Kósa Károly Aratóünnep Tiszaszentimre, 1928 |
Az aratóünnep
az egész magyar nyelvterületen ismeretes, látványos közösségi jellegű
szokás. Első emlékei a középkorig nyúlnak vissza, de egy 1901-es
miniszteri felhívás szinte hivatalossá tette e táncos alkalmat.
Különféle változatai ismeretesek, ám főbb mozzanatai országosan
egyezőek. Most egy 1928. évi tiszaszentimrei aratóünnepet mutatok be
egykorú sajtóbeszámoló nyomán.
Perzselő hőség van! A nap hét ágra süt, szikráznak a felvert porszemek a levegőben. A fák s virágok levelei fonnyadtan csüngenek. Már mindent learattak, s a bő Isten-áldás sűrű keresztben várja a hordást, a cséplést. Délután hat óra tájban
rezesbanda harsogó hangja mellett rengeteg sok arató férfi, asszony,
leány, fiú közeledik a kastélyhoz. Arcuk barnára égett a forró naptól.
Két-két lány rúdra húzva hoz a vállán egy-egy óriási, művészien megfont
búzakalász-koszorút.
A
kastély
verandája tele van színes, élő virágokkal. Ott áll a ház
úrnője: özvegy Návay
Kálmánné báró Babarczy Ella, a betegek s szegények
gyógyítója, az elhagyottak, az árvák jóságos anyja, akinek ma van a
születésnapja, s az aratók ezt is ünneplik. Mellette áll négy daliás
fia, Kálmán, László, János és Imre, akik végigverekedték a
világháborút.
Édesanyjuk finom,
jóságos lelkét, nemes, megértő szívét örökölték, akiket jóságukért
bálványoznak a munkások. A családot rangos vendégek veszik körül, akik
a ház úrnőjének köszöntésére jöttek.
Ekkor
előáll Parázsó Sándor, az egyik arató bandagazda, s egyszerű, de tőle
telhetően meleg szavakkal köszönti a ház úrnőjét, hős fiait, s átadja
bandájának hatalmas, nagy búzakoszorúját.
Aztán Kun János bandagazda lép elő, aki a következő versével köszönti fel az ünnepeltet: Itt a koszorú búzakalászból, Návay
Kálmánné meghatva veszi át a nagy búzakalász-koszorút, s gondolatokban
gazdag beszédben köszöni meg a ragaszkodást, és biztosítja az aratókat
szeretetéről, becsüléséről.
Birkapörkölt,
bor kerül az asztalra, a cigányzenészek is előkerülnek, s az aratók
hajnali öt óráig szilajon, vígan járják a csárdást, a gyönyörű
holdvilágnál, Isten szabad ege alatt.
Ennyit tudunk meg a korabeli,
idealizált képet festő beszámolóból,
mely mégis sokat visszaad a régi aratóünnepek hangulatából. |
Kezdőlap | Írások |