Kósa Károly

Aratóünnep
Tiszaszentimre, 1928

Az aratóünnep az egész magyar nyelvterületen ismeretes, látványos közösségi jellegű szokás. Első emlékei a középkorig nyúlnak vissza, de egy 1901-es miniszteri felhívás szinte hivatalossá tette e táncos alkalmat. Különféle változatai ismeretesek, ám főbb mozzanatai országosan egyezőek. Most egy 1928. évi tiszaszentimrei aratóünnepet mutatok be egykorú sajtóbeszámoló nyomán.


Perzselő hőség van! A nap hét ágra süt, szikráznak a felvert porszemek a levegőben. A fák s virágok levelei fonnyadtan csüngenek. Már mindent learattak, s a bő Isten-áldás sűrű keresztben várja a hordást, a cséplést.

Délután hat óra tájban rezesbanda harsogó hangja mellett rengeteg sok arató férfi, asszony, leány, fiú közeledik a kastélyhoz. Arcuk barnára égett a forró naptól. Két-két lány rúdra húzva hoz a vállán egy-egy óriási, művészien megfont búzakalász-koszorút.

A kastély verandája tele van színes, élő virágokkal. Ott áll a ház úrnője: özvegy Návay Kálmánné báró Babarczy Ella, a betegek s szegények gyógyítója, az elhagyottak, az árvák jóságos anyja, akinek ma van a születésnapja, s az aratók ezt is ünneplik. Mellette áll négy daliás fia, Kálmán, László, János és Imre, akik végigverekedték a világháborút.

Édesanyjuk finom, jóságos lelkét, nemes, megértő szívét örökölték, akiket jóságukért bálványoznak a munkások. A családot rangos vendégek veszik körül, akik a ház úrnőjének köszöntésére jöttek.

Ekkor előáll Parázsó Sándor, az egyik arató bandagazda, s egyszerű, de tőle telhetően meleg szavakkal köszönti a ház úrnőjét, hős fiait, s átadja bandájának hatalmas, nagy búzakoszorúját.

Aztán Kun János bandagazda lép elő, aki a következő versével köszönti fel az ünnepeltet:
Itt a koszorú búzakalászból,
Melyet mi raktunk össze hálából.
De mégse mi adjuk, a Teremtő adja,
Kinek képmása minden szemen rajta.
Fogadja tőlünk szívünk munkáját,
Csokorba szedtük az ő áldását.
Ragyogjon itt e név örökké felette,
A Méltóságos Asszonyt az Isten éltesse!
A jó Isten áldja meg Ő Méltóságát,
Ki nekünk Isten után kenyeret ád!
Születését áldjuk, létét magasztaljuk.
Isten éltesse soká! Éljen Ő soká!
Návay Kálmánné meghatva veszi át a nagy búzakalász-koszorút, s gondolatokban gazdag beszédben köszöni meg a ragaszkodást, és biztosítja az aratókat szeretetéről, becsüléséről.

Birkapörkölt, bor kerül az asztalra, a cigányzenészek is előkerülnek, s az aratók hajnali öt óráig szilajon, vígan járják a csárdást, a gyönyörű holdvilágnál, Isten szabad ege alatt.


Ennyit tudunk meg a korabeli, idealizált képet festő beszámolóból,
mely mégis sokat visszaad a régi aratóünnepek hangulatából.

Kezdőlap Írások