Varjú Róza akvarellje.

„A fehér mezőkre ráterül a köd… felissza a csillagok fényét. Az ég is világtalan, a tanyákról is alig szüremkedik át az ablakok fénye. Különben is, messze körben, hosszú órajárásokról útban van mindenki a Tüzes felé... Mily csodálatos a ködből előtűnő embersorok vándorlása… Észre se vennéd, meg se különböztetnéd a sötétlő szőlőbokroktól a köztük járókat, ha a kanyargó menetet el nem árulná a lámpák kígyózó sora. Itt, ezen az éjszakán az ég csillagai leszálltak a földre, az álló csillagtábor mozgóvá változott át, és a széles Alföld karimájától gyülekeznek az apró fénypontok a központ: a kápolna felé.

Tán még sohse látott ez a táj ilyen éjszakát, ennyi embert, ennyi villogó szentjánosbogarat a Tüzesen! Hogy verődik össze ezernyi nép itt az Isten háta mögött, hol nincs se város, se falu, hová nem hallatszik el az éjféli misére hívó harang szava a kunszentmártoni, vagy csépai templomból… Mintha a tanyavilág szíve lenne itt, vagy mintha ez a kápolnává alakított ház volna az a jel, melynél földesúr és népe, szegény napszámosok, pásztorok, szőlőművelők serege akarná megtalálni a világ ma született Megváltóját... Jönnek, jönnek még mindig a lámpák, ki magányosan, ki társaságban. Nagy ünnep ez. Isten háza nyílt meg a tanyán, a betlehemi kisded vett szállást népe körében…”

De miféle kápolna ez, amelyről Kühár Flóris sorait idéztük?

1922-ben fiatal hitoktatónő érkezett Tiszaugra. A tanyákon szétszórtan élő katolikusok lelki gondozására hívta meg őt az ugi földbirtokos Steer család, s Berecz Erzsébet — későbbi, szerzetesi nevén: Skolasztika — azonnal munkához látott. Ötéves tiszazugi működésének egyik legfontosabb eredménye a Tiszakürthöz tartozó Tüzes szőlőben kialakított missziósház, és a benne folytatott tevékenység volt. A bérelt tanyai házat a közfalak eltávolításával építették át kápolnává. Egy kis dobogón végtelenül egyszerű oltárt állítottak, s találékony szeretettel feldíszítették. Ez lett a templom, az iskola, a munkaterem és a szórakozó hely. A szőlőbeliek által Bözsike kisasszonynak szólított hitoktatónő egyesületeket szervezett, külön a leányoknak, legényeknek, asszonyoknak, férfiaknak és gyermekeknek. Tanított hittant, énekeket, kézimunkát, írást, olvasást, számolást, s pap híján legtöbbször ő tartotta az istentiszteletet is.

A missziósház felszentelésére azonban Pannonhalmáról hívtak papot Kühár Flóris főiskolai tanár, egyháztörténész személyében. Reá oly nagy hatással volt ez az éjszaka, hogy egy kötetében is megemlékezett róla:

„Ha itt járna Correggio, mily igézően maradna szemében a kis Jézus testéről boldog édesanyja arcára ragyogó fény, mennyi kép támadna itt a Tüzesen, mely örökre összekapcsolná az alföldi tanyát Betlehemmel, és a magyar arcok seregével népesítené be a Megváltó születését ünneplő barlangot! De itt nem járnak művészek, itt a karácsonyéj misztériumát egyszerű nép angyalokkal versenyző boldog éneke ünnepli. Itt magyar házak kicsiny lámpái gyulladnak fel, hogy fényt derítsenek a betlehemi útra karácsony éjjel: azok a lámpák, melyek máskor istállókban, vagy sötét kamrákban járnak. Minden kis világ visszakívánkozik a világosság forrásába, s így most csak egy ház marad világos, a tanyai kápolna, melyben Jézus születésének éjjelén összefolynak a lelki fények az anyagiakkal, a hit már-már hamvadó lángjai a lámpák fényével...

Ez volt az Úr 1924. évének boldog karácsonya a tiszazugi tanyavilágban.”