Hoffmann Ferenc a kunmadarasi kántorlakban született 1877. március 28-án. Apját, a református énekvezért bizonyára Iglóra szólította hivatása, mert Ferenc már a felvidéki városkában végezte a középiskolát, s anyanyelve mellett szlovákul és németül is megtanult. Az érettségi után a Keszthelyi Mezőgazdasági Főiskola hallgatója lett, melyet elvégezve mégis közgazdászként kezdte munkáját Kolozsváron. Ott közben jogot is hallgatott, így doktori címet szerzett. 1905-ben ismét mezőgazdasági főiskolába vetette a sors, de immár Kassára, tanárnak. Onnan 1907-ben tanulmányútra küldték, melynek során meglátogatta Svájcot, Hollandiát, Németországot, az Egyesült Államokat és Kanadát. Magyarországra visszatérve Esztergomban, az alispán titkáraként dolgozott. Közben megházasodott, de felesége 1913-ban meghalt. Egyetlen fiuk később neves festőművész lett.

Hoffmann Ferencet a világháború kitörésekor behívták a huszárokhoz. A fronton súlyos fejsérülést szenvedett és fogságba esett. Hadifogolyként Szibériába vitték. Ott megszökött a táborból, s kelet felé menekült. Hónapok múlva, kalandos úton jutott el Vlagyivosztokba. (Hasonló kálváriát járt Benyovszky Móric és sok más hazánkfia.) A forradalom zűrzavarában feljutott egy hajóra, mely a kanadai Vancouverben kötött ki 1920 első napjaiban. New Yorkban élő fiához készült, de az amerikai határon átszökve letartóztatták, mert nem volt útlevele. Visszatoloncolták Kanadába, de ott is börtönbe került, mert illegálisan érkezett az országba. Két hét után, kanadai ismerősei kezességvállalására engedték szabadon. Az „Otthon” nevű településre ment, melynek környékén akkor már sok magyar farm, sőt kolónia létezett. A telepeseket kívánta segíteni, de a gazdálkodásban nyújtott tanácsadásnál többre vágyott, s 1920-ban jelentkezett a saskatooni St. Andrew College-be, ahol három évi tanulás után református lelkésszé (United Church) avatták. Tevékenységéről ezt írta: „Feladatom az, hogy kapcsolatot teremtsek a magyarul és más, angolul nem beszélő telepesekkel, és ahol csak lehet, vallási közösségeket létesítsek közöttük. Azonkívül sok szociális munkát végezzek és segédkezzek mint tolmács az újkanadásoknak a bíróságokon, üzleti tárgyalásokon stb. Látogatom a foglyokat a börtönben és segítem őket talpra állítani kiszabadulásuk után. A betegeket kórházba viszem... Az árva gyerekek részére új otthonokat találok, vagy állami intézetbe helyezem őket. A szűkölködők részére ruhaneműt gyűjtök. Istentiszteleteket tartok vasárnap és hétköznapokon, amikor arra alkalom nyílik. Új területeken járva, ahol templom még nincs, családoknál jövünk össze...”

Hoffmann Ferenc (Ruzsa Jenő: A kanadai magyarság története. Toronto, 1940.)

Ennyi feladat folyamatos végzéséhez a lélek mellett fizikum is szükséges. Hoffmann-nál ebben sem volt hiány. Nagy darab, erős ember volt, aki fiatal korában atletizált is. Ötszáz mérföld átmérőjű körzetét lovon járta végig, pedig 18 missziós állomását sokszor nem is út, hanem csak csapás kötötte össze. Olyan délceg, katonás tartása volt, hogy „lovas Hoffmann”-nak, „Ferenc lovas”-nak nevezték. Ugyanakkor hat nyelven beszélt, és sokan Nyugat-Kanada legudvariasabb embereként emlegették. Minden bizonnyal ő volt a 30-as, 40-es évek legismertebb magyarja azon a vidéken, aki életével és tevékenységével megbecsülést szerzett a magyar névnek.

Tengernyi munkája mellett szerkesztette az Otthon című magyar újságot, ünnepségek, sportversenyek állandó résztvevője volt. Újabb házasságkötése után Saskatoon-ba költözött, onnan végezte misszióját 1945-ig, amikor hatvannyolc évesen nyugalomba vonult. Ekkor írta Szibériát ismertető könyvét, melyről – az 1956-os szerepéről Szolnokon is ismert – Dojcsák Győző véleményét idézzük: „Ez a kiadatlanul maradt magyar nyelvű kézirat sokkal alaposabbnak bizonyult, mint az egyetlen angol nyelvű, Kanadában írt megfelelője, amely nagy sikert aratott, és jelentősen növelte Farley Movatt hírnevét és bankszámláját. Pedig Hoffmann kézirata már 1949-ben elkészült, Mowatté csak jó húsz évvel később. Arról nem is szólva, hogy Mowatt a szovjet állam vendégeként luxus körülmények között utazott Szibériába, míg Hoffmann akkor járt ott, amikor még nem is volt Szovjetunió... Ő gyalog ment át Szibérián, így jobban megismerhette azt... Ha Hoffmann Ferenc mást nem csinált volna életében, ez a munka magában is érdemessé tette volna arra, hogy neve fennmaradjon...”

Nyolcvanegy éves korában, 1958. október 29-én érte utol a halál. Kunsági magyar földből vétetett porát – végrendeletének megfelelően – a kanadai prérin süvöltő szél sodorta szét.