Matuska Szilveszter az észak-bácskai Csantavéren született 1892. január 29-én, Matuska Antal papucskészítő mester és Németh Anna gyermekeként. A kalocsai érseki tanítóképzőben szerzett kántor-tanítói oklevelével Püspökhatvanban kapott állást.

»Mint ügyes kántor, néhai Nagy Lajos kántorunknak meghívására 1912 nyarán a vakációt községünkben [Jászárokszálláson] töltötte, segédkezvén a kántori teendőkben. A csinos és jómodorú fiatalember csakhamar megnyerte környezetének barátságát, s dédelgetett kedvence lett a fiatalságnak. Míg délutáni szabadidejét a sportpályán töltötte — szenvedélyes futballista lévén részt vett a JTC megszervezésében is — addig esti időtöltései a hajnalba nyúltak...« — írta a Jászvidék című lap 1931 októberében. (Matuska jászárokszállási tartózkodására Méri Géza helytörténész hívta fel ismét a figyelmet 1996-ban Gólok és emlékek című könyvében.)

Matuska Szilveszter ifjúkori képe (archív fotó)	Méri Géza könyve (címlap)

A Jászárokszállás és Vidéke 1912 nyarán rendszeresen beszámolt a Jászárokszállási Torna Club eseményeiről:

»A város házsorai közül kiérve, a vámosgyörki út mellékén, a szőnyeges gyepen, néhány nap óta a Jászság színeit viselő sportegyenruhás lapdázó ifjúságot láthatni. Megáll a gyalogjáró, a kocsi is meglassul. A fiatalság harsány kiáltozása, nevetése hallik szerteszét. A nyüzsgő ifjuság ügyes játéka leköti mindenki figyelmét. Valóban szép és meglepő jelenség! Gratulálunk s kívánjuk az egylet üdvös gyarapodását ifjuságunk javára...«

»Az egylet agilis elnöke dr. Murányi Károly kitűnő községi orvosunk. A vezetőség között helyet foglalnak: Faragó László ifjúsági elnök, Matuska Szilveszter alelnök, Weiszmann Bálint pénztárnok, Major László szertáros, Strasser Zoltán jegyző, Sipula József ellenőr és Nagy Bertalan kapitány.«
Az első igazi mérkőzést az árokszállási vásártéren rendezték meg augusztus 4-én a Gyöngyösi Atlétikai Klub ellen:
»Vasárnap délután... Városunk kitelhető legnagyobb élénkségben. A szép jász nép özönével tódult a hirdetett verseny színhelyére. Kocsik, hintók gördültek, víve az érdeklődők nagy tömegét.
Már a korai déli vonatunk is nagy számú idegent hozott a versenyre, a délután érkező vámosgyörki vonatról pedig városunk előkelőségei hintóin deli fiatalságunk röpítette a versenyre érkező gyöngyösi bajnokokat és az azokkal együttartó mátravidéki vendégeket.
Városunk ünnepi arcot öltött. Az akáczsor alján tarkázva hullámzott a sok napernyő, mindenütt mosolygó arc, vidám kacaj, nevetés. Minden ajk a megtartandó versenyről beszél. A vásári gyep hosszan futó lócája telidlen-tele. Az egyleti pénztáros alig győzi a jegyeket kiszolgáltatni...«

