Megvallom, sok időbe került, mig három éven át folytonosan megújított ígéretemet — hogy Szolnokot meglátogatom — beválthattam. Az ilyen magam féle embernél legjobban érvényes talán azon közmondás, hogy ember tervez — Isten végez. No de végre mégis megtörtént és én múlt évi szeptember 8-án Petőfi görbe országából Újszászon keresztül a sík alföldi Szolnokra állítottam be.

A Tisza partján fekvő Szolnok minden izében magyar város, bír mindazon kellékekkel, melyek megkívántatnak arra, hogy egy nagyobb vidéknek kulturális, társadalmi és forgalmi központja legyen; ez okból e városra nagy jövő vár mindenesetre.

Magában Szolnok határában szőlő nincsen, de a Tiszán túl nem messze fekvő s Szolnokhoz tartozó „szandai hegyen” mintegy 500 holdnyi területen találunk szőlőtőt, melyen többnyire sillerbor termeltetik, mintegy 1800 hectoliter, mely az alföldi kerti szőlők borának jellegét erősen magán viseli és bizony nem a forgalomba való.

Hogy magára a „szandai hegyre” visszatérjek, ne gondold tisztelt olvasó, hogy ez csakugyan hegy; mert biz ez még dombnak is kicsiny; de csekély hajtása azért megvan; fekvése is kedvező, s emellett talaja oly mészben gazdag homokos agyag, mely a szőlőművelés és gyümölcstenyésztésre egyaránt kitűnőnek mondható.

Egyébként az egész szőlőterület az alföldi kerti szőlők benyomását teszi reánk; mert ha sarokba szorítanának bennünket, aligha tudnók messzebbről megmondani, vajon e terület gyümölcsös-e, avagy szőlőkert? annyi azon a gyümölcsfa.

A szőlő tehát itt is, mint egyéb alföldi városokban, a fák árnyékába van kárhoztatva s emellett a sorok és tőkék mégis sűrűen állanak egymáshoz, hosszú csercsapokra műveltetnek, s ha itt-ott hézag áll elő — örökösen döntés által szaporíttatnak. A gyökérbe ojtás hasítékba sokszor gyakoroltatik, főleg nemesebb fajok mielőbbi elszaporítása végett.

A szandai szőlők a Magyar Királyság 1869–1887. évi térképén.

Rendszeres művelésről szó sincsen egy-két szőlőbirtokos kivételével, kikről alább fogok részletesebben még megemlékezni.

Ami a szőlőfajokat illeti — éppen azon fajokkal találkozunk itt, amelyek éppen nem ide valók. Ezeket nem is szaporítják egyébért, csak mert sokat teremnek, s nem tudván őszig megérni — nem rothadnak. Harmadik ok pedig — mint egy tisztes szolnoki polgártól hallottam — az lenne, hogy az ily éretlen s rossz fajta szőlő nincsen ősszel kitéve a lopásnak. Nagyon elhiszem!

Szóval itt sok vinkó elérése a főczél, s minden egyéb, ami ide vezet, csak eszköz. S ha mégis igen sokszor kevés vinkó terem, ennek oka éppen az ésszerűtlen mívelésmódban, de főleg a metszés és válogatásban keresendő.

Leginkább el van itt terjedve a kék kadarka, mely itt október közepéig sem érik meg, azért belőle csak siller avagy fehérbor készül. A „Bálint” itt nem tudni quo jure: lúdtalpú fehérnek neveztetik, s meglehetősen terem. Az itt „Dinka” néven elterjedt, s aránylag elég jól termő piros szőlőfaj nem egyéb, mint = piros Bakator; a szilvaszőlő — kék Bakszem; a piros muskatály nem egyéb, mint violaszínű alexandriai muskatály; a fehér madárszőlő = szagos sárfehér; a sima fehér = fehér kadarka; a fontos fehér = fehér Arramont vagyis fehér ökörszem; a budai fehér = Alanttermő. A kék trollingit itt nagyburgundinak tartották; de van itt-ott nagy burgundijuk is.

A góhér úgy a kék, mint a fehér előfordul és helyesen neveztetik el; szintígy a Fürmony és a Genuai zamatos is, mely asztali szőlők itt kitűnően díszlenek lugasra művelve is.

Van smyrnai szagos is, mely tévesen Mirkovacsának neveztetett; van azután Mirkovacsájuk is, mely öreg Fügér név alatt termeltetik, s bő termése miatt becsülésnek örvend a köznépnél. Van továbbá valódi öreg fügér is; de erősen rúg, s ezért nem igen szaporíttatik, s végül egy névtelen fajt mutattak be nagy dicsérettel, mely nem egyéb, mint a mi általánosan elterjedt rakszőlőnk.
 
