Kósa Károly: Kiss István szentföldi utazása

Kósa Károly

KISS ISTVÁN SZENTFÖLDI UTAZÁSA
Egy XVIII. századi zarándok naplója

"Én méltatlan por és hamu, sőt férgeknek eledele, Páter Kiss István, magyar édes hazánk nemes városában, Jászberényben, Urunk 1733-dik esztendejében, Mindszent havának 18. napján jöttem e csalárd világra..." Ezekkel a sorokkal mutatkozik be Kiss István, aki középiskolai tanulmányait a pesti piaristáknál végzi, majd testvérével együtt belép Assisi Szent Ferenc követői közé. Újoncidejét Szécsényben tölti, s 1757-ben pappá szentelik. Gyöngyös, Kecskemét, Szécsény, Jászberény, Léva, Fülek, Eger, Szeged és Nagyszöllős ferences kolostoraiban működik. Leghosszab ideig, legtöbb ízben Kecskemét, Szeged és Jászberény az otthona. Adottságainak megfelelően legtöbbször ő az ünnepi hitszónok, a körmenetek vezetője, vallásos társulatok irányítója. Az 1750-iki szentévben elzarándokol Rómába, 1766-ban pedig a Szentföldre.

Negyedszázaddal szentföldi zarándoklata után fejezte be Páter Kiss István a Jeruzsálemi Utazás című emlékezését, melyet a gyöngyösi ferencesek könyvtára őrzött meg az utókor számára. Az 508 lapból álló, bőrkötéses, kódexírással írt, pontosabban rajzolt útleírás egyike a XVIII. század legszebb kéziratainak. Ennél is jelentősebb azonban belső értéke. A történeti, irodalomtörténeti, nyelvészeti, vallástörténeti és néprajzi kutatás számára egyaránt nélkülözhetetlen forrás. Mégis több mint másfél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a mű bárki számára hozzáférhető legyen.

1958-ban került nyomdába a Vatikáni Levéltárban dolgozó tudós történész, Pásztor Lajos alapos bevezető tanulmányával és jegyzeteivel. Ennek apropóján írta a Muhoray Elemért és Györffy Istvánt is tanárának valló Szamosi József a következő gondolatokat: Kiss István "stílusának gördülékenysége, képeinek, hasonlatainak gazdagsága, eredeti szóalkotásai, mindig találó, pompás jelzői méltán gyönyörködtetik az olvasót. Nyelvezetének Pázmány Péter nyilvánvaló hatásán kívül igazi táplálója a népnyelv. Onnan kap erőt, üdítő színeket, ős zamatot."

Ez a népnyelv Kiss István "nemes jász nemzetének" nyelve, mellyel sosem szakadt meg bensőséges kapcsolata. Kitetszik ez abból is, hogy szentföldi zarándoklata előtt, a kecskeméti kolostor lakójaként ellátogatott a jászberényi zárdába, melyben — mint írja — az elöljáró, tisztelendő Kanyó Jakab szerzetesi szeretettel fogadta. A klastrom alkalmatosságán ellátogatott Jákóhalmára vér szerinti rokonaihoz, majd "Nemes Jász-Berény haza városában" minden testvérétől és jóakarójától búcsút vevén, Jászárokszállásra hajtatott, ahol két napot töltvén, 1766. május 10-én elindult élete legnagyobb útjára.

Csaknem négy hónap múlva, szeptember 4-én érkezett Palesztinába. Egy breviárium, egy imakönyv, nyolc térkép, pár darab zsebkendő, egy "téntás kalamáris", továbbá némi papír volt minden, amit magával vitt. Mégsem panaszkodott szegénysége miatt, csak a papírt kevesellte. Mi most nem követhetjük végig az útján, de az első karácsony eseményeinek színhelyére elkísérjük:

"Amelly kapun volt az bémenetelem, ugyanazon kimenvén, Betlehem várossába utazok. De, Kegyes Olvasók, jertek utánnam, meg nem bánnyátok, mert tinéktek egy fillérben sem kerekedik: egy lépést sem tésztek. De az olvasásban el ne kámpullyonak szemeitek!"

