsvonattal városunkba érkezett. A mester itt töltötte a délutánt és estét a Szolnokon időző festőművészek társaságában, s másnap utazott tovább Szentesre.” Hogy kikkel találkozott eme — jelenlegi ismereteink szerint — utolsó szolnoki tartózkodásakor, arról nincs konkrét ismeretünk. Azt azonban tudjuk, hogy számos tanítványa, illetve követője megfordult és alkotott itt akkoriban.

Következőként az 1894. évi látogatása tartatik számon, amikor Honfoglalás című alkotásának hazai bemutójára érkezett Budapestre. A 85 négyzetméteres festményen ábrázolt csaknem száz alak egyikének fején talán a jánoshidai földművestől vásárolt báránybőr sapkát láthatjuk.

Munkácsy utolsó hazalátogatása Ecce Homo című képének fővárosi bemutatója alkalmából történt, amikor részt vett a millenniumi ünnepségeken is. Ekkor azonban már súlyos beteg volt, s hosszú szenvedés után, 1900 májusának első napján adta vissza lelkét teremtőjének a németországi Endenich szanatóriumában.