A polgárság körében Olasz János és Földy János foglalkozik nagyobb értelemmel és szorgalommal a szőlőműveléssel, s különösen igyekeznek a jobb fajokat ojtás útján szaporítani.

Az intelligentiából Bagossy Károly megyei főjegyzőnek van némileg rendezettebb szőleje, hol már egy kisebb tábla piros kövidinka új ültetést is találtunk.

Báró Wodiáner Mórnak is van egy szép szőleje, mely Kajdácsy Nándor uradalmi tiszttartó felügyelete alatt egy kertész által kezeltetik. Ezen szőlőben külön táblában láttuk a Mézesfehéret, az Auvernas grist, a Pineau noirt, a Traminit, melyek azonban nem lévén természetüknek megfelelőleg metszve, vajmi kevés termést adnak.

Végh Ida, Végh Ilona, Végh Márta és Végh Artúrné, Lengyel Antal rokonai a szandai szőlőben, 1911-ben. (Fénykép Schilhan János családi albumából.)

Nunc venio ad fortissimum virum! Az, aki Szolnokra 3 év óta hívogatott és pedig azért, hogy meggyőződjem arról, hogy a „Borászati Lapok”-nak mily figyelmes olvasója; hogy meggyőződjem arról, miként lehet a jó szaklapból a morált kivonni s a gyakorlatban applicálni — ez a férfiú, Lengyel Antal méltó arra, hogy neve szentírásként a véka tetejére állíttassék, hadd világítson másoknak is.

Nem akarok e helyen megemlékezni azon érdemeiről, amelyeket Szolnokon a társadalom és az ipar terén szerzett — itt csak róla, mint borászati úttörőről emlékszem meg.

Lengyel Antal úr egykoron borkereskedéssel foglalkozott s Amerikát is bejárta — a magyar boroknak piaczot szerzendő. Több évi működés után sajnálattal kellett belátnia, hogy a reális pinczekezelés nálunk még nem honosult meg, s anélkül az ő igyekezete igen koczkáztatott dolog.

Megtelepedvén Szolnokon egy szerencsés ötlete támadt, hogy t. i. szőlőt vesz, s ott kezdi azt kivinni, amire kiviteli üzletét alapítani teljesen lehetetlen volt. Vett pedig 4 hold szőlőt; de milyent?! Alig lehetett azt jogosan szőlőnek nevezni.

E terület ¾ része már megrigolozva s új szőlővel van beültetve, és pedig van benne 7000 Chasselas rouge és blanc kiviteli csemegeszőlő-tőke, 500 tőke kék trollingi; 4000 tőke oporto és 4000 tőke olaszrieszling. Ezen utóbbi kettőt bornyerés végett ültette ki. Kezdette az ültetést 1882. évben, és tavaly már, tehát a második évben 6 hectoliter olaszrieszling bort szűrt, mely az ottani vinkókkal egy napon sem említhető. Ezen kívül az oporto már szeptember elején érvén, s csodát csinálván Szolnokon — eladott tavaly 20–25 krjával helyben 10 mmázsa Oporto és Chasselas szőlőt. Ily eredményt ért el a második évben! S minthogy egy méter sor- és tőketávolságban van a szőlő ültetve, s drót mellett szigorúan a Gruyot-féle művelés alá nevelve — Lengyel úrnak a további évekre igen szép jövedelmet jósolhatunk.

Lengyel Antal úr úttörése máris bír azon jó hatással, hogy fajaiból venyigét kérnek s többen készülnek rendszeres szőlőt újbolítani. De ha látni fogják, hogy mily haszonnal jár egy okszerűen berendezett, s művelt szőlő, azt hiszem, igen sokan fogják őt e téren követni, annál is inkább, mert az érdeklődés még a polgárság körében is megvan, s ottlétem hírére pl. másnap reggel már egy egész sereg szőlőbirtokossal tettem meg szemleutamat a szandai szőlőkben.

Midőn ezen emlékezetes útirajzom leírása után tollamat letenném, egy kedves kötelességemnek kell, hogy kifejezést adjak a nyilvánosság terén, s ez az: hogy a két legfőbb szőlészeti matadornak: Lengyel Antal és Kajdácsy Nándor uraknak szíves magyar vendégszeretetük- és kalauzolásukért mély köszönetemet fejezzem ki.