"A próféták megjövendölték az Úr Jézus születésének várassát. Efrataban, azaz Betlehemben születik. A váras nem fölötte nagy, soha nem is volt, annak előtte is, hanem hogy igen kies és egészséges helyen, nem szinte felemelt hegyen vagyon. Most legtöbben vannak benne az római katolika Anyaszentegyháznak deák rendtartásin lévő hív katolikusok. Nincs bennek semmi kivetendő, mert mind ájtatosok és mind jó dolgosok. Egynek, úgymint olvasó-csinálónak, javallottam, hogy jönne Európába, a maga mesterségét folytatni. Mondá: ha itt hagynám az betlehemi szent helyeket, a szívem bizonyosan meghasadna. Mindennap eljárulnak a szentmiseáldozatokra és mind férfia, mind aszszonya mezétláb mennek bé; és fogytig mind a szentmisén, mind a predikáción jelenvannak. Már felül haladják a kétezer számot. Itt, másutt is az Isten házában orcájokat az fehér személyek béfödözik. Vannak ezen kis városban görög rendtartáson is vagy négyszázan, mahumetánusok is vagy százan... Betlehem várasban a házak napkeleti módra, födél nélkül, tornácokra vannak mindenütt építve, úgyhogy a házak tetejin vagyon a sétálás; az ugató szelindekek, vagy kuvaszok itt tartatnak őrállásra mind éjjel és nappal...
Hibáznak azok, kik azt vélik, hogy a Jézus születési helye egy rongyos, szalmafedelű istálló. Igaz, hogy istállóban született, de az föld alatt való, mint a pince, olyan kőszikla üreg vala. Vagy a természet úgy hozta, vagy emberi szorgalom csinálta és az jövevény szegények, kik az vendégfogadókban nem fizethettek, ide mentek alá mind, barmostól, úgymint ökröstül, lovastúl, amint történt Szent Józseffel és a Boldogságos Szűz Máriával, ki minden órán várta szülése üdejét: ide beszállottak, nem lévén helyek a fogadókban bent a várasban. Egész Palesztinában számtalan sok az illyetén kőszikla üresség; magam is sokakban voltam, csak Betlehem körül is."

"Az Úr Jézus születése istállója most egy gyönyörűséges kápolna, és amely helyen szülte a Szűz Anya minden fájdalom nélkül az ő első szülöttét, most oltár vagyon fölötte. Az oltár soha bé nem teríttetik abroszszal, hanem a tiszta fejér alabástrom kő anélkül vagyon. A születés helyét környülfogják 12 ezüst világosító lámpások, és köllő középen vagyon egy ezüst nyolc ágú csillag. Nyolc lépésnyire vagyon a jászoly, melybe a Szűz Anya Szent Fiát fektette. A jászoly fölött 5 ezüst lámpások függve mindenkor világoskodnak. Karácson éjjel és egész ünnepeken 500 ezüst s arany lámpásokat számláltam meg ebben a kápolnában vagy istállóban. Az éjféli ájtatosság elkezdődött karácson napján 12 órakor és szüntelen folytak a szentmiseáldozatok. Pompás processióval mind szerzetesek, mind világiak, mezétláb a felső templomból lementünk az énekes szentmise után. A főtiszteletű páter gvárdián egy gyönyörűségesen eleven formára faragott, bíborba bétakart kis Jézus-képet kezében véve lehoza és ugyanazon helyre, ahol született az Úr Jézus, tisztelettel leteve. Egészen mezítelen lévén a kép, azt véltük minnyájjan, hogy valóságos eleven gyermek: a két kezecskéit felemelte, mintha segítséget kért volna, hogy bépoláltassék. Ragyogtak rá az lámpások ötszáz számmal, lobogtak a sok égő gyertyák. Elkezdé a fő szekretárius a Jézus születésérül való evangéliumot, és mikor arra jött: »és pólába bétakará«, megállott, leborula a mezítelen kis Jézushoz. Erre mind elfakadtunk sírva szerzetesek és világiak is, és így vagy tíz Miatyánknyi üdeig senki nem énekelhetett a sírás miatt. A páter szekretárius sírással bétakargatta bársony pólába, azután megtörlötte könyves szemeit, nedves orcáit, folytatta az evangéliomat, de inkább sírt, mint énekelt, noha igen jó éneklő vala. Mikor pedig arra jött: »és a jászolba fekteté«, felemelte az polába takartatott kis Jézust és befektette a jászolba. Arra elfakada sírva, nem énekelhete. Hasonlóképpen mi is utána, sírván ugyan zokogva könyveztünk, és senki egy kevés üdeig nem énekelhete. Azután hozzálátván a sírással együtt-való énekléshez. Ennél nagyobb buzgóságot csak nem láttam, ahol megfordultam. Ilyenek a szent helyen való lakások."

"Mit gondolsz te magad felől, Kegyes Olvasó? Most, ha úgy tetszik és vagyon Szent Bibliád, olvasd el Szent Lukácsnak második részét, és ha magad személyed szerént ide nem jöhetsz, legalább küldd el szívedet és heves elmélkedéssel jól meggondold itt a Szent Famíliát, Jézust, Máriát, Jósefet a nagy szegénységben. Ihol az Istennek Szent Fia! Nincs rengő bölcsőben, hanem a barmok előtt a jászolyban. Mégis őtet az angyalok énekekkel dicsőítik, az alázatos pásztorok meglátogatják, az napkeletről jött bölcs Mágusok imádják és megajándékozzák."