1613. május 3-án szokásos útját járta Jan Broscius — régi szokás szerint magyarosított nevén Brozek János —, a krakkói egyetem kiváló tanára, midőn a főtéri zsibvásár egyik árusánál meglátott egy elnyűtt könyvet. A sötétbarna bőrbe, fatáblák közé kötött kézirat a Magyar Bursa, vagyis a helyi universitás magyar hallgatói testületének névsorát tartalmazta. A kiváló lengyel matematikus az egyetemnek ajándékozta a könyvet, mely nélkülözhetetlen forrás az intézmény magyar hallgatóinak hazai lakóhelyére nézve.

Az 1364-ben, Nagy Kázmér által alapított tanintézet a XV. század második felére már a magyar fiatalok legfőbb külföldi képzési helyévé vált. 1463-ban tanult a legtöbb magyar Krakkóban, mikor a beiratkozottak negyede volt hazánkbéli. A XV. század folyamán 2297 magyar diák koptatta az egyetem padjait.

A magyar hallgatók nagy száma szükségessé tette együttes elhelyezésüket. Az 1470-es évektől a bursában, vagyis a magyar tanulók házában tömörültek. Kidolgozták a tanulóotthon alapszabályát, gondoskodtak arról, hogy a diákok fegyelmezett életet éljenek, s könyvtárat is fenntartottak.

A bursa regestrumába bejegyzett 823 diák között számos közép-alföldi fiatal adatait megtaláljuk. A szajoli Mohoray, vagy Mohorci János 1506-ban, a jászberényi László fia Fülöp 1510-ben kezdte tanulmányait. Cegléd 7, Kecskemét 3, Nagykőrös 1 fiát küldte Krakkóba. Bizonyára a Várkony, Túr, Abád, Apáti, Szentgyörgy, Szentiván, Szentmárton, Szentmiklós nevű településekről érkezettek között is számos jász-kunsági, illetve közép-tiszavidéki hallgató lehetett. A Csépáról való Oszvald-fia Miklósról feljegyezték, hogy tényleges szolgálatot teljesítő pap. A szolnoki Bálint fia Márton 1511-ben iratkozott be, s az 1513 pünkösdjét követő kántorböjtön elnyerte a legalsó akadémiai fokozatot, a bakkalaureátust. A Rákóczifalva helyén létezett Tisza-Varsányból három fiú tanult Krakkóban: Péter fia Lukács, Kincses Mátyás, valamint Péter fia Ferenc. Az utóbbi 1511-ben a bakkalaureátusi, majd 1517 újéve után a mesteri, vagyis doktori fokozatot is elnyerte.

A magyar bursa hosszú időn át igazi humanista központ, a város kulturális életének jelentős tényezője volt. A kor ünnepelt humanistái közül szoros szálak fűzték a burzához Hirsberget, humanista nevén Antraceust, aki különösen görög tudományával szerzett magának elismerést. Itt kapott lehetőséget a megnyilatkozásra Konrad Celtis, a neves vándorhumanista, s több jeles társuk is. A magyar hallgatók megtöltötték a város könyvkereskedéseit, nyomdáit, könyvkötő üzemeit, vállaltak korrepetítori állást, volt külön kápolnájuk, s idővel többen váltak az egyetem előadóivá.

Ám nem csak az antikváriumokban, hanem a borozókban is gyakran lehetett velük találkozni. A kellemes nedű keltette "emelkedett" hangulatban nemegyszer tettlegességre is sor került. Ezek általában rektori dorgálással, esetleg pénzbüntetéssel végződtek. 1534-ben kedvenc borozójuk tulajdonosa, Jan Medyk megsokallta a magyar diákok adósságait, s a magyar kápolna falára kiszegezte adósainak jegyzékét. Ezt a diákok letépték, s heves szóváltás végén jól elagyabugyálták Medyket. A két főkolompos, Apáti András és Temesvári Mihály a városháza pincéjébe záratott, ahonnan csak akkor bocsáttattak ki, midőn igéretet tevének a megjavulásra.

Mint látjuk, sok pozitív vonásuk mellett a verekedésben, kihágásban sem maradtak el a korabeli diákélet más szereplői mögött.

A burzát 1558-ban véglegesen bezárták. Addigra azonban sok magyar diák — köztük szűkebb hazánk számos képviselője — ismerkedett a világgal, a tudományokkal, s ezt szülőföldjükön kamatoztatták. Legjobb példa erre a túrkevei Máté fia Ambrus, aki 1501-ben szerepel először a regestrumban. Később a bakkalaureátusi fokozatot is megszerezte. A kutatók szerint azonos azzal a Ványai Ambrussal, aki itthon dévaványai plébános lett, s Dózsa György kancellárjaként a parasztháborúról szóló történeti-, illetve szépirodalom szereplőjévé vált.