»... Gyöngyös kezd s szerencsésen vezet. Már az első percben goollal veszélyeztetik a J. T. C. kapuját. Weiszmann lábától a lapda kipattan, Elek vezet, passol Matuskának, Grimm elveszi, átadja Waldnernek, Stipula lefut és kezel. Barna tizenegyest rúg, kapus nem véd, és így a 4. percben gool...
Gyöngyös nem tud magán uralkodni, annyira örül a nem várt sikernek. A J. T. C. elszántan, elkeseredve veszi át a vezetést. Matuska kezd, Kulcsár vezet, már-már lövésre passol Eleknek, amidőn Grimm gáncsol. Bíró nem veszi észre, illetőleg nem tudja, hogy mitevő legyen, habozott s így a lapda tovább gurult...
Veszélyben ismét a J. T. C. Kulcsár a legnagyobb erőfeszítéssel küzd alapdáért, elveszi, vezeti, Stipula a passát átvéve tovább vezet. Fellökik, de átadja Matuskának. Matuska Berczellyn átvezetve, Kulcsárnak lövésre passol, Kulcsár lövésre passol, Kulcsár lő, Dely kivédi...
Új kezdés. Matuska vezet, nagyon izgatott, passol Kulcsárnak, Kulcsár lő, kapus gyönyörűen véd. Kiadja, Matuska fogja, passol Majornak. Major téveszt, míg végre Kulcsár ismét vezet. Veszélyes helyzetet öltött a játék. Grimm téveszt, Kulcsár lő, kapus védi. Kirúgja, Matuska fogja, de téveszt. Berczelly Hollósnak, ez Bardáchnak adja, míg végre Barnának lövésre passolja Waldner, s az 5. gool is meg van. Ficzek Elekkel cserél, Ficzek kezdi, Matuska vezet, passol Pádárnak, ez ismét Matuskának lövésre passol. Matuska lő középmagast kapuszélre. A mindenkitől már-már goolnak hitt lövést Dely egy hatalmas szökéssel védi...«

A meccset a gyöngyösiek nyerték 6:0-ra. A következő mérkőzés szereplői között már nem latjuk Matuska nevét. Ő ekkor már máshol rúgja a „lapdát”...

A világháborút kisebb-nagyobb megszakításokkal végigharcolta. Főhadnagyként szerelt le, majd tanító lett Csantavéren, és kereskedelmi tevékenységet folytatott. 1919-ben megházasodott, majd megszületett leányuk, Gabriella. Csantavér a trianoni békediktátum következtében Jugoszlávia fennhatósága alá került. Matuska 1920-ban 160 [vagy 120] holdas birtokot vásárolt Mezőtúron, s ott gazdálkodott. 1922-ben bérbeadta a földet, s Budapestre költöztek. 1923-ban el is adta a birtokot, ám — egy helyi lap szerint — évente visszajárt a városba...

Érdekes kiegészítés ehhez a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok jó két évtizeddel későbbi közlése:
»E gazember, e többszörös gyilkos előző élete és körülményei bekapcsolódik a szolnoki viszonylatba is. Ugyanis néhány év előtt néhai dr. Bozóky Árpád itteni jó nevű ügyvédnek volt a kliense, ki Matuska részére bizonyos földet közvetített Mezőtúron és a földvételnek a gazdaságügyi bizottság általi jóváhagyását dr. Bozóky eszközölte ki számára és 5400 koronát itt Szolnokon adott át Bozóky-nak az üzlet lebonyolítására. Ekkor a merénylő többször megfordult Szolnokon. Sőt mint halljuk, dr. Gere Lajos szolnoki gyakorló ügyvéd is érdekes adatokkal rendelkezik Matuskáról — kivel együtt katonáskodott. Meg interjuvoljuk.«
Sajnos ez utóbbira nem sikerült rábukkanni a lap későbbi számaiban.

Matuska az 1931. szeptember 13-án elkövetett (bia)torbágyi merénylet után vált nemzetközileg is ismertté, majd hírhedtté. Sokan ismerték fel országszerte. »Sőt mi több, minden valamire való város emlegeti. hogy ott lakott és látták őt ekkor és ekkor. Így valóságos legendakör képződik körülötte...« — idézem (önkritikaként is) a Mezőtúri Újság egyik cikkét.

