A különféle rendeltetésű, színvonalú, törzsközönségű „vendéglátóipari egységek” (az egyszerűség kedvéért: kocsmák) behálózzák településeinket. Így volt ez régen is. Zrumetzky Béla lapszerkesztő 1894-ben végigsétált a városon, s röviden jellemezte eme intézményeket. Kövessük őt mi is, mai ismereteinkkel kiegészítve leírását!

Útját a vasútállomásnál kezdte. Rögtön az indóházzal szemben terpeszkedett a „Zóna” és a „Vasút” szálloda. A Zóna demokratikusabb, mert befogadott minden rendű és rangú utast. A Vasút előkelőbb, válogatósabb. Ott már urak is megfordultak, bár jórészt vasutas uniformisban.

A „Gólya” kocsma a következő, melynek nevét később egy ABC-áruház viselte, ma pedig kínai áruháznak ad helyet. Ennek belső termei „képezték találkozó helyét Szolnok köpködő notabilitásainak”, kik kemény „karcos” iszogatása mellett szidták a(z akkori) kormányt.

A Rőt ökör utca sarkánál — a mai Hősök terén — csak a helyét láthatta a civilizáció jeleként már lebontott, hasonló nevű, barlang alakú alkotmánynak, melynek belső termei egykor a megrokkant kocsik és taligák szanatóriumául szolgáltak, előcsarnokában pedig a nadrágtalan politikusok klubja tartotta üléseit.

A mulatozó kedvűek persze megtalálták a helyüket ekkor is, hiszen fél hajításnyira állt a „Szarvas” kocsma, melynek csalogató belsejében olykor-olykor falrengető zene kíséretében járták a Kállai-kettőst.

Szinte vele szemben csalogatta vendégeit a „Jászkürt” fogadó. Zrumetzky szerint „az a történelmi nevezetességű kürt, a jászok büszkesége nemigen lehet elbájolva nevének érdemes viselőjétől”.

A következő utca sarkán díszelgett „a szolnoki jó erkölcsök éjjeli menedéke”, ama szép kávéház, mely törzsvendégeinek nemcsak cikóriával kedveskedett, hanem kellő figyelemmel gondoskodott szívbéli szomjaik kielégítéséről is.

Mellette trónolt ama becsületes étterem, mely olcsó fillérekért adta a kóser ételt a városba sót szállító máramarosi tutajosoknak.

Az akkor már Kossuth nevét viselő teret díszítette a „Magyar király” szálló, mely a külföldiek, s általában a tehetősebbek állomáshelye volt. (Most a Damjanich Múzeum otthona.) Röpke három évvel azelőtt bontották le a közelében állt „Fehér ló” fogadót. (Ennek helyét a pénzügyigazgatóság impozáns épülete foglalta el, s ebbe költözött be néhány éve a Megyei Könyvtár.)

Odébb, a másik oldalon már állt a Megyeháza, melyet a néhány évvel azelőtt még viruló Zöldfa vendéglő hatalmas telkén emeltek.

A Zagyván átkelve rögtön egy rongyos menedék hirdette, hogy a vár lakói nem csak igével élnek, hanem szomjasak néha, s üdülni vágynak. Távolabb gubbasztott a „Bolond Miska” épülete, mely hajdan a jókedv tanyájaként, büszkén üdvözölte a Szolnokra igyekvő utast, de 1894-ben már a munkában megfáradt béresek csendes menhelye volt, ma pedig — pontosabban: „lapzártakor” — a MÁV betegeit ápolják a helyén.

Ezzel zárjuk áttekintésünket, jelezve, hogy korántsem nevezhető teljesnek, hiszen el sem hagytuk a várost átszelő főutat.