1928-ban indult az Erdélyi Helikon című szépirodalmi és kritikai folyóirat, mely a két világháború közötti romániai magyar irodalom legrangosabb fóruma lett. Kora szépirodalmi termésének mennyiségben és minőségben jelentős hányadát közölte, munkatársa volt az időszak csaknem minden számottevő erdélyi írója. Így az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelenő lap sikerrel teljesítette feladatát, a romániai magyar irodalmi élet megszervezését.

1933 decemberében magyarországi előadókörutat tettek az akkor Romániában már népszerű, de itt még kevésbé ismert folyóirat munkatársai. Ennek egyik állomása Szolnok volt. Az est előkészületeiről rendszeresen beszámoltak a helyi lapok. Az első híradás már majdnem egy hónappal a nagy esemény előtt napvilágot látott. Később egyre gyakrabban és részletesebben ismertették a fejleményeket. A szervezést dr. Tóth Tamás polgármester, a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör elnöke irányította.

December 12-én a fellobogózott pályaudvaron várták a Debrecen felől érkező írókat. A zsúfolásig megtelt színházban a főszerkesztő, Bánffy Miklós mondott köszönetet a fogadtatásért, majd vázolta, hogy az ország nagyobb városainak meglátogatásával a kulturális, különösen az irodalmi kapcsolatokat kívánják fejleszteni. Kemény János az erdélyi irodalomról beszélt, Kós Károly Az országépítő című történelmi regényéből olvasott fel részletet. Ligeti Ernő verseit, Tamási Áron egy elbeszélését olvasta fel. A hallgatóság minden előadót viharos tapssal ünnepelt.

Bánffy Miklós	Kemény János	Kós Károly	Tamási Áron
Nagy Imre grafikái a Művelődés című folyóiratból.

Az előadóestet jó hangulatú bankett követte. Erről Tamási Áron visszaemlékezését  idézzük: “... olyan bankett volt, amelyen legalább százan voltak jelen... Szembe velem a főrabbi foglalt helyet... Azt mondottam neki, hogy az Ábel második kötetében nagyon jó szívvel írtam a szegény szakállas zsidókról, s szeretném, ha egy főrabbi is elolvasná, hadd lám, nincs-e zsidó szempontból valami zökkenő benne. A főrabbi kedvesen és szelíden rám nézett, és csak ennyit mondott:
— Én azt hiszem, maga csak maradjon a székelyek mellett.
Nemcsak bölcs ember volt, hanem igazi jó pásztora is a híveinek. Neki is kezdettem, hogy a szívembe véssem okos tanácsát, s mintha az Isten is úgy akarta volna, ahogy a főrabbi, éppen akkor megjelent a székelyek képviselője is.”

Tamási Áron emlékezését megszakítva hozzátesszük, hogy a rabbi Heves Kornél volt, aki 48 évig pasztorálta szolnoki híveit, s márvány tábla őrzi emlékét a szolnoki zsidó imaházban. A székelyek képviselőjének nevét nem tudjuk, csak azt, hogy orvos volt, s a bankett után meghívta az írót székelyesen berendezett lakásába. Az ott történtekbe is Tamási Áron avat be minket: “láttam, hogy mondani szeretne valamit.
— No, szólj! — biztattam.
— Ha nem haragudnál meg, s ha megtennéd, kérnélek valamire.
— Szólj hát!
— Tedd meg, légy olyan szíves, hogy itt ezt a pálinkát úgy köszöntsd el, ahogy otthon szokták a székelyek.
Megértettem és így szóltam:
— A Jézus ne hagyjon el minket!
Boldog volt, s elköszönte ő is. Közben a főrabbira gondoltam, és úgy találtam, hogy aki megteheti, az tényleg írjon csak a székelyekről: erről a fajtáról, amely megbűvöli az embert, mint a kígyó."