A Mezőtúri Újság 1931 októberében egy régebbi merénylet-kísérlet elkövetőjének felismeréséről tudósított „Matuska Szilveszter Mezőtúron is robbantani akart – Titokzatos látogatók a vasúti híd mellett – A szemtanúk Matuskát határozottan felismerik” című cikkében:
»Miként olvasóink bizonyára tudják, a biatorbágyi vasúti katasztrófa előidézőjét a budapesti államrendőrségnek sikerült kinyomozni Matuska Szilveszter bécsi lakos személyében.
A széles körben megindított nyomozás szálai Mezőtúrra is eljutottak, s itt szenzációs eredményeket sikerült a rendőrségnek megállapítania. Ez év augusztus 11-éről 12-ikére virradó éjjel ugyanis ismeretlen tettes egy vasbeton gerendát helyezett el a helybeli Berettyó-hídtól mintegy 5 méternyi távolságra a vasúti síneken keresztül. Éjféltájban egy kettős mozdony haladt át a hídon, mely Mezőtúr állomásról indult Békéscsaba felé. A mozdony szerencsére lassan haladt, s a mozdonyvezető észrevette a keresztbe tett gerendát, melyet néhány méternyire maga előtt tolt, s még idejekorán sikerült megállnia, mielőtt a kisiklás bekövetkezett volna.
Nyilvánvaló tehát, hogy merénylet volt előkészítve, még pedig nem a mozdony, hanem minden valószínűség szerint az orient express vonat ellen, melynek ez idő tájban kellett a hídon áthaladnia.
A helybeli államrendőrség nyomban az eset megtörténte után lefolytatta a nyomozást és sikerült megállapítania, hogy augusztus 11-én éjjel három jól öltözött egyén a zsidó temetővel szomszédos u. n. „lóger“-ben aludt egy szénakazal tövében. A jövevényeket Nagy Gábor temetőőr megszólította. Azt mondták neki, hogy hajcsárok, Gyomára igyekeznek, s nyomban el is indultak gyalog Gyoma felé.
Nagy Gábornak az egyik nagyon ismerős volt, s most, hogy Matuska Szilveszter fényképe a fővárosi lapokban megjelent, határozottan állítja, hogy az egyik jövevény Matuska volt, akivel különben is találkozhatott régebben, amikor még mezőtúri lakos volt.
Ehhez a nyomhoz még egy nagyon komoly adat járul. Szabó Lajos helybeli állomásfőnök és Megyeri Mária pénztárkezelőnő augusztus 12-én egy feltűnő alakot láttak a vasúti állomásnál sétálni, akin trencskót kabát, nagyon bő golf nadrág, kockás harisnya és sárga cipő volt. A fénykép megtekintése után a látott alakban határozottan ráismernek Matuska Szilveszterre.
Matuska 1919-től 1923-ig Mezőtúron lakott, a Szandazugban volt 120 hold földje. Ehez a területhez nagyon közel esik a vasúti híd, s így önként adódik a magyarázat, hogy Matuska azért akarta borzalmas tettét először Mezőtúron végrehajtani, mert a terepet jól ismerte.
Komoly adatok vannak tehát arra, hogy a mezőtúri vasúti merénylet kísérlete is Matuskától származik, s csak a véletlen óvott meg bennünket attól, hogy tömegszerencsétlenség nem történt.
A mezőtúri nyomozás adatai az országos nyomozás számára rendkívül nagy fontosságúak, mert ha igaz, hogy Matuska a mezőtúri merényletet harmadmagával készítette elő, ebből alaposan következtethető, hogy Bia-Torbágyon is voltak bűntársai.«

A mezőtúri vasúti híd – Képeslap	Szép János mozdonyvezető

»A vonatot Szép János szolnoki mozdonyvezető vezette. Amikor az állomást elhagyta, a Körös hídfő közelében észrevette, hogy a sínen keresztül egy 3 méter hosszú vasbeton fekszik. Szép minden erővel fékezett, azonban nem tudta elkerülni, hogy a vonat a vasbetonra rá ne szaladjon. Véletlen szerencse volt, hogy különösebb szerencsétlenség nem történt, de a vonatnak így is néhány óráig a nyílt pályán kellett vesztegelni, míg az előállott hibákat kijavították...«

Matuskát 1931. október 7-én tartóztatták le Bécsben, azután, hogy már szeptember 13-án magára terelte a figyelmet. Ezért is különös Vargyai Gyula „A biatorbágyi merénylet – Merénylet a merénylet ellen” című könyvének (Bp. 2002.) rövid részlete: »október 6-án a szolnoki Tisza-híd ellen terveznek merényletet. (A közlést követően a hidat csendőrök őrizték, azonban ezek semmi gyanúsat nem észleltek.)« Ezt Hetényi Imre főkapitány-helyettes, a pesti rendőrség politikai osztályának vezetőjére hivatkozva írja. (Még különösebb, hogy a Hadtörténeti Levéltár által kiadott kötet egyetlen jegyzetet, valódi hivatkozást nem tartalmaz!)

A szolnoki híd robbantásának terve — talán szintén Hetényi ihletésére — szépirodalmi feldolgozásban, Thurzó Gábor „Biatorbágy – Egy magánnyomozó emlékeiből” című filmnovellájának (Bp. 1960.) utolsó „jelenetében” is felbukkan:

»Énelőttem pedig másfél óra múlva ott meredt a szolnoki Tisza-híd. Átszelte a békés, szép folyót. A töltés oldalán bokrok, néptelen itt minden. Megálltam az árterületen, egy feltételes megálló előtt. Senki sem őrizte a hidat, holott — jól tudtam! — eddig kettőzött őrség volt minden fontosabb vasúti helyen.
Benyitottam a szolgálati lakásba.
— Jó estét — köszöntem. — Megáll az expressz?
— Ha akad utas — felelte az állomásfőnök.
— Fantasztikus — mondtam, míg jegyet váltottam —, milyen könnyelműek hatóságaink. Ha jól látom, senki sem őrzi a hidat.
— Délután még katonák voltak itt. Estére hátravonták őket.
— No, akkor nyilván elmúlt a veszély.
— Amíg vörösök vannak, uram, mindig van veszély.
Zsebemben a jeggyel, kimentem. Megálltam a híd túlsó oldalán. Tudtam, hogy a golfnadrágos a híd innenső oldalán lapul egy cserényben.
Fent a töltésen, majd a hídon, hajtány kattogott végig, ellenőrizte a síneket. Majd lehajtott a hídról, eltűnt.
Lapultam. A híd ívei mögött láttam, hogy a golfnadrágos óvatosan körülkémlelve, kilép a cserényből, elindul fölfelé, hason csúszva, a töltésre. Eddig nyilván ő is a hajtányt figyelte.
Én a másik oldalon indultam felfelé. Közel érve, vadsóska-bokor mögé rejtőztem.
A holdfényben csillogott a sín, csillogott a víz. A golfnadrágos ráerősítette a sínre az ekrazittal töltött gázcső-darabot, a primitív robbantószerkezetet. Valahonnan — ebben a siket csendben — már hallatszott messziről a közeledő expressz dübörgése.
Jött, közeledett a vonat. Még messze járt. A végtelen alföldi síkság egyre közelebb hozta a robogást.
A golfnadrágos szemében őrült fény lobogott. Bámulta megszállottan a síneket, a robbantó szerkezetet — várta a készülő tömeghalált, várta hogy berühmt ember legyen. [...]
Mind közelebb vágtatott már felénk a vonat. Lámpása már derengett. A golfnadrágos mámoros tekintetét a hang felé kapta, aztán vágtatott lefelé a töltésen. És én ott álltam, iszonyatos lelkiállapotban — hiába próbálok bizonyítani, nem megy, tehetetlen vagyok. Kudarcot vallottam, most már mentenem kell a menthetőt.
És az utolsó pillanatban elvágtam a gyújtózsinórt.
És ekkor egy kattanás: a szemafor zöldből pirosra váltott át.
Már éreztem az expressz fújtató, forró szelét, amikor rázkódva-hörögve megállt, alig pár méternyire tőlem...«
(Ez a novella szolgált alapul Várkonyi Zoltán 1959-ben forgatott Merénylet című filmjéhez, ám abban már nem Szolnok a tervezett merénylet helyszíne.)