Kósa Károly


EZREDÉVI EMLÉKMŰVEK


I. A hét országos emlékoszlop
A "nemzet kegyeletes érzületének és óhajának tett eleget" a magyar törvényhozás 1896-ban, amikor — Thaly Kálmán történész, országgyűlési képviselő indítványát egyhangúan elfogadva — a VIII. törvénycikkben "a honalapítás ezredik évfordulójának maradandó emlékkel való megörökítése céljából elhatározta, hogy ... az ország hét különböző pontján ... emlékoszlopot állít". A javaslattevő által kidolgozott idea szerint a honfoglaló vezérek számának megfelelően hét oszlopot emeltek. Ebből négy (Dévény, Munkács, Brassó, Zimony) az égtájaknak megfelelően kijelölte és őrizte az ezeréves határokat, hármat pedig az akkori ország belső területén építettek fel (Nyitra, Pannonhalma, Pusztaszer).
 
A Kis-Kárpátok dél-nyugati nyúlványának a Duna fölé tornyosuló 220 méter magas szirtjén, a lerombolt Dévény vára helyén 24 méteres emlékművet állítottak. Ez egy 6 méter átmérőjű, nyolcszögletű alépítményből, gazdagon díszített korinthoszi oszlopból és az ország határa fölött őrködő Árpád-korabeli harcos bronzszobrából állt. A jobbjában leeresztett görbe magyar kardot tartó, balját a földre állított, Magyarország címerével díszített pajzson nyugtató vitéz — Jankovits Gyula szobrászművész alkotása — a békés, de hazáját megvédeni kész katonát sugallta az ország nyugati "kapu"-jánál, Pozsony közelében.

A dévényi szobor hasonmása vigyázta a keleti kaput egy 8 méter magas, díszes kőkoszorú által övezett alapra helyezett 10 méteres dór oszlop tetején. A Brassó városa fölé magasodó Cenk-hegy csúcsán (760 méter) emelt alkotást minden irányból jól láthatták. (Ugyanitt terpeszkedett az 1848–49-es szabadságharc utáni években az osztrákok által készíttetett, győzelmi jelvények fölött fekvő vasoroszlán, melynek talapzatára a következő feliratot vésték: "Austria cum Russia unita, — Rebellio devicta", vagyis "Az egyesült Ausztria és Oroszország a lázadást leverte".)

Az északi és a déli határra szintén egyforma, turulos oromdíszű emléket állítottak. Munkácson a Beszkidek felől repülő turul azt jelképezte, miként ereszkedtek le a honfoglalók a vereckei szorosból. (A hagyomány szerint Árpád és népe itt tartotta első pihenőjét.) Zimonynál az Atilla, illetve Árpád kardját csőrében tartó madár jelezte, hogy a Száván inneni országot még akkor is az ő leszármazottaik birtokolták.

A vereckei szoros és a város felől egyaránt szembetűnt a munkácsi emlékmű, mely a várhegy ormán, Zrínyi Ilona bástyafokán épült, s négyzet alapú, bástyaszerű építmény közepéből felmagasló egyszerű oszlopra telepedett a turul.

A vártoronyhoz hasonlító, 37 méter magasságú zimonyi emlék a legpompázatosabb valamennyi közül. A négyszög alakú alapról felmagasodó hármas torony legnagyobbikán állt a vörösrézből készült turulmadár 4,5 méterre feszített szárnyakkal, csőrében a villogó aranykarddal. A két kisebb torony közötti párkányon az ülő Hungária kőszobra volt, jobbján-balján egy-egy kőoroszlánnal. Az épület falfelületét zománcozott tégla borította, rajta színdús majolika címerpajzsokkal, kovácsoltvas díszítéssel.

A Nyitra folyó völgye fölé ívelő 587 méter magas Zobor-hegy csúcsára emelték a henger alakú talapzatból 22 méterre felnyúló gránit sugárgúlát, derekán egy-egy felröppenni készülő turullal, Kallós Ede plasztikáival. A minden irányból szembetűnő alkotás a honfoglalás egyik utolsó csatájára emlékeztetett, melyben a Huba, Szovárd és Kadocsa által vezetett magyar csapatok legyőzték Zobor vezért.

"Árpád vezér meg nemesei Szent Márton hegye tövében ütöttek tábort... majd mikor a hegyre felhágtak, Pannónia földjének szépségét látva igen megörültek" — olvasható Anonymus krónikájában. Eme esemény emlékére emelték a hegyen, a mai Pannonhalmán a kápolnához hasonló, zárt kupolacsarnokot, mely Szepessy Sándor alkotását, a vörösrézből készült, 3,2 méter átmérőjű Szent Korona-másolatot tartja. Az épület főhomlokzatát faragott oszlopokon álló timpanon alkotja.

Mindenhol magas bérceken, vagy várfokon hirdették a honfoglalók dicsőségét. Pusztaszer az egyetlen, hol az Alföld síkjára építkeztek. "Azon a helyen a vezér és nemesei megállapíták az ország minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is... A vezér, vele jött nemeseinek különböző helységeket adományoza összes lakosukkal együtt. És azon helyet, hol mindezeket elrendezték volna, a magyarok tulajdon nyelvökön Szer-nek nevezték, mivelhogy ott vették szerbe az ország minden dolgát" — írja a névtelen jegyző. A 20,5 méter magas építmény lépcsőzetes alapzaton álló, hat oszloppal övezett kis csarnok, melyet faragott kőből rakott lépcsőzetes gúla fed. A csúcsán ülő Árpád fejedelem — Kallós Ede szobra — jobb kezét kardja markolatán nyugtatja: "mintegy pihen a nagy küzdelem után, mely e szép országot, Atilla örökét birtokába juttatta". Az oszlopok felett, a párkányzat szélén kőoroszlánok ülnek.

Valamennyi emlékmű tervezője Berczik Gyula építész, s ő volt az építkezések művezetője is. Mindegyikre rávésték az ország címerét, s két évszámot: 896–1896. Az alapkőletételre, illetve az átadásra mindenhol fényes ünnepség keretében került sor. 1896-ra azonban csak a dévényi, brassói és a zimonyi oszlop készült el teljesen.

A törvény által előírt 7 emlékoszlopon, illetve a budapesti Hősök terén csak 1929-ben befejezett emlékművön kívül számos emléket állítottak még az ország különböző pontjain, melyek építését általában egy-egy település, vagy megye kezdeményezte és finanszírozta. Ezek közé tartozik a Tata fölött szárnyaló Turul, a Latorca völgyének Alsóverecke alatti legszűkebb pontján lévő természetes kőoszlop oldalába helyezett érctábla, a Vereckei hágó legmagasabb pontján felállított obeliszk, vagy pl. a tiszafüredi és a kőröstetétleni emlékoszlop.

A trianon által elszakított területeken lévő monumentumok nyomtalanul eltűntek, vagy pusztán a romjaik utalnak rájuk. Mára csak a Belgrád külvárosának számító Zimonyban lévő Hunyadi-mauzóleummá nyilvánított romos, elhanyagolt állapotú emlékmű maradt fenn, s a munkácsi emléket állították vissza 2008-ban. A mai Magyarország területén állók általában jó állapotban érték meg napjainkat.
Dévény
Brassó
Munkács
Zimony
Zobor-hegy
Pannonhalma
Pusztaszer

II. A tiszafüredi obeliszk
Tariczky Endre tiszafüredi plébános, a Tiszafüredvidéki Múzeum Egylet elnöke már 1891-ben felvetette, hogy a tiszavidéken járt Tass és Szabolcs emlékét örökítsék meg emlékoszloppal, tekintettel arra, hogy a "honfoglaló vezérek szabolcs-szatmár-bihar-póhalmi tiszántúli hadjárata szerezte meg Árpád országának tiszántúli részét", s ez a hadjárat a Tiszafüred-vidéki táborozással és révátkeléssel végződött.

Az oszlop jövendőbeli helye azonban sokáig kérdéses maradt. Először a dorogmai rév környékére gondolt Tariczky, hiszen a vezérek itt vezették át honfoglaló seregeiket a Tiszán, hogy "a Szerencstől lefelé törekvő Árpád fővezér seregéhez csatlakozzanak". Fel lehet állítani "az ohati puszta innenső részén, hol Szabolcs vezér táborának szárnya feküdt, őrizve az egyek dorogmai átjárást Hohat, kun vezér parancsnoksága alatt... Fel lehet Egyeken, Egyekorr ormán... Fel lehet állítani a Szabolcs vezér Csák fiáról elnevezett Csák-halomnál, hol a vezéri sátor, a főhadiszállás állott".

Szóba került a másik tiszafüred-környéki rév is: "Fel lehet állítani akár Tiszaörvényen, e kis falu határában, a Taskóhát volt halmán, hol Tas honfoglaló vezér sátora és főhadiszállása volt, tábora pedig körülötte elterülve feküdt, őrizve a révátjárást".

Végül a fenti helyek központjában, Tiszafüreden történő felállítás mellett döntöttek, figyelembe véve azt is, hogy "az 1849. év tavaszán innen indult meg a hadsereg hatvani, bicskei, isaszegi, nagysarlói, váci és komáromi diadalmas útjára..."

A Heves vármegye Közigazgatási Bizottsága által felajánlott 500 forinttal indult az adakozás. (Tiszafüred és környéke akkor Heves megye része volt.) A Jász-Nagykun-Szolnok megyei nagykun városok pl. 300 forintot gyűjtöttek össze.

Az oszlop elkészítésével Gerenday Béla akadémiai szobrászt bízták meg. A párizsi Concorde-téren lévő "egyptusi oszlop" mintájára tervezett 12 méter magas, sóskúti kőből faragott oszlop négy oldalára csiszolt carrarai márvány táblát illesztettek. Az ünnepélyes felavatásra 1896. szeptember 12-én került sor az új városházával — melyben a könyvtár és a múzeum is helyet kapott —, valamint Kiss Pál 1848-as honvédtábornok síremlékével együtt.

Az ünnepség — melynek résztvevői között volt Zsilinszky Mihály államtitkár, valamint Herman Ottó és neje is — az új városházán kezdődött, ahol Kovács György városi főbíró felolvasta Széll Kálmánnak, a Millenniumi Országos Bizottság elnökének levelét. Beszédet mondott Borsos Flóris főjegyző és Tariczky Endre, majd Kovács György főbíró bezárta a díszközgyűlést.

Tiszafüred, millenniumi emlékoszlop. Fotó: Kósa Károly, 2006.09.29. Tiszafüred, millenniumi emlékoszlop. Fotó: Kósa Károly, 2006.09.29.

Ezután a Kossuth térre indultak, ahol a tiszafüredi származású költő, Lipcsey Ádám emlékbeszéde után lehullt a lepel az obeliszkről. Tariczky Endre hálaadó beszédét követően Milesz Béla — a Régészeti Egylet titkára — helyezte el a szobor talapzatánál lévő mélyedésbe a vidék emlékezetes helyeiről (Debrecen, Karcag, Tiszadorogma, Egyek, Tiszacsege, Kunmadaras, Tiszaörvény, Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre) és az 1849. évi tavaszi hadjárat győztes csatáinak színhelyéről küldött földet. Pósa Lajos az eme alkalomra írt "Tas és Szabolcs" című költeményét, ifj. Mocsáry Lajos pedig Zalár József költő-alispán versét szavalta el. Végül Kovács főbíró átvette az obeliszket, melynek tábláira Lipcsey Ádám sorait vésték:
"Hirdesd kőoszlop örökétig mind a világnak,
Évek múlt, s születendő ezrede fog kezet itt,
Innét indultak hontszerző harcba apáink,
A Hetek egyike Tass, s a fejedelmi Szabolcs,
Újfent majd ezer év múltán lett ez hadak útja,
Hős honvéd seregünk száz diadalra vivé.
Rendületlenül állj oltárköve honszeretetnek,
Nemzeti nagylétünk hinni, remélni tanítsd."
III. A kőröstetétleni obeliszk
Nagykőrös képviselőtestülete 1895-ben határozta el, hogy a tetétleni pusztán emelkedő Árpád-halmon — mely akkor a város határához tartozott — emlékoszlopot állít a város költségén a magyar állam ezeréves fennállása évfordulójára.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyétől néhány kilométerre — a mai Kőröstetétlen községben — fekvő halomról Anonymus krónikája nyomán azt tartja a hagyomány és a néphit, hogy rajta állt a honszerző Árpád vezéri sátra akkor, midőn e magaslattól a Tiszáig elnyúló seregét Zalán ellen, az alpári döntő csatára vezette. A halmot Arany János is megverselte kőrösi tanár korában.

A kivitelezésre vonatkozó intézkedéssel a "városi tanácsot" bízták meg, s a tanács az obeliszket a "Gerenday Antal és fia budapesti akadémiai szobrász czégnél rendelte meg".

A szobor átadásának ünnepélyét 1896. augusztus 16-ára tűzték ki, s a Nagykőrös városban lévő egyházi, katonai s világi hatóságok képviselőin kívül meghívták Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatóságát, a Tudományos Akadémia és történelmi társulat, továbbá a szomszéd községek és városok képviselőit.

Az ünneplő közönség többségét maga "Nagy-Kőrös" szolgáltatta, ahonnan a 20 kilométernyi távolság ellenére többszáz zászlódíszbe öltözött lovaskocsival érkeztek. A 7 km-re lévő Abonyból lovas bandérium élén indultak a város lakói, s velük — mint legközelebbi vasútállomásról — az ország különféle pontjairól érkezett vendégek. Nagyobb küldöttséggel képviseltette magát Pest vármegye, Kecskemét, Cegléd, Szolnok, Tószeg, Ó- és Újkécske, Kara-Jenő, Kocsér, Törtel, s több taggal a fővárosi napisajtó.

Az ünnepély a városok, községek, hatóságok és testületek, majd a magánszemélyek által vitt és küldött koszorúk elhelyezésével, a Himnusz eléneklésével kezdődött, Póka Kálmán nagykőrösi polgármester megnyitó beszédével, történelmi megemlékezésekkel folytatódott, s a Szózattal fejeződött be, melyet a dalárdával énekelt az egész ünneplő közönség.

A sóskúti kőből készült emlékoszlop magassága 8, az alappal együtt 9 és fél méter. A település felé eső homlokzatán koszorúba foglalt "1000"-es évszám, alább — miként a többi oldalon — vésett feliratú carrarai márványlap, s végül magyar sisak és kard, íj, nyíl és puzdra együttese szemlélhető.

Kőröstetétlen, millenniumi emlékoszlop. Fotó: Kósa Károly, 2010.07.13.

A halom környékét az eme alkalomra ültetett — ma is zöldellő — lombos fákból álló liget vette körül. Ezen túl a mezőn kiterjedt sátortábor várta az ünneplő népet, mintha a sátrak sokaságával az alpári csata előnapját varázsolták volna vissza. Az ünnepélyt lakoma követte, melyet az alkalomhoz illő, történelmi vonatkozású felköszöntők "fűszereztek". Tószeg község azzal szerzett meglepetést, hogy két lobogó gyolcsgatyát és bőujjú inget viselő legénytől küldötte üdvözletét, s ők lóhátról mondták el a köszöntőt.

Végül — az ünnepi hangulatot felidézendő — érdemes elolvasnunk az alapkőbe helyezett verssorokat:
"Ma csöndes már a tábor helye s ők,
Alusznak régen a honkeresők.
De te virulj lábunk nyomán Tetétlen,
Boldog magyar nép lakozzék téreden.
És te emlékkő, hirdessed örökké,
Árpád és a magyar nemzet dicséretét.
Mond meg a világnak: hogy él és akar,
Élni végtelenig itt a magyar!
És álljon a domb, a múltak jele,
Kímélve bánjon a vész is vele.
"

Kezdőlap